Kemény Gabinak kiskora óta lételeme volt a mesélés és a történetmondás, mégis hosszú és kanyargós utat járt be, mire eljutott az íráshoz és a gyerekkönyvekhez. Első regényével, A konkrét hiúzzal szinte berobbant a gyerekirodalomba, 2023-ban – elsőkönyvesként – Az Év Gyerekkönyv Írójának választották a 6-12 éves kategóriában. Most a Móra Kiadó Trambulin sorozatában jelent meg új meseregénye, Takács Dani esete az univerzummal címmel.  Dani egy kicsit félszeg, kicsit visszahúzódó negyedikes kisdiák, akit senki sem jegyez meg és vesz észre a suliban. Hűséges barátja Axel, az axolotl, akivel „gondolatban” társalog, és aki minden búját-baját megérti. Egy szép napon becsenget hozzájuk egy nyolcszemű kiskutya, aki a Bolygóközi Végső Vészt Megelőző Bizottság üzenetét hozza: Daninak kell megmentenie az univerzumot. Persze nem egyedül. Akadnak segítői, akik közreműködnek a pályájáról letért szupertörpebolygó és lakója, egy költő – aki furán vicces verseket ír –, hazajuttatásában, hogy ezzel helyreálljon a rend az univerzumban. Vajon hogy sikerül nekik?

– Bölcsészként és tanárként indultál, majd közgazdász diplomát szereztél, sokáig vezető beosztásban dolgoztál, végül az írás mellett kötöttél ki. Hogyan alakult, miként formálódott a professzionális íráshoz vezető utad?

– Már az oviban is jelentkezett nálam a mesélőkedv, és a társaim is gyakran kérték, hogy én meséljek nekik altatáskor, ’csak úgy fejből’.  Hamar megtanultam olvasni, és örömmel használtam a tudományomat. Először a városi-, majd a megyei könyvtár gyerekrészlegét olvastam ki szép akkurátusan. Arra emlékszem, hogy sosem volt elég az olvasás, sosem untam meg. Sűrűn előfordult, hogy ahogy befejeztem a könyvet, elkezdtem újraolvasni, ha tetszett. A környezetem szerencsére támogatta ezt a különcségemet, így olvashattam kedvemre. Például a Winnetou-t, amit már elsőben elolvastam. Gyakran forgattam G. Szabó Judit, Janikovszky Éva, Konrad Lorenz és Gerald Durrell könyveit – ezek szeretetét a fiaimra is átörökítettem. Mindenevő voltam és vagyok az olvasás terén, de képes vagyok letenni a regényt az 50. oldalnál, ha nem érzem elég jónak a szöveget. Úgy tízéves koromban volt egy megvilágosodott pillanatom, amikor – komolyabb előzmények és tünetek nélkül – elöntött a bizonyosság, hogy író vagyok. A gondolat, hogy tudom, mi a dolgom az életben, annyira megnyugtatott, hogy hosszú évekig nem foglalkoztam vele; nem kérdezgettem magamtól, hogy ez mit is jelent. Még bőven volt időm felnőni. Kétségtelen, hogy stresszlevezetésként, időtöltésként, időről-időre belekóstoltam az írásba, írtam verseket, naplót, rövidebb történeteket.  Azonban csak hosszú évek múltán jött el az idő, amikor végre megengedtem magamnak, hogy komolyan foglalkozzam az írással. Azaz megírjak egy regényt. Felszabadító élmény volt.

– Közben elég fordulatos karrierutat jártál be, ahogy fogalmaztál, előbb lettél vezető, mint anya.

– Angol-francia szakot végeztem Szegeden, így ennek a két kultúrkörnek az irodalmát jól ismerem, nyomot hagytak rajtam. Jártam fordító szemináriumokra, részt vettem versenyeken, és alapítottunk egy angolnyelvű diákszínházat. Az irodalom, a lenyűgöző szövegek iránti lelkesedésemnek köszönhetően egy időben színésznő akartam lenni, de hamar kiderült, hogy inkább a rendezés fekszik nekem. Úgy gondolom, hogy a kreatív énemnek köszönhetem azt is, hogy amikor szűk két évvel az egyetem befejezése után, számomra is totális meglepetésként, vezetői szerepben találtam magam, meg tudtam állni a helyem.  Ez a szerep pedig hozzám nőtt, elkísért. Az alkotási vágyamat maximálisan kiélhettem ezen a terepen, de az időmnek csak nagyon ritkán voltam én az ura. A gyerekeim születése után jött el az a pillanat, amikor úgy éreztem, több és minőségibb időre van szükségem nekem is, és reméltem, nekik is – velem. Vettem egy nagy levegőt, és szabadon engedtem magam. Ez egy hónappal a Covid kitörése előtt történt, amikor nemcsak én csekkoltam ki az addigi életből, de a világ is. Ijesztő volt, de abban az űrben hely is keletkezett. A gyereknevelés mellett régi vágyaimra szintén jutott idő: coach- és meseterapeuta képzést végeztem, és szervezetfejlesztőként foglalkoztam nonprofit szervezetekkel. Így történt, hogy a pályázatokat nézegetve egyszer csak szembejött velem a Regényes természet irodalmi pályázat felhívása. Mire a kiírás végére értem, elhatároztam, hogy megírom életem első regényét. Óriási élményt jelentett számomra az alkotás folyamata, de egyáltalán nem számítottam rá, hogy a befogadóknál is ilyen sikerre talál.

