Emlékmű szóból és képből

1956 fénylő arcai című album formátumú kiadványát a Püski Kiadó a napokban már a 2. kiadásban bocsátja útjára. Ebben Nagy Gáspár hosszabb poémájában (Fénylő arcok és tükörképek) ama „napsütéses október végi kedd”-et ünnepli, a több egységre tagolt Október végi tiszta lángokban pedig „a novemberi fehér krizantémok”-at, a „maradék hit”-et és „a holtak igazá”-t idézi. Kiss Iván ötvenhat grafikája ismerős, mégis valami újdonságot képvisel. Ezekről szól a

Beszélgetés a költővel...

Nagy Gáspár egyike azoknak, akik 56 örökségét nem hagyták veszni a puhuló diktatúra éveiben, első azok között, akik a forradalmat követő megtorlás felelősségét irodalmi eszközökkel felvetették. Rendszerváltó költőnek nevezte egyik irodalomtörténész kritikusa, mindenekelőtt A Fiú naplójából és Öröknyár: elmúltam 9 éves c. versei jutnak eszünkbe. Tavaly megjelent Közelebb az életemhez c. kötetében részletesen olvashatunk többek között ellenzéki múltjáról, cenzúrázott verseiről, az őt ért szankciókról. A szabadságharccal, 1956 mártír miniszterelnökével és egyáltalán a szabadság gondolatával annyi verse foglalkozik, hogy abból kitelt egy önálló, tematikus kötet. Ez is a Püski Kiadónál jelent meg 2002-ben, címe: …nem szabad feledNI…! , beszédes az alcíme is: versek – 1956 láthatatlan emlékművének talapzatára.
– Hogyan született meg ez a kötet?
- Kiss Iván grafikusé az érdem, aki ezt az albumot kigondolta. Én csak “alvállalkozó” vagyok ebben a közös munkában. Még a múlt esztendő végén megmutatta csodálatos grafikáit, és arra kért, hogy szöveget – ha lehetséges verset – írjak ezekhez. 1956 forradalmának történései ott vannak ezeken a fiatal, gyönyörű, önfeledt arcokon… nagyon mélyen érintett a gazdag képanyag, s aztán hozzáadódott az is, amit a forradalomról eddig tudtam. Sok nézegetés után elindult az első vers. Az az igazság, hogy a második vers már néhány hónappal korábban készen volt bennem, az komorabb, összegzőbb, s az események végkifejletét mutatja. A szent halottakról, a hősökről beszél. Egy héttételes rekviem. Amikor a képek erős hatására az első vers elkészült, rögtön tudtam, hogy a másodikkal együtt mondják el maradéktalanul a történetet. Amikor Ivánnak megmutattam a két művet, azonnal látta hozzá a megfelelő képeket. Az arcok csodálatosan rímeltek a vers betördelt szakaszaira. Nézegetve az album fénylő ismert és ismeretlen arcait, azt gondolom, talán szavaimmal még közelebb kerültem 1956 csodájához, amikor “az október végi tiszta lángok (egy nemzet) szívébe égették a szabadságot”.

...és a grafikussal
- Mióta és miért foglalkoztatja Önt 1956? Mikor kezdte rajzolni ezt a sorozatot, amelyből aztán könyv lett, de úgy tudom, hogy egy animációs filmet is készített a témáról, a Töredékek 1956 c. művét két 56-os film, a “Budakeszi srácok” és a “Szabadság vihara” előtt láthat a közönség?
- Töredékek 1956 címmel 2004 tavaszán egy animációs film-tervet készítettem, amelyhez hónapokon keresztül kerestem fotó-dokumentumokat. Mint mindennek, úgy ennek a témaválasztásnak is voltak előzményei. 2003-ban Székely Kornél grafikus barátomtól felkérést kaptam, hogy vegyek részt egy nagyszabású, “Őrizd a lángot” címmel 56 tiszteletére meghirdetett kiállításon. Mintegy húsz művész részvételével egy gyönyörű kiállítás valósult meg a Magyarok Házában, amelyen megnyitó beszédet Wittner Mária és Rácz Sándor mondott. Itt találkoztam először “testközelben” e két meghatározó 56-os személyiséggel.
Filmem témaválasztásának másik oka természetesen az 50. évforduló. Elmondhatom tehát, hogy az eltelt három évben szinte kizárólag 56-tal foglalkozom, s egyre inkább “56 csodájának” bűvