Mi történik egy ötvenes éveit taposó, sokat látott nővel, nem mellesleg népszerű influenszerrel, amikor váratlan lehetőséget kap a megújulásra és a karrierépítésre? Életének vezérfonala, hogy őszintén kiposztolja, ami nap mint nap történik vele. Mert ezt várják tőle. Bár ő úgy véli, ő szabja meg a határokat, bizonyos mértékben minden tettével a követőinek felel meg. Ki diktál kinek ebben a kapcsolatban? És mi történik, ha a látszólag magabiztos véleménydiktátor alól egyszer csak kicsúszik a talaj? A szerzőt, Kertész Erzsit kérdeztem a regényről.

– Több tucatnyi kicsiknek és kamaszoknak szóló könyved után ez a harmadik, felnőtteknek szóló munkád. Előző két regényed - Az átutazó és az Öröklét - a pszichológiai és bűnügyi regény elemeit ötvözi. A Trend Kiadónál megjelent Idegen ház valami más, bár a pszichológiai elem éppoly erős benne, mint a korábbiakban. Adva van egy ötvenes szókimondó és vagány youtuber csaj, egy influenszer, aki elsősorban önismereti témákban gyárt tartalmakat, ad életmód tanácsokat, egész szép követőtáborral. Köztudott, hogy manapság az online tartalomgyártás gyakran – és nem csupán a fiatalok körében – nagyobb hatással van az emberekre, mint a hagyományos média. Hogyan került képbe nálad egy influenszer?

– A célom elsősorban nem az influenszer lét bemutatása volt, hiszen ez nem a szakterületem – más irányból indultam el a karakter megformálásában. Olyan munkát, hivatást kerestem, ahol nagy szerepe van a másokra gyakorolt benyomásnak, ahol folyamatosan monitorozni kell a kiváltott hatást, és érzékenyen, gyorsan reagálni az ebben bekövetkező változásokra. Tehát egy erőteljesen extrovertált karaktert igyekeztem építeni, aki, elérve a képzeletbeli tengely végpontját, kényszerűen elindul az ellenkező irányba, a belső szemlélődés, az önvizsgálat felé. Ez azonban nem megy könnyen, hiszen korábban még az önmagával kapcsolatos kritikája, öniróniája is megtervezett volt, és a benyomáskeltés eszközeként szolgált, természetesen a komfortzónán belül. Foglalkoztatott, hogy mi történik akkor, ha egy eseménysor átlöki azon a határon, melyen belül rutinosan alkalmazta az önfényezést és önmarcangolást egyaránt, ám mindez csupán a hatáskeltés eszköze volt. Az influenszerekben emellett bizonyára jelen van bizonyos fokú merészség vagy vakmerőség is, hiszen napi szinten viszik vásárra a bőrüket, és úgy éreztem, hogy ez a minőség még jól jöhet a főszereplőmnek, amikor elveszíti a biztos kapaszkodóit.

“Néztek, tehát vagyok”- ez az alapelve a Seress Ivett nevű főhősnek, akinek védjegye, hogy gyakran meghökkentően és botrányosan őszinte. Kicsit közönséges, kicsit édelgő, kicsit öntörvényű, és meglehetősen szarkasztikus:“Citromból limonádé” – ahogy fogalmaz. A saját határai közt magabiztos és ügyesen játszik mások érzelmeivel, képes erőteljesen hatni másokra, amikor köznapi, és közérdekű témákban nyilatkozik meg. Keresetlen őszinteségének a távoli múltba nyúló okai vannak. Szeressük, vagy ne szeressük ezt a karaktert?

