Összedőlt pillérek romjai
Beszélgetés F. Almási Évával

A számos komoly tudományos könyv mellett a monumentális Kortárs Magyar Művészeti Lexikont is megjelentető Enciklopédia Kiadó igazgatója, F. Almási Éva a tudományos könyvkiadásról rendezett június 4-ei konferencián felszólalása közben rosszul lett. A jelenlevő kollégákat megrendítette az eset. Megkérdeztem F. Almási Évát, hogy érzi magát?

- Köszönöm szépen, jól vagyok, én egészségileg rendbe jöttem, de hogy a magyar könyvkiadás jól van-e, azt nem tudom. Amikor rosszul lettem a konferencián, akkor éppen arról beszéltem, hogy a tudományos könyvkiadás két pilléren nyugszik, mint egy híd, és a két pillér jelenleg összedőlni látszik. Sőt, ezt a hasonlatot folytatva, mondhatom: már össze is dőlt. A két pillér szimbolikus jelentésű: az egyik a tudományos könyvkiadás állami támogatását jelenti, ami nélkül nem életképes. Ez az állítás nem a pártállami korszakból visszamaradt kulturális reflex: tudomásul kell venni, bizonyos műveket mindenképpen szponzorálni kell, másképpen nem megvalósíthatóak. Mára megszűntek azok az intézményes állami támogatások, amelyek biztosították számos könyvkiadónak, hogy évi tíz-tizenöt olyan kötetet tudjon kihozni, amelyek magas színvonalú tudományos eredményeket tesznek közzé. A felsőoktatási tankönyv és szakkönyv pályázatra gondolok elsősorban, amelyet Magyar Bálint indított el első miniszteri megbízatása idején. Ez akkor 600 millió forinttal indult, a rendelkezésre álló összeg évről évre jelentős mértékben csökkent, ennek a folyamatnak a végállomása az lett, hogy 2007-ben egyetlen fillér sem jutott tudományos művekre. A Magyar Tudományos Akadémiának van ugyan könyvkiadás támogató tevékenysége, elsősorban az akadémikusok szellemi termékeinek megjelenéséhez járulva hozzá, ez azonban nem elegendő a magyar tudományos könyvkiadás létének megőrzéséhez. Még mindig a híd hasonlatnál maradva, a másik pillér az eladás, terjesztés. A tudományos könyvek nehezen hozzáférhetőek, a kiadók eljuttatják a könyveiket a boltokba, az azonban már más kérdés, hogy hiába lehetnek ott, ha nehéz az értékesítésük. Komoly gondok vannak azon a területen is.
- Vigasztalan kép ez. Mit tükröz vissza? Kell a tudományos könyv az olvasónak, az intézményeknek?...
- Ez évek óta tartó vita tárgya, és nem is hiszem, hogy egyhamar eldőlhetne, túl sok mindent kell végiggondolni a válaszhoz. Például itt vannak a fordításkötetek: le kell-e bizonyos tudományos könyveket fordítani egyáltalán? Az Enciklopédia Kiadónál most készülök kiadni egy kulturális antropológia kötetet, neves berlini professzor munkája, az év végén már kapható lesz. Lehet azt mondani, hogy akit ez érdekel, olvassa el eredeti nyelven. Csakhogy ezzel a megközelítéssel én nem értettem egyet sohasem, és most is elutasítom: ha egy népnek a tudományos nyelvét nem műveljük, nem publikálunk azon a nyelven, akkor elvész, elsorvad az a tudományos nyelv. Nem lehet ezt a kérdést azzal elintézni, hogy tanuljanak nyelveket az érintettek. Persze, tanuljanak, de a fontos tudományos munkák fordításait akkor is ki kell adni. Ugyanígy, a hazai tudomány eredményeit is meg kell jelentetni. Hozzáteszem, ezeket el is kell adni, hiszen pénzhez kell jutniuk a kiadóknak a következő műveik kiadásához. Ebben a terjesztők a partnereink, de azt mindenki tudja, könyvet eladni nagyon nehéz. Hatalmas a túlkínálat, és ebben a könyvkiadóknak is megvan a maguk felelőssége. Három-négy nagy terjesztőcég próbálja ezt az óriási választékot a vásárlók számára közvetíteni. A könyvterjesztőnek az az érdeke, hogy a gyorsan fogyó könyveket helyezze előtérbe, mert így jut hamar bevételhez. A tudományos könyvek sorsát az is nehezíti, hogy nem ebbe a kategóriába tartoznak.
- Lehet kereskedelemtechnikai kérdéssé egyszerűsíteni azt a problémakört, hogy a nem nagy példányszámban, nem gyors ütemben fogyó könyveknek miért nem megfelelőek az értékesítési mutatóik?
- Ezt nem gondolom. Sokkal inkább úgy látom, hogy a kulturális színvonal, az érdeklődés is csökkent az utóbbi években. A digitalizálás, az internet valamiféle tévhitet alakított ki a fiatalokban: nincs szükség könyvekre, mert az elektronikus információs rendszerekben minden megtalálható, nem kell olvasni, nem kell tájékozódni, csak be kell ütni az internetes keresőprogramokba a kérdést, és azonnal jön a válasz. Ez óriási tévedés. Egyrészt rengeteg téves információ kering az interneten, másrészt rendkívül kevés a megbízható, ellenőrzött adatbázis. Csak mellesleg mondom, az internetes adatbázisok karbantartása, frissítése is rengeteg pénzbe kerül, ez kevésbé látványos, kevésbé kommunikálható terület, emiatt erre is kevesebb pénzt fordít az állami mecenatúra, pedig az interneten éppen ezek az adatbázisok a leghasznosabbak és legfontosabbak. A könyvek más kategóriába tartoznak, azokat nem interneten kell közzétenni.
- Az ördög ügyvédjeként kérdezem: mit válaszolna az állam képviselőjének arra a képzeletbeli állítására, hogy értik ők a tudományos könyvkiadás támogatásának fontosságáról szóló érveket, ám mintha éppen a helyzet utalna arra, hogy az olvasóknak nem kellenek igazán ezek a könyvek, amiatt alacsonyak a példányszámok, mert nem nagyon akarózik megvenni őket...
- Amiatt sem veszik, mert drágák, egy tudományos könyv ára hat-nyolcezer forint. Magyarország szegény ország, az olvasók, akik amúgy megvennék, nem tudják kifizetni az árát. Másrészt azért egy-egy könyv esetében az is gyakran előfordul, hogy egy példányt vesznek meg, és a többiek számára fénymásolják. Ez a tendencia, az egyetemisták ezt csinálják... Mindezeknek a gondoknak az ismeretében, mindezeknek a részigazságoknak a tudatában is, meggyőződésem, hogy a magyar tudományos könyvkiadást támogatni kell. Nem azért, hogy a könyvkiadók életben maradjanak, hanem azért, hogy a magyar tudományos nyelv továbbfejlődjön, és a magyar tudomány eredményei napvilágra kerüljenek. Ezt a feladatot helyettünk senki nem fogja elvégezni. Igenis, pénzt kell pumpálni a tudományos könyvkiadásba. Új generációk jönnek, az új generációk számára fontos a könyv, és azt gondolom, hogy a könyvet nem lehet negligálni, mindig szükség lesz rá.
K. J.