A krimiről és van Gulikről

A bűnügyi irodalom voltaképpen a kalandirodalom válfaja, s fontosabb műfajai a főhősökhöz igazodnak: régebben rablótörténetek, betyártörténetek, cowboytörténetek, szélhámostörténetek voltak a legnépszerűbbek, újabban a gengsztertörténetek, detektívtörténetek (tipikusan ezek a krimik), kémtörténetek divatosak. A krimi a bűnügyi irodalmat leszűkíti a jogi értelemben vett bűnesetekre: tipikusan egy agyafúrt bűntett vagy bűntettsorozat leleményes kinyomozásának, végül a tettes (vagy tettesek) elfogásának, ártalmatlanná tételének története. Fontos, hogy a bűn magától értetődően és vitathatatlanul bűn legyen, elkövetőjének leleplezése pedig erény, sőt hőstett. A krimi témája tehát már eleve olyan élményvilágot idéz fel, amely a mindennapi ember számára borzongatóan ismeretlen, a cselekmény bonyolítása pedig ezen belül is újból és újból ismeretlen oldalait villantja fel a már ismert vagy annak hitt történetnek.
Az első kriminek Edgar Allan Poe A Morgue utcai kettős gyilkosság című novellája (1841) számít, majd művelői között olyan világirodalmi nagyságokat találunk, mint Gilbert K. Chesterton, Graham Greene, Friedrich Dürrenmatt. Ők ugyan a műfaj rangját bizonyítják, ám a bűnügyi történet az irodalmi kánonokban csekély megbecsülést élvez. Az igazi nagyságokkal kapcsolatban, mint Dürrenmatt, meg szokás jegyezni, hogy “idézőjelesen használják” a krimi műfaját. Valódi, világhírű detektív- és gengszterregények írói: Eugène Sue, Arthur Conan Doyle, Agatha Christie, Georges Simenon, Dashiell Hammett, Raymond T. Chandler, Robin Cook. Kínai források alapján szerzett detektívregényeket a holland diplomata Robert H. van Gulik (1910–1967). A krimi sajátos, ironikus-humoros változatának klasszikusa P. G. Wodehouse.
Magyarországon a két világháború közti időszak neves krimiszerzője volt Havas Zsigmond (Spencer Walls álnéven). Újabb irodalmunkban jelentősek Kristóf Attila, Lőrincz L. László (Leslie L. Lawrence) és Molnár Éva (Vavyan Fable) művei. Bakcsi György sakkfeladványokat készített detektívtörténetek keretében.
*
A leghíresebb krimik rendre azonos főhősök által egymáshoz kapcsolódó regényciklusok. Ami van Guliket illeti, tudományos (főleg sinológiai, kínai tárgyú) munkássága mellett 1949-től mintegy 18, kínai forrásokból merített bűnügyi regényt írt angolul és hollandul, s ezek többségének hőse Di bíró. Az egyiket maga fordította kínaira és valamennyihez remekbe szabott kínaias stílusú illusztrációkat készített. (Maga is mestere volt a hagyományos kínai festészetnek, kalligráfiának és versszerzésnek.) E könyvek francia és japán fordításban is megjelentek. Közülük magyarul először A kínai haranggyilkosság esete jelent meg Mészáros Sándor fordításában (1987). Van Gulik detektívtörténeteihez sokféle kínai anyagot használt fel, amelyek közül a legfontosabb a Tangyin bishi (“Párhuzamos esetek a körtefa árnyékából”) című XIII. századi jogi és bűnügyi könyv. Elsősorban az igazságos bíró, egy valóban élt személy, Di Ren-jie (630–700) alakját kölcsönözte e történetekből.
A kínai császárság idején a kerületi bíró képviselte a kapcsolatot a császár és népe között. A harmónia fenntartása érdekében feladata volt a körzetben elkövetett bűncselekmények felderítése. Kínai felfogás szerint az irodalom maga eleve elsősorban a helyes kormányzást szolgálja, s a példás történetek nagy hagyományt mutatnak. Kínából már a Qin-korból (Kr. e. 221–202) ismertek hivatalnokok által írt detektívtörténetek, majd Bao Cheng (999–1062) számít a legjelentősebb krimiírónak, s e műfaj szinte minden dinasztia alatt népszerű volt. Ebből a hagyományból merített van Gulik megformálva Di bíró alakját.
Kicsi Sándor András