– Talán nem meglepő, és már megszokhatták tőlem az olvasóim, hogy szeretem a megosztó karaktereket, és mindig örülök annak, ha egyes visszajelzések szimpátiáról, mások erős ellenszenvről tanúskodnak. Ilyenkor azt érzem, hogy az olvasó és a könyv, benne a főszereplő találkozása egy sajátos, teljesen egyedi dinamikát és élményt hoz létre, amit nagyon izgalmasnak találok pszichológusként is. De ha már így rákérdeztél, engem személy szerint végig idegesített egy kicsit a karakterem írás közben, miközben némely pillanatban nagyon irigyeltem azért, amilyen. De cserélni azért nem szeretnék vele.

– A kritikus és nagyszájú influenszert egyszer csak felkérik, hogy legyen műsorvezető egy kereskedelmi tévé reggeli műsorában. A felkészüléshez elvonul egy barátnője vidéki házába, hogy ráhangolódjon a feladatra. Közben szóba elegyedik a helyiekkel, futó ismeretségeket köt, városi lányként kedvesen csetlik-botlik a falusi életben. Időnként érkezik hozzá néhány munkatárs a tévétől, és elkezdik szisztematikusan átalakítani, felkészíteni a feladatra.  Vajon hogy viseli ezt a főhősöd? Mennyit kell feladnia magából a siker érdekében?

– Ez egy jóval általánosabb felvetés volt részemről, amelybe kicsit belecsempésztem a saját szakmai dilemmáimból is. Bár nem klasszikus értelemben vett alkotó tevékenységről van szó, az énmárka építése mégis kreatív folyamat, tehát értelmezhető egyfajta alkotásként is. Az ilyen típusú hivatásokban folyamatosan ott lebeg a kérdés, hogy az autentikus folyamatokat mennyire rendeljük alá a mindenkori közönségigénynek, a trendeknek, a megrendelők elvárásainak. Vajon feladjuk-e magunkat, ha elfogadjuk a kereteket, vagy finomabban fogalmazva: mennyi korlátozást és előírást tudunk beépíteni, amikor még jó szívvel vállalható a végeredmény? Egy influenszernél a rugalmasság alapvető elvárásnak tűnik, ráadásul azonnali visszajelzésekre számíthat: a követői és a megtekintések számából napról napra képet kap arról, mennyire tetszik másoknak. Bár sosem próbáltam, feltételezem, hogy ez át tud billenni egy zsarnoki jellegű nyomásba, amikor a számok, like-ok ingadozása jelöli ki a követendő irányt, és az influenszert egyszer csak már a követői irányítják, holott az eredeti felállás fordított volt. A hősöm folyamatosan hangsúlyozza, hogy nem akar senkinek megfelelni, de elég realista ahhoz, hogy tudja: a követőitől függ, és ügyesen egyensúlyozik a személyes preferenciák és a külső elvárások adta keretrendszerben. A problémák akkor kezdődnek, amikor egy tévéműsor kapcsán kiveszik a kezéből a döntést, hogy szabadon válogasson, milyen elvárásoknak hajlandó megfelelni, mi fér még bele neki, és sokkal kötöttebb pályán kell haladnia.

– Korábbi interjúidban nem egyszer emlegetted, hogy minden történetedben keveredik a mese, a fantázia  – nevezzük varázslatnak –, illetve a fikció a hétköznapisággal és a valósággal.  Itt is felbukkan egy misztikus szál. Egy halvány bőrű fiatal nő, egy finom lélek, aki mezítláb gyalogol a réteken, és a legváratlanabb pillanatokban bukkan fel Ivett szálláshelyén. A nőből szokatlan érzelmeket váltanak ki ezek a látogatások, maga sem tudja, hányadán áll ezzel a titokzatos teremtménnyel. Az a furcsa, hogy senki sem ismeri, senki sem tudja, kiről lehet szó. Mit lehet elárulni erről a karakterről?

