Könyvhét 2023
SZERZŐI KIADÁS
PROFI MÓDON
Tandori Dezső
TANDORI SZUBJEKTÍV
Csokonai Attila
SZABADMATT
Kőszeghy Elemér
A magyarországi ötvösjegyek...
SZERZŐI KIADÁS<br>PROFI MÓDON Tandori Dezső <br> TANDORI SZUBJEKTÍV Csokonai Attila <br> SZABADMATT Kőszeghy Elemér<br>A magyarországi ötvösjegyek...
Újraolvasva – hatvan-hatvanöt év múltán

Bényei Miklós
Újraolvasva
– hatvan-hatvanöt év múltán –

ISBN 978-615-5701-17-7
Vágott A/5 (142 ×197 mm), fűzve, 144 oldal, 1990 Ft
Megjelenés időpontja: 2018. május

Bényei Miklós (1943-) történelem-könyvtár szakon végzett az Eötvös Loránd Tudományegyetemen; ugyanott szerzett bölcsészdoktori címet. Történészként az MTA Doktora, főleg művelődés- és eszmetörténeti kutatásokkal foglalkozik. Fontosabb művei: Eötvös József olvasmányai, Eötvös József könyvei és eszméi, Oktatáspolitikai törekvések a reformkori országgyűléseken, Művelődéi törekvések az erdélyi reformországgyűléseken, Széchenyi István és Debrecen, Kossuth Lajos és Debrecen. Több évtizeden át, nyugdíjazásáig dolgozott olvasószolgálati és tájékoztató könyvtárosként a Hajdú-Bihar Megyei Könyvtárban, behatóan érdeklődött a helyismereti tevékenység iránt, e témakörben hét tankönyve és tanulmánykötete jelent meg. 1989 óta mindmáig oktat a Debreceni Egyetem akkor indult informatikus könyvtáros szakán, jelenleg címzetes egyetemi tanár. Mostani könyvében huszonegy gyermekkori (1950-1955 között kézbe vett) olvasmányát, döntően gyermek- és ifjúsági regényeket, kortárs és klasszikus magyar és külföldi szerzők műveit idézi fel (könyvtörténeti adalékokkal), emlékezve akkori élményeire és szembesítve azokat mai, tudatosan kialakított véleményével. Elsődleges szándéka az olvasóvá nevelés nehéz feladatának segítése az iskolákban és a gyermekkönyvtárakban. 

„Mindig nagy érdeklődéssel olvastam, hallgattam azokat a visszaemlékező írásokat, beszélgetéseket, amelyekben valaki hajdani, gyermekkori könyvélményeiről nyilatkozott. Majd amikor könyvtáros lettem, már tudatosan figyeltem ezeket a beszámolókat, mert úgy éreztem, hogy az egykori, korai olvasmányok sokat elárulnak az illető személy (olykor egy-egy híresség, a kulturális vagy politikai élet egy-egy kiválósága) szellemi, eszmei és gyakran érzelmi fejlődéséről. S természetesen sokat segíthetnek az olvasóvá nevelés olykor gyönyörű, máskor gyötrelmes munkájában. Már régóta érlelődik bennem a szándék, hogy most, idősödő fejjel, jóval túl a nyugdíjazás előírt időpontján, de azért még aktív egyetemi oktatóként felidézzek néhányat a kisdiákként kézbe vett művek közül, újra elolvassam azokat, és a valahai élményeket és a mostani benyomásokat szembesítve papírra vessek néhány gondolatot. Annak reményében, hogy a kollégák (főleg az iskolai és a gyermekkönyvtárosok) és a hallgatóink talán hasznosítható tanulságokat is leszűrhetnek ezekből a sorokból. Miután tíz éves korom óta – némi megszakítással – szerény, csak a legfontosabb adatokat és egy-két megjegyzést rögzítő olvasónaplót vezetek, segédeszköz is a rendelkezésemre áll.”
Bényei Miklós

Ajánló tartalma:

Új kód kérése

Hozzászólás szövege:
Felhasználói név*:
E-mail*:



Kiemelt

Weiss János: Immanuel Kant 300 – Az Élet és Irodalom 2024/16. számából

Az Élet és Irodalom 16. számát a kulturális cikkek rövid részleteivel ajánljuk.

KőszeghyÉlet és Irodalom AlapítványTandori SzubjektívSzabadmatttandori.huA Mélytengeri Mentőcsapat és az Utolsó Magányos SzörnyCsibi tűzoltó lesz
Belépés