Janikovszky Éva 100 – beszélgetés Lovász Andreával
Szénási Zsófia - 2026.03.31.

„Az Árpád hídnál felszállok az esztergomi buszra. Tömeg, lökdösődés, végül mellém huppan egy korombeli hölgy. Rámosolygok. Magyar? – kérdi útitársnőm. Igen, mondom én. Ezen elgondolkodik. Talán először jár Budapesten? – tapogatódzik tovább. Nem, mondom, itt élek, idestova ötven éve. Kinyitja a száját, aztán becsukja. De értem én így is a ki nem mondott kérdést: akkor miért mosolyog?” – írja Janikovszky Éva az 1998-ban megjelent, Mosolyogni tessék! című, felnőtteknek szóló szövegekből álló válogatáskötetének Mosolykampány című írásában. Erre a mottóra fűzte fel a Móra Kiadó és a Janikovszky Éva Irodalmi Alapítvány – az országos könyvtárhálózattal és különböző intézményi kezdeményezésekkel karöltve – a Janikovszky Éva-emlékévet plakátkampánnyal, ezerféle programmal, kötetekkel, konferenciával, előadásokkal és animációs filmmel. Az emlékév részleteiről Lovász Andreát, a Móra Könyvkiadó főszerkesztőjét kérdeztem.
– „Mosolyogni tessék!” – ez áll a Móra Könyvkiadó közterületi plakátkampányán Janikovszky Éva finoman mosolygó fényképével, amelyet a kiadó az írónő születésének 100. évfordulójára időzített. Ennek a mosolynak története van.
– Janikovszky Éva születésének 100. évfordulója alkalmából szerettük volna, ha hivatalosan is elindulhatott volna a Janikovszky Éva-emlékév, ám erre semmiféle állami támogatást nem kaptunk, sem szellemi, sem anyagi értelemben. Janikovszky János – a kiadó vezetője, tulajdonosa, az író fia – ekkor úgy döntött, hogy saját erőforrásból hozzuk tető alá az emlékévet. Az emlékév legfontosabb üzenete, hogy jóllehet folyamatosan falakba ütközünk, mégis képesek legyünk mosolyogni. Azaz „Mosolyogni tessék!”. A plakátokon megjelenő fénykép egyébként Janikovszky János kedvenc fotója az édesanyjáról, ő ilyennek emlékszik rá gyerekkorából.
Ezzel az üzenettel nem akarunk sem politizálni, sem erkölcsöt nemesíteni, csupán március és április hónapban szellemi és lelki napfényt, derűt, mosolyt csempészni a szerző egykori otthonának, valamint szülővárosának az utcáira és tereire. A plakátok közül az első három Budapest V. kerületében már megjelent, ezeket Erzsébetváros támogatásával újabb 11 követi a VII. kerület utasváróiban. Továbbiakra a szerző születési hónapjában, 2026 áprilisában bukkanhatnak rá Budapest és Szeged közlekedési csomópontjaiban a derűre vágyó utazók. Sőt, egy letölthető plakáttal is készülünk az olvasóknak, melyet bárki kinyomtathat és elhelyezhet az ablakában, faliújságra tűzheti, vagy emlékeztetőül kifüggesztheti önmagának, hogy ő is támogatja a mosoly és a gyerekek ügyét! (A plakát letölthető a janikovszkyeva.hu oldalról).
Még annyit erről, hogy számos fórumon, magán- és szakmai beszélgetésekben felmerült az utóbbi években, hogy milyen negatív hatással van az emberek – köztük kiemelten a gyerekek – közérzetére a közterületi reklámok tartalma, megjelenítése. A mi plakátkampányunk bátorítás, egy szellemi mozgalom kéznyújtása azok felé a gyerekek és felnőttek felé, akikben még megvan az öröm képessége. Támogatás azoknak, akik hisznek benne, hogy minden gyereket megillet a méltó, biztonságos gyerekkor, melyben számíthat a felnőttekre. Felhívja a figyelmet a humorban, az összemosolygásban, a jó szóban, a közös történetekben rejlő erőre, mely a legnehezebb pillanatokon is segít túlélni.
– Janikovszky Éva derűt fakasztó írásai nyomán1988-ban megkapta a Mosolyrendet. Mi fán terem ez a kitüntetés?
