Könyvhét 2023
SZERZŐI KIADÁS
PROFI MÓDON
Tandori Dezső
TANDORI SZUBJEKTÍV
Csokonai Attila
SZABADMATT
Kőszeghy Elemér
A magyarországi ötvösjegyek...
SZERZŐI KIADÁS<br>PROFI MÓDON Tandori Dezső <br> TANDORI SZUBJEKTÍV Csokonai Attila <br> SZABADMATT Kőszeghy Elemér<br>A magyarországi ötvösjegyek...
A tudományos és szakkönyv kiadásának ellehetetlenüléséről. Interjú Gyurgyák Jánossal

A tudományos és szakkönyv kiadásának ellehetetlenüléséről
Beszélgetés Gyurgyák Jánossal, az Osiris Kiadó vezetőjével

- Júniusban, nem sokkal a könyvhét után tanácskozást tartottak a szakkönyv és tudományos könyveket kiadók, és elkeseredésüket és helyzetük, tevékenységük ellehetetlenülését hangoztatták. Valami történt ezek szerint, ami Önből is előhívta a keserű gondolatokat.
- Nagyon durván fogalmazva lenullázódott az állami támogatás szempontjából ez a terület. Ami sokat segített a szakkönyv, tudományos művek kiadásában, azok a felsőoktatási pályázatok voltak, amelyeket egy tollvonással megszüntettek. Maradt a Nemzeti Kulturális Alap pályázati rendszere, ami röviden azt jelenti, hogy az általunk befizetett bizonyos 1 százalékot részben vagy egészben visszapályázhatjuk. Könnyen belátható, hogy ez képtelen megoldás. Tehát magunkra maradunk. Ez távlatilag nem megoldás!
- Gondolja, hogy ez átmeneti helyzet?
- Nem, ez egy jel. Korszakváltásban élünk. Sokkal mélyebben kellene átgondolni ezt az egész jelenséget. Az az alapvető probléma ebben a helyzetben, hogy a piac nem képes eltartani ezt a műfajt. Mintegy 200-500 vásárlóra lehet számítani, és ez kevés ilyen minőségű művek eltartására. Nem akarja eltartani a kultúrpolitika sem, hogy miért, abba most ne menjünk bele. De az az igazság, hogy a magyar minőségi kultúrát nem a piac, és nem a kultúrpolitika dolga eltartani, hanem ez, a várakozások szerint a gazdasági elit feladata lenne.
- A képzőművészet és az irodalom és a zene területén már vannak gazdasági mecénások.
- Igen, éppen ez az érdekes, hogy ez az adakozó kedv a mi tevékenységünk iránt nem nyilvánul meg. Ez hiányzik a gondolkodásukból.
- Annak idején, amikor a kiadó első sajtótájékoztatóját tartotta, arról beszélt, hogy olyan szakkönyveket és tudományos műveket akar megjelentetni, amelyek külsejükkel, tipográfiájukkal, is kitűnnek, valamint a kor tudományos művei közül is a legjelentősebbek, és sok még nem volt olvasható magyarul.
- Így van. Azt gondolom, hogy amit 15 éve elterveztem, az részben meg is valósult. Az eddig megjelent 2000 műből ezer tudományos és szakkönyv miatt nem kell szégyenkeznie a kiadónak. Amit most tennem kellene, azt viszont már nem szeretném megtenni. Nevezetesen csak az a lehetőség maradt, hogy mind tipográfiailag, mind pedig belső megmunkálás szempontjából, ahogy pestiesen mondják, lemenjek kutyába, azaz lecsupaszított könyveket dobjak a piacra. Erre nem vagyok hajlandó. A tudományos könyvkiadásnak ez az útja szerintem ál-út, amellyel talán valameddig ki lehet húzni, de igazi megoldást nem nyújt.
- És akkor az Ön számára mi a megoldás? Hogyan tovább?
- Gondolom, a szépirodalom mellett kitartok, másrészt olyan jellegű könyveket, mint A Magyar Nyelv Kézikönyvtára sorozat, valamint bizonyos könyveket, amelyek már készülőben vannak, és ezekre nem vonatkozik semmilyen kompromisszumos megoldás, ezek megjelenhetnek továbbra is, aztán meglátom, mi történik?! Egyrészt a minőségből nem engedek. Másrészt nem vagyok hajlandó olyan helyzetbe kerülni, amikor kérincsélésre, kilincselésre kényszerülnék a kiadó megmentése érdekében. Ez nem járható út számomra, és azt gondolom, hogy a jelenlegi körülmények között a tudományos könyvkiadói tevékenység reálisan szemlélve nem folytatható.
Bán Magda

Ajánló tartalma:

Új kód kérése

Hozzászólás szövege:
Felhasználói név*:
E-mail*:



Kiemelt

Fehér Renátó: Amerikai álmatlanok, avagy jaj a legyőzötteknek – Az Élet és Irodalom 2024/41. számából

Az Élet és Irodalom 41. számát a kulturális cikkek rövid részleteivel ajánljuk.

Móra1004KőszeghyÉS Páratlan oldalTandori SzubjektívSzabadmatttandori.huA Mélytengeri Mentőcsapat és az Utolsó Magányos SzörnyCsibi tűzoltó lesz
Belépés