„A szabadság ragaszkodik hozzám”
Beszélgetés Kapecz Zsuzsával

Még gimnazista, amikor feltűnik verseivel, egyetemistaként ő a Madárúton című antológia legfiatalabb szerzője. 1981-ben kiadott verseskötete nívódíjat kap. Költői tehetségét idejekorán felismerik, elismerik, de már a Tükrös „fülszövegében” regénytervét említi. 2006-ban az Ab Ovo Kiadó immáron a harmadik regényét jelentette meg. Közben publikált egy novelláskötetet is. Nem lett felkapott, sztárolt kedvenc, éppen ezért tud ma derűs öntudattal beszélni eddigi köteteiről, az írói pálya nehézségeiről, a mindennapi gondokról.

– Nem vállalta az ügyeletes üdvöske szerepét, ami divatos szakma mifelénk máig, inkább dolgozott. Ahogy ígérte, regényt írt, de nem hiszem, hogy a versírást végleg abbahagyta. Költő ilyet nem tesz. Mikor láthatjuk újabb kötetben verseit?
– Boldog lennék, ha tudnám. Körülbelül három éve pihen a Pillantás a tengerre című kötetem a Széphalom Kiadónál. Egy kitalált nő, Sarah S. Evans szerelmi életét mutatja be a versciklus.
– Első regényének címe – Tükörírás – rímel első kötetének a címére, könnyen megjegyezhető. Maga a mű helyenként komor, nyomasztó hangulatú, de különös atmoszférájával maradandó nyomot hagy az olvasóban. És azzal, hogy nincs igazi főszereplője, nem az a Sintér kisfia, sem az Idegen, sem Blanka. Hús-vér emberek ők, nem szimbólumok, sorsuk van, tragédia és politikai pamflet találkozik a csupa leírás, a párbeszédet nélkülöző műben. Hogyan született meg a Völgy képzeletbeli, mégis ismerős világának Bodor Ádám tollára való látomása?
– A kilencvenes évek elején nem volt túl vidám a hangulat körülöttem. Hét szűk esztendő közeledtét éreztük, úgy, mint most. Akkor nagy sokk volt a filmstúdiók felszámolása , én is állás nélkül maradtam. Alkalmi munkákból éltem, aztán úgynevezett veszélyeztetett terhesként kórházba kerültem. A legjobb menekülési útvonalnak tűnt, hogy végre megírjam a regényt, amit régóta terveztem. Egyes szereplőkről novellákat is írtam, ezek Az angyalok már a városban vannak című kötetben jelentek meg.
– Merőben eltér a Tükörírástól második regénye, amit Schön Zsófi önéletírásának tüntet fel a könyv alcímében. Ennek ugyan van főhőse, maga a narrátor, de legalább annyira egy nemzedék, (talán?) a Nagy Generáció rajza, mint egy lány felnövekvéséé. A cím, egy mozgalmi dal egy sora, némi iróniát sugall, szó sincs nosztalgiázásról, szentimentalizmusról.
– Nem, a Nagy Generáció nem mi vagyunk, őket a legszebben talán Gothár Péter mutatta be a Megáll az idő című filmjében. Mi utánuk jöttünk, és folyton azt hallottuk, hogy „ bezzeg ők”. Mi már nem éltünk annyira szűk levegőben, de nekem mégis folyton bezártság-érzetem volt. Bár a regény fiktív önéletrajz, az útlevelemet például úgy vették el, ahogyan azt megírtam, a vámtiszt tényleg kilopott néhány szál cigarettát a beosztottja dobozából, amikor az kiment a szobából. Pókerarccal lopott előttem és a barátom előtt, kihallgatás közben, tudta, hogy úgysem merünk „ beszólni”. Nem felejtettem el az ilyen élményeket, nincs nosztalgiám.
– Tavaly került a könyvesboltokba a Mutus Liber (Néma Könyv), újabb meglepetés, hiszen szinte történelmi regénynek mondható. Ehhez sokat kellett készülni, hozzáolvasni, jegyzetelni. Miért keltette fel érdeklődését éppen Mária Terézia kora? Vagy nem a Történelem a fontos benne?
– Sosem rajongtam a barokkért, úgy éreztem, nagyon álságos a csillogása. Még a Budapest Filmstúdiónál dolgoztam, amikor felkértek, írjak egy forgatókönyvet József trónörökös első házasságáról. A filmből természetesen nem lett semmi, engem azonban egyre jobban érdekelt ez a kor, írtam hangjátékot, színdarabot Pármai Izabelláról, de nem voltam elégedett. Végül a Mutus Liberben tudtam ötvözni mindazt, ami foglalkoztatott. Történelem szerintem nincs, a technika ugyan fejlődik, de az emberi motivációk ugyanazok maradnak. Innen nézve a Mutus Liber az árulás könyve, az érdekelt, ki hogyan válik vagy nem válik hűtlenné a családban, a barátságban, a szerelemben, a házasságban, a munkában, és mire jut ezzel. Mert a hűségnek is különböző megítélése van, Oscar Wilde szerint például csak a gyávák hűségesek.
– Ön nem irodalmi író, jogot végzett, bár az utolsó évben már dramaturgiát is tanult, és ez is lett a kenyérkereső foglalkozása. Megtapasztalta az állástalanság keserveit is. A színház, a tv, a rádió sem „szippantotta be”. Nem nehezítette meg egy kicsit az életét azzal, hogy ragaszkodott – minden értelemben – a szuverenitásához, a szabadsághoz?
– Érdekes kérdés, még senki sem tette fel nekem. Talán a szabadság ragaszkodik hozzám. Mindenkit meg lehet venni, engem is, de még sosem ajánlottak olyan jelentős összeget, hogy megremegjek, és végleg beálljak „szarpéknek”, ahogyan Hamvas Béla nevezte a szórakoztatóipar szakmunkásait. Inkább a saját látomásaimat írom.
Csokonai Attila