– Mennyiben szól ez a regény a gyerekeidhez, a gyerekeidről, és mit szóltak ahhoz, hogy regényszereplők lettek? Nem minden gyerek fogadja ezt jól.

– A fiaim, és a hozzájuk való, lelkiismeretfurdalás nélküli kapcsolódás megélése nagyon is benne voltak a regény születésében.
A történet két főszereplője Marci és Jancsi, és az én gyerekeimet is éppen így hívják, és ott van Medverács, aki a legnagyobb fiúnkra, Bálintra hajaz. A könyv írásakor Marci 9, Jancsi 4 éves volt, de kicsit „öregítettem” rajtuk. Hetekig beszélgetéseket folytattam a szereplőimmel magamban, alaposan kiismertem őket. Aztán már csak le kellett ülnöm és leírnom a történetüket, a szavak meg jöttek maguktól. A gyerekeim voltak az első hallgatóim és olvasóim, rendre felolvastam nekik a készülő fejezeteket. Előfordult, hogy később a regénybeli szerepüknek megfelelően viselkedtek a valóságban. Megírtam Marci és Jancsi történetének a folytatását is – ez még nem jelent meg –, de azt hiszem, ez az utolsó alkalom, hogy szerepeltettem őket egy regényben, mert a kamaszok az ilyesmit már nem veszik jónéven.

– Térjünk át most új könyvedre, ami egy meseregény, a negyedikes Takács Dani esete az univerzummal. A Móra Kiadó 6 éven felülieknek ajánlja a Trambulin sorozatban.

– Danit – az új regény főhősét – nem ismertem korábban (nevet). Egy pünkösdi hosszú hétvégén született meg. Kértem a társamtól egy kis szabadságot erre a pár napra, és a legnagyobb, már egész felnőtt fiúnk nyakába varrtam magam. Főzött nekem, folyamatosan újra töltötte a teáscsészémet, és ő volt az első olvasóm, kritikusom a történet megírásakor. Megint átéltem azt a csodálatos alkotói folyamatot, mint az első regénynél, gyakorlatilag egyvégtében megírtam a könyvet. Nem szinopszis alapján írtam ezúttal sem, hanem írás közben kanyarodik erre vagy arra a történet, én meg csak loholtam utána. A kiadó felkérésére született meseregény olyan kisiskolásokhoz szól, akik már magabiztosan tudnak olvasni, megbirkóznak egy komplexebb történet önálló olvasásával, miközben a betűméret, az illusztrációk és a sztori alkalmazkodik az életkorukhoz. A tesztolvasók között ezúttal is ott voltak a tágabb családom tagjai, valamint a szobi könyvtár nagyszerű könyvtárosa, Nagy Gyuláné, Bori, akinek nagyon adok a véleményére, mert elképesztően sok gyerekirodalmat (is) olvas. Ha valaki ért a varázslathoz, hát az ő. Kedves szokása, hogy versekbe, mesékbe és apró történetekbe öltözteti az egész kisvárost. Aki nem hiszi, járjon utána…

– Az előző könyvedben nagy szerepet kapott egy hiúz, az új történetben pedig egy különleges kétéltű, a mexikói axolotl kerül a középpontba, no meg egy bájosan hablatyoló nyolcszemű kutya. Mintha különösen fontosak lennének számodra az állatok.

– Állatbolond vagyok, nem vitás. Állatorvosnak is készültem egy ideig – még a színészet előtt. (nevet) Most az erdőszélen élünk a Börzsöny aljában. Naponta látunk a kert végében szarvasokat, őzeket, rókákat és vaddisznókat. Körbevesznek az állatok, reggel a madárdal mellett a fákról a tetőnkre huppanó mókusok trappolására ébredünk, és természetesen van kutyánk. De egy hangyaboly, egy ganajtúró bogár, vagy a gyíkok serege éppúgy le tudja kötni a családunkat, mint a nagyobb testű állatok. Egyébként már gyerekkoromban is behordtam a pocsolyában talált békaporontyokat a lakótelepi lakásunkba. Ezt a szüleim ugyanazzal a lemondó sóhajtással fogadták, mint amivel később azt is tudomásul vették, hogy lakótelepi lakásunkban hörcsögök, tengeri malacok és nyulak nemzedékei váltják egymást; vagy amivel én is rendre nyugtázom a házunkban és környékén kiszámíthatatlanul felbukkanó befőttes üvegeket, amelyek a fiúk jóvoltából a helyi fauna egy-egy kevésbé éber egyedét rejtik. A különbség talán csak annyi, hogy én stikában elengedem ezeket az alkalmi lakótársakat.