– Egy kicsit messzebbről indítanám a választ. A könyv két nagy szerkezeti egységre tagolódik; az első rész címe a Glow up, egy viszonylag újkeletű fogalom, és arra a folyamatra utal, amikor valakiből önmaga legjobb verzióját hozzák ki megjelenés, stílus és viselkedés tekintetében. A második rész a sötétebb, baljósabb Nigredo címet kapta; ez az a homályos terület, ahova a különös nő vezeti a főszereplőmet. Ez a kifejezés az alkímiából származik, és Jung emelte be a lélektanba, amikor a középkori aranycsinálók leírásait és szimbólumait a lélekfejlődés szakaszaira alkalmazta. A Nigredo fázisa a bomlás, sötétség és rothadás jelképe, ami azonban az emelkedés és megtisztulás előfeltétele. Más kifejezéssel a lélek sötét éjszakája, amikor az ember találkozik az úgynevezett „árnyékával”, személyiségének eltagadott, száműzött részeivel. Jung lélektanát mindig nagyon mélynek és művészi értelemben is tartalmasnak éreztem. Azt a tényt, hogy az árnyékunk is megszemélyesülhet – például álomban vagy alkotásban – mindig nagyon izgalmasnak találtam, és régóta foglalkoztatott, hogy egy regény alapjává tehetnék egy ilyen találkozást. Egy másik olvasatban azonban lehet ez a kapcsolódás kevésbé pszichologizáló, sokkal hétköznapibb is; ahogy manapság mondjuk, a nő személyisége, viselkedése „megnyom egy gombot” Ivetten, ami nem várt irányban mozdítja ki a komfortzónájából.

– Család és önállóság, újrakezdés és visszatekintés, családtagok, régi és új szerelem, és bónuszként egy valóságon túli szellemalak. Főhősöd élete abszolút leképezi a bonyolult kapcsolati rendszert és hálózatot, amiben élünk. Sűrített élettapasztalatot, és néhány szereplővel is széles társadalmi tablót kapunk.

– Olyan szereplőt kerestem, aki mögött már hosszú élettapasztalat áll, de még új kapuk, új lehetőségek nyílhatnak. A saját korosztályom tagjainál látom, hogy ez egy turbulens időszak, megfűszerezve a változókor érzelmi és fizikai hullámzásával, a visszatekintés és összegzés kényszerével, és a hogyan tovább?, hogyan lehet megújulni? feszítő kérdéseivel. Alapvetően pszichológiai regénynek érzem az Idegen házat, elsősorban női szempontból közelítve a kérdéshez, a család, a karrier, az önértékelés, az alárendelődés és a számvetés pilléreire építkezve.

– Egy rosszul sikerült próbafelvétel, és egy bizarr grillparty után a főhős elmegy – majdnem – a végsőkig.

– A korábban említett Nigredo, a mélypont egy olyan állapot, amikor az ezt megtapasztaló személy már kevés optimizmust talál magában – ez egy sötét hangulatú jelenetben csúcsosodik a ki könyvben –, azonban pár lépés távolságból szemlélve ez mégis a fordulat lehetősége. Kérdés persze, hogy a mélypontot elérve van-e olyan erő, hatás, motiváció, ami felfelé irányuló folyamatot indíthat el. A főhősnek is meg kell ezt találnia, hiszen nem adják ingyen. Nála talán az önirónia, a bátorság az, amire támaszkodhat, és az emberi kapcsolatai, amelyek ugyan nem tökéletesek, de nyomokban azért törődést és szeretet is tartalmaznak. Meg kell válaszolnia azt a kérdést, hogy a külvilág vállveregetése fontosabb-e, mint a belső sötétségen való átkelés egy magasabb minőség elérése érdekében – még ha az nem is annyira harsány és csillogó. Úgy gondolom, időnként mindannyian megélünk hasonló dilemmákat, és nagy belső tétje van a válasznak, elsősorban az emberi méltóságunk tekintetében.

Szénási Zsófia
Fotó: Rákosi Beáta

Kertész Erzsi: Idegen ház
Trend Kiadó, 304 oldal, 4999 Ft

Az Idegen ház

megvásárolható

kedvezményes áron

a Móra Kiadó

webáruházában

Olvasson bele

a könyvbe,

idekattintva