– Egy lengyel kezdeményezésről van szó, azok kapják, akik sokat tettek a gyermekekért. Különlegessége, hogy a gyerekek ítélik oda a díjat. A díjazottaknak az átadási ceremónián citromlevet kell inniuk, hogy bebizonyítsák, minden körülmények között képesek mosolyogni, és fogadalmat tesznek, hogy mindig jókedvűek maradnak. A Mosolyrend legelső lovagja (1968) egy lengyel ortopéd sebész, Wiktor Dega volt, aki rengeteget tett a járványos gyermekbénulásban szenvedő gyerekekért. A lovagrend tagjai között megtalálható Astrid Lindgren, Nelson Mandela, J. K. Rowling, Szent Teréz anya, Sára yorki hercegné, Steven Spielberg, Szilvia svéd királyné, és Magyarországról Halász Judit is. Janikovszky Éva úgy nyilatkozott, hogy erre a díjára a legbüszkébb.
– A kiadó több kiadvánnyal is készül a jubileumra. Az emlékév részeként a Már óvodás vagyok című, közkedvelt kötet párjaként megjelent Még óvodás vagyok! -ban eddig ismeretlen, könyvben meg nem jelent történetekkel találkozhatunk, természetesen Réber László elmaradhatatlan illusztrációival.
– A szövegek és a rajzok annak idején az Óvodai Nevelés szakfolyóiratban jelentek meg az 1960-70-es években. Óvodás szövegek az óvó néniknek. Ellentétben a Már óvodás vagyok című kötettel – ahol nagy szövegtömbök vannak kevesebb illusztrációval –, ebben a sorozatban a kép és szöveg aránya egyforma. Van némi átfedés a két kötet között, az előző kötet szereplői – Dani, Pöszke, Gáborka, Misu, Zsoltika (aki rúg) – az új kötetben már, mint régi ismerősök bukkannak fel, és ezúttal még több Réber László-rajzzal. A két tucat meséből körülbelül 4-5 szerepel a korábbi könyvben. A szövegek felfedezését Vigyikán Villő irodalomtörténésznek, az ELTE doktorandusz hallgatójának köszönhetjük, aki Janikovszky Éva életművét kutatja. Ő jelentkezett nálunk az eddig könyv formájában meg nem jelent mesékkel. Fontos különbség, hogy míg a Már óvodás vagyok című könyvben van egy felnőtt narrátor, aki elmeséli, „mit csinál ez a gyerek”, addig az új szövegek egyes szám első személyben, gyerekhangon íródtak. Közvetlenek, és ennyi idő távlatából is frissnek és üdének hatnak. Ehhez hozzájárul, hogy az eredetileg fekete-fehér Réber-rajzok – az örökösök engedélyével – kaptak egy-egy színt. Úgy vannak kitalálva, hogy minden mese más színű. Az eredeti illusztrációkat Horváth Andrea színezte ki.
A kicsit nagyobbakra is gondoltunk egy Janikovszky Éva életéről szóló könyvvel, ami már a nyomdában van. A Naphegy Könyvek mesés életrajzi sorozatában jelenik meg, Majoros Nóra tollából, A lány, akivel mindig történik valami címmel, Radnóti Blanka csodaszép rajzaival. Ebben a kisiskolásoknak szóló sorozatban híres emberek gyerekkorával és felnőttkori életével ismertetjük meg a gyerekeket, könnyen olvasható, lehetőleg humoros formában, de minden részletében a tényekhez igazodva. A sorozatban többek között szerepelt már Jókai Mór, Bartók Béla, Kós Károly, Szabó Magda, Karikó Katalin, az első hazai orvosnő, Hugonnai Vilma, a csillagász Balázs Júlia, vagy legutóbb a Béres Csepp feltalálója, Béres József. Törekszünk arra, hogy a kötetekben ne csak a híres férfiak, hanem a kiemelkedő nők is megjelenjenek, hiszen számos, a maga területén úttörő jelentőségű eredményeket felmutató nő munkássága példaértékű lehet. Ebben az új könyvben a gyerekek olvashatnak az író szegedi gyermekéveiről, aminek jelentős részét a nagypapa könyvesboltjában töltötte, ahol nagyon hamar megismerkedett a betűkkel és az olvasással. Éva beszélgetett a boltba belátogató Móra Ferenccel is, és elkezdett naplót írni. Nagyon izgalmas, vibrálóan színes a könyv képi anyaga is!
