Visszaszámlálás

Bernardo Atxaga
A magányos ember
Lehetséges, valóságos történet. A titokzatos, emberkerülő főszereplő, a Carlos fedőnéven ismert magányos ember utazása a félelem birodalmában – a fegyveres szervezet kötelékében eltöltött tíz esztendő után. A baszkföldi társadalmi-politikai valóság ürügy csupán, hogy közelebb férkőzzünk a férfi lelkéhez, aki múltbeli tetteire mindössze annyi magyarázattal tud szolgálni, hogy kamaszkori lelkesedése hajtotta a „másmilyen” ügy szolgálatába. Atxaga a főszereplő várakozását beszéli el, hogy az egyszer s mindenkorra megszabadulhasson az utolsó vállalt „akció” végrehajtása közben rátörő félelemtől, mikor az élete – a három egykori, szervezetbeli társáéhoz hasonlóan – abból áll ki, hogy irányítja a szállodát, és a pékműhelyben süti a kenyeret a szálloda vendégeinek. Öt dermesztően feszült nap a regényidő.

Az okos szerkesztésnek köszönhetően két, egymásra helyezett térben mozoghatunk, anélkül, hogy e két tér összeütközni kényszerülne: a szálloda a lineáris elbeszélés és cselekmény színtere, ahol az apró-cseprő történések, a személyzet mindennapjai zajlanak, ahol a holt időnek vagyunk szemtanúi. A másik tér a főszereplő emlékezete, a tragikus momentumok színtere, egy más korból származó, más arcokkal, más hangokkal, más képekkel benépesített világ, mely azt sugallja, hogy a félelem birodalmából lehet kiutat találni. Két visszatérő kép ostromolja szüntelenül Carlos elméjét: a jeges tenger, mely álmában szólongatja, és Obaba, a szülőfalu, a gyermekkor emléke, az eszményi hely, amely enyhíti a várakozás okozta feszültségeket.
A magányos ember szerzője nem vádol, nem tör pálcát senki fölött. Az ember, a humánum oldalán áll, és sikerül elérnie, hogy a regény levegője is ezt sugározza.

Bernardo Atxaga
A magányos ember (Ford. Pávai Patak Márta)
Patak Könyvek, Leányfalu, 2006
Kb. 320 oldal, 2500 Ft

Mojzer Győző