Könyvhét 2023
ABC kuckó
Kálvin Kiadó
Kőszeghy Elemér
A magyarországi ötvösjegyek...
Egy nyár
Öt történet
Végtelen élmény
SZERZŐI KIADÁS
PROFI MÓDON
ABC kuckó
Kálvin Kiadó Kőszeghy Elemér
A magyarországi ötvösjegyek... Egy nyár
Öt történet
Végtelen élmény SZERZŐI KIADÁS
PROFI MÓDON
Könyvhét.hu online
1 - 10 / 275      Következő »    Utolsó »

Szeptember 16-án, szerdán búcsúznak Nádas Péter világhírű írótól a Zeneakadémia nagytermében. Az esten az író szövegei és az általa szeretett alkotók zeneművei hangzanak el.

Mások mellett Beton.Hofi, Co Lee, Pogány Induló, Bongor, Indigo és cserihanna is szerepel a Hallunk titeket címmel hamarosan megjelenő antológiában, amely mai kortárs dalszerzők szövegeit tartalmazza. Tíz népszerű előadó írásait, dalszövegeit a szerkesztők öt ciklusba rendezték, mindegyik mellé magyarázó széljegyzetek kerültek.

Háy János Elem című darabját viszi színre a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház, az előadás próbái hétfőn kezdődtek - közölte az MTI-vel szerdán a székelyföldi teátrum.

Székely Csaba magyar-román együttéléséről készült MaRó című szatíráját viszi színre Nagyváradon a partiumi város magyar és román társulata. A bemutatót október 17-én és 18-án tartják - közölte az MTI-vel szerdán a Szigligeti Színház.

A korábbi, komolyabb témákat feldolgozó filmjei - Libertate '89 - Nagyszeben, Miért én? - után műfajváltásra vállalkozott Tudor Giurgiu román rendező, aki Három nap szeptemberben című új alkotását hét nap alatt, egy 65 perces, vágatlan jelenetet is felhasználva készítette el.

Los Angelesben mutatták be Illés László rendező Ever After - Míg meg nem haltak című, Magyarországon, nagyrészt Vas vármegye erdeiben forgatott horrorfilmjét - közölték az alkotók az MTI-vel szerdán.

Ingyenes minikoncertekkel, rendhagyó tárlatvezetésekkel, gyermekfoglalkozással, valamint filmvetítéssel és pódiumbeszélgetésekkel várja az érdeklődőket szeptember 17. és 19. között a fennállásának 40. évfordulóját ünneplő Liszt Ferenc Emlékmúzeum és Kutatóközpont.

Különböző művészeti ágak, a zene-, az irodalom, a film- és a fotóművészet összekapcsolásával bővíti kínálatát a Győri Filharmonikus Zenekar a négyszáz éves Zichy-palotában - tudatta a zenekar szerdán az MTI-vel.

Évadnyitó rendezvénnyel várja a közönséget a Vígszínház vasárnap. A VígNap kínálatában kulisszajárás, zenés produkció, gyerekprogram és dedikálás is szerepel, továbbá a Csárdáskirálynő című bemutatóhoz kapcsolódva táncházat szerveznek.

A jövő héten, szeptember 15-én kezdődik a 9. Budapesti Klasszikus Film Maraton (BKFM); a Nemzeti Filmintézet (NFI) 20-ig tartó rendezvényén száz vetítéssel, szabadtéri mozizással, élőzenés filmkoncertekkel és a Queen Budapest koncertfilm világpremierjével várják a közönséget a főváros több helyszínén.

Archívum

Ajánló tartalma:

Új kód kérése