A felnőtt olvasóközönséget célozza a szerző irodalmi pályaképét bemutató Janikovszky-emlékkötet Utazás az íróasztalom körül címmel, melynek jelentős része a hagyatékban ezen címen fellelhető önéletrajzi írás, emellett levelek, lektori jelentések, naplórészletek és rengeteg fotó teszi teljessé a kötetet. Vojnics-Rogics Réka irodalomtörténész dolgozta fel az író hagyatékát, az ő munkájának köszönhetően betekintést kapunk abba, miként születtek meg azok a művek, amelyek egyszerre szólnak gyerekekhez és felnőttekhez itthon és a világ számos országában; s az is jól látható, hogy Janikovszky Éva szerkesztői, irodalomszervezői munkásságának milyen sokat köszönhet a magyar gyerekirodalom. A kötet áprilisban már a boltok polcaira kerül. Az idei évben a Mórához kapcsolódó Trend Kiadó újra megjelenteti a szerző felújított, felnőtteknek szóló Janikovszky-könyvei közül az Ájlávjút és a Ráadást.
Ősszel lesz egy Janikovszky-konferencia, amihez szintén készül majd egy kötet. A Károli Gáspár Református Egyetemen megrendezésre kerülő konferencia apropóján megjelentetjük Vigyikán Villő doktori kutatásainak – a nagyközönség számára átdolgozott, ismeretterjesztő jellegű – eredményét, ez a Janikovszky-Réber páros köteteinek befogadástörténetét dolgozza fel.
– Számos program is kapcsolódik a jubileumhoz, ami az április 23-i születésnapi eseményekben csúcsosodik ki.
– Március és április hónapban nemcsak a köztereken, de több kulturális intézményben is találkozhatnak az érdeklődők Janikovszky Éva üzenetével
Nemrég a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár meghirdette a XXI. Janikovszky Éva Történetmesélő Pályázatot, melyen szöveges és képi történetmesélő alkotásokat várnak három korosztályos kategóriában. A könyvtárosok mindig lelkesen szervezik a meseíró pályázatokat, és általában sok érdekes, jó szöveg érkezik. Kíváncsian várjuk az eredményt. Számos iskola, művelődési ház és könyvtár jelezte, hogy csatlakozik az emlékévhez, köztük kiemelt szerepet vállaltak a szerző nevét viselő budapesti, kozármislenyi és szegedi iskolák, de Budapesten az erzsébetvárosi, terézvárosi és a hegyvidéki kerületek is készülnek eseménysorozattal az évfordulóra. A Kult7-ben és az Eötvös10-ben gyerekprogramokkal, felolvasószínházi előadásokkal, kiállításokkal várják az érdeklődőket, a kecskeméti Ciróka Bábszínház februárban mutatta be a Bertalan és Barnabás című Janikovszky-kötetből készült előadását.
2026. április 23-án, az írónő születésnapján a MOMKultban egész napos összművészeti emléknapot tartunk Janikovszky Éva tiszteletére a Móra Könyvkiadó és a Janikovszky Éva Irodalmi Alapítvány szervezésében. Délelőtt látható a színpadon a SICC Production a Budaörsi Latinovits Színházzal együttműködésben készült gyerekelőadása, melyre 3–6. osztályosokat invitálunk. Egy frissen alakult, fiatalokból álló társulatról van szó, akik Velem mindig történik valami címmel, Janikovszky Éva szövegeit felidézve olyan témákkal foglalkoznak formabontó, zenés előadásukban, mint ”Nehéz kamasznak lenni? Meg vagy magaddal elégedve? Nehéz a szüleiddel, testvéreiddel, barátaiddal, az egész világgal boldogulni?”. Úgy vélik, hogy az író mély emberismereten alapuló iróniája és humora, amellyel megszólítja a különböző generációkat, semmit nem vesztett frissességéből és érvényességéből. A társulat egyébként az Akvárium Klubban játszik rendszeresen. Az emlékesti díszelőadásra – amelyen Sodró Eliza ötvenedik alkalommal lép az írónő kamaszkori, 1938-1944 között írt naplójából összeállított előadásban Janikovszky Éva szerepében színpadra – minden 14 év feletti érdeklődőt szeretettel várunk. Az előadás arra keresi a választ, hogy milyen volt Janikovszky Éva gyerekként, amikor a híres író még nem volt sehol? A darabot Keresztes Tamás rendezte Kizárólag az utókor számára címmel, és a Jókai utcai 6szín-ben (korábban Hatszín Theátrum) fut nagy sikerrel. A bejegyzésekből kibomlik egy különlegesen érzékeny lány története, aki a világháború éveiben vált felnőtté, ebben az időszakban volt először igazán szerelmes, és miközben igyekezett derűvel szemlélni az életet, szembesült a vészkorszak legdurvább intézkedéseivel, amelyek saját családját is érintették. A kamaszlány – a leendő írónőre jellemzően – hol kacagtató humorral, hol szívszorító iróniával mesél barátairól és szerelmeiről, kíméletlenül elemzi saját magát, miközben a háttérben végig ott ketyeg a világtörténelem kegyetlen órája.
A két program között kerül sor a Janikovszky Éva-díj átadására, amelyet 2007 óta minden évben olyan írók, művészek kapnak meg, akik sokat tettek a Janikovszky életmű továbbörökítéséért. Igazi kuriózumnak ígérkezik egy kórusmű-bemutató, amit a kortárs francia zeneszerző, Isabelle Aboulker komponált a Ha én felnőtt volnék című könyv alapján. A körülbelül negyedórás mű Varró Dániel dalszöveg fordításaival hangzik el. Az emlékév alkalmából új animációs film készült Janikovszky Éva legtöbb nyelvre lefordított, Ha én felnőtt volnék kötetéből Nyulász Melinda rendezésében, ezt is levetítjük; ezenkívül a rendezvényen egy Janikovszky Éva-kiállítást is láthat a közönség. A nap állófogadással zárul, amelyre a Móra 75. születésnapjához hasonlóan meghívunk barátokat, szerzőket, illusztrátorokat, szerkesztőket, fordítókat és üzleti partnereket.
A legelső emlékévi programot Ukrajna Magyarországi Nagykövetsége szervezte, a Kire ütött ez a gyerek? ukrán nyelvű kiadását is ünnepelve irodalmi pályázatot hirdetett 8-16 éveseknek Az úgy volt címmel.
Eddig 121 magyarországi és három külhoni helyszínen mutatták be a Janikovszky Éva életét bemutató vándorkiállítást, amely idén frissített változatban Szolnokon, Tiszakécskén, Szarvason, Orosházán, Szegeden, Deszken, Békésen, Szentesen, Kunszentmiklóson és Kiskunfélegyházán szintén látható lesz. Az anyag online formában is megtekinthető, sőt az érdeklődő gyermekintézmények le is tölthetik maguknak. Idén a csíkszeredai és a sepsiszentgyörgyi könyvkiállításon is jelen lesz a vándorkiállítás. Nagy öröm számunkra, hogy ebben az évben a Szentendrén található Hamvas Béla Pest Megyei Könyvtár teljes üvegportálját Janikovszky Éva anyagai díszítik.
Szénási Zsófia
Janikovszky Éva: Még óvodás vagyok!, Móra Kiadó, 56 oldal, 4999 Ft; Majoros Nóra: A lány, akivel mindig történik valami – Janikovszky Éva, Móra Kiadó, 40 oldal, 3999 Ft; Vojnics-Rogics Réka: „Utazás az íróasztalom körül”. Janikovszky Éva-emlékkötet, Trend Kiadó, 272 oldal, 5999 Ft
A Még óvodás vagyok
megvásárolható
kedvezményes áron
a Móra Kiadó
webáruházában
Olvasson bele
a könyvbe,
idekattintva
A lány, akivel mindig történik valami - Janikovszky Éva
megvásárolható
kedvezményes áron
a Móra Kiadó
webáruházában
Az „Utazás az íróasztalom körül”. Janikovszky Éva-emlékkötet
megvásárolható
kedvezményes áron
a Móra Kiadó
webáruházában
Ajánló tartalma:
Az archívum kincseiből
A forradalom előérzete. 1956 Márai Sándor írásainak tükrében című kötetből idéztük
Ahol irodalom, botanika és történelem találkozik – Szűcs Péter Dharma című regényéről
Nincs mindennap esküvő, mondja az olasz – Egyszer volt Budán kutyavásár, mondja a magyar
Késő betemetni a kutat mikor már bele esett a tehén – beszélgetés Forgács Tamással


