– A könyveidben viszont egzotikusabb állatok szerepelnek.

– A konkrét hiúznál egy olyan állat került a középpontba, amelyből egyetlen egy él a Börzsönyben, ám ő is szinte láthatatlan. Szelídképű macska is, de vadállat, háziasított társaihoz képest termetes, titokzatos, és óriási szerencse kell hozzá, hogy megpillantsuk. Amikor az első regényemen gondolkodtam, megjelent előttem a kép, ahogy az egyik eldugott börzsönyi kiránduló helyünkön a patak két partjáról egymást nézi figyelmesen egy hiúz és Jancsi...
Dani könyvében még rejtélyesebb állatok szerepelnek. Az axolotl Marci fiam mániája volt egy időben, aki az összegyűjtögetett tudását természetesen az egész családdal megosztotta. Rengeteg filmet néztünk, és cikket olvastunk a témában – úgy gondolom, érdemes lenne egyszer írni egy történetet például arról a maroknyi apácáról, aki a szabadon élő axolotlok megmentésével foglalkozik az egyre szűkülő természetes élőhelyükön. A könyvben épp egy axolotl a negyedikes Dani legfőbb segítője az univerzum megmentésében.

– Dani, a főhősöd kiskora óta „fejben beszélget” ezzel az állattal, ahogy később a kutyával is. Mint az állatok nyelvén beszélő juhász.

– Népmesei alapja éppúgy van az ember-állat kapcsolódásnak, mint valóságos. Van az a pillanat, amikor egy házi- vagy vadállattal találkozva belenézünk a szemébe és szavak nélkül is létrejön köztünk a kapcsolódás. Az állatos mesékben teljes természetességgel „beszélnek” egymással emberek és állatok, közös világban élnek. Elég csak az észak-amerikai népmesékre, a Rémusz bácsira, vagy Durrell történeteire utalni. Az én történetemben az állatokat nemcsak Dani, hanem a barátai, és az univerzum távoli csücskéből idepottyanó fura figura, egy költő is megérti.

– A humor és a nyelvi játék mintegy védjegyévé vált az írásaidnak, és minden szinten átszővi a mesélést. Legyen a megszólaló bármilyen állat, vagy egy költő.

– Szerintem sokkal humorosabb vagyok, amikor írok, mint alapból. Ebben találtam meg a saját hangomat. Imádom az áthallásokat, ebben a kötetben is szerepel a költő, akit Tempefői Mélának hívnak, és éppolyan dagályosan beszél, mint amilyennek – első hallásra – ma érzékeljük Csokonai költészetét. Vagy ott van A kis hercegből elhíresült B-612 bolygó, ami nálam Fellegköltő612 néven jelenik meg, aminek Tempefői Méla az egyetlen lakója. Néha ezek az áthallások a gyerekeknek még nem is érthetőek, no de a mesét felolvasó szülőknek is legyen valami plusz örömük! Gyakorló estimesélőként végtelenül hálás voltam és vagyok mások könyveiben a hasonló kiszólásokért!

– Gyerekmesékre jellemzően, a könyvedben nem kevesebb a feladat, mint hogy a gyerekeknek meg kell menteniük a világot.

– Ez talán az írásom legfontosabb üzenete: hogy létezik varázslat és a gyerekek számára nem kérdés, hogy megváltható a világ, és hogy ez a bennünket körülvevő természettel vagy környezettel karöltve vihető végbe leginkább. Hiszek abban, hogy nem kevésbé, csak másképp értik a világot, és mi, felnőttek ebből mindig tanulhatunk. Azt is fontosnak tartom, hogy a gyerekek döntéseket hozhassanak, és hozzátegyenek a világ működéséhez. Nem kis felnőttek, de nem is tehetetlen bábok, akik minden alkalommal a felnőttek aktív segítségére szorulnának.

– Vannak konkrét kapcsolódási pontjaid az olvasóidhoz?

– Hát, konkrétan A konkrét hiúz kapcsán többször volt szerencsém találkozni a könyveim célközönségével. Elég sok meseterápiás és élménypedagógiai foglalkozást tartottam országszerte az érdeklődő gyerekeknek, és mindig nagyon élveztem. Jó megtapasztalni, ahogy a gyerekek szárnyaló fantáziával, kreatív módon létrehoznak valami újat a történet kapcsán. Idén nyáron is elhívtak egy olvasótáborba, ahol az én regényemmel fognak foglalkozni, ami számomra igazán megtisztelő.

Szénási Zsófia
Fotó: Kovács Kata

Kemény Gabi: Takács Dani esete az univerzummal
Móra Kiadó, 110 oldal, 2999 Ft

A Takács Dani esete az univerzummal

megvásárolható

kedvezményes áron

a Móra Kiadó

webáruházban

Olvasson bele

a könyvbe,

idekattintva