Könyvhét 2023
SZERZŐI KIADÁS
PROFI MÓDON
Tandori Dezső
TANDORI SZUBJEKTÍV
Csokonai Attila
SZABADMATT
Kőszeghy Elemér
A magyarországi ötvösjegyek...
SZERZŐI KIADÁS<br>PROFI MÓDON Tandori Dezső <br> TANDORI SZUBJEKTÍV Csokonai Attila <br> SZABADMATT Kőszeghy Elemér<br>A magyarországi ötvösjegyek...
Carmen Laforet: A semmi

Enyészet és tündöklés

Carmen Laforet
A semmi

A fiatal egyetemista lány egy esztendejének vagyunk tanúi a regényben: Andrea élete a rokonainál maga a pokol. A családtagok – elsősorban a szellemileg-fizikailag leépült nagymama, aki a többiek között még mindig a legjózanabb, aztán Román, a nagybácsi, a tehetségét elfecsérlő őrült muzsikus, utána a másik nagybácsi, a tehetségtelenül festő Juan, s végül Angustias, az álszent nagynéni – kölcsönösen kihallgatják és terrorizálják, gyűlölik egymást, ám az életük úgy összefonódott az idők folyamán, mint a repkény indája az ódon ház falán. Különösen az éjszakák rémisztőek, melyeket az ártatlan és érzékeny lány a koporsószerű ágyban kénytelen tölteni. Semmi kétség, Andrea őrültek közé került, morbid mikrokozmoszba, ahol a szegénység és meg az éhség a legfőbb hangadó. Ebben az omladozó házban, lepusztult lakásban oly szörnyűséges hangulat uralkodik, hogy az helyenként már E. A. Poe világára emlékeztet.

A semmi regénycím megegyezik a mottóul választott Juan Ramón Jiménez-vers címével, és Goya egyik Capricciójának címével, és folyamatosan visszaköszön a regényben, mint a végén is, amikor Andrea azt mondja: „Az Aribau utcai házból semmit sem vittem magammal. Legalábbis akkor így gondoltam.”
Laforet halála után (2004) ismét felfedezték a regényt, és méltán kerül újra a figyelem középpontjába. Mert A semmiben párját ritkító erő lakozik. Lenyűgöző nyelvezetével egy széthulló család példáján keresztül sikerült életre kelteni Laforetnek a 40-es évek Spanyolországát. A semmi gyönyörű regény, tele mélységekkel és poétikával, szépséggel és romlással. Maga a tűz és maga a jég, ahogy Mario Vargas Llosa írta róla egy helyütt.
Mojzer Győző

Carmen Laforet
A semmi (Ford. Pávai Patak Márta)
Patak Könyvek, Leányfalu, 2006
232 oldal, 2200 Ft

Ajánló tartalma:

Új kód kérése

Hozzászólás szövege:
Felhasználói név*:
E-mail*:



Kiemelt

Molnár Krisztina Rita: Arany sisakban – Az Élet és Irodalom 2024/40. számából

Az Élet és Irodalom 40. számát a kulturális cikkek rövid részleteivel ajánljuk.

Kálvin 0917KőszeghyÉS Páratlan oldalTandori SzubjektívSzabadmatttandori.huA Mélytengeri Mentőcsapat és az Utolsó Magányos SzörnyCsibi tűzoltó lesz
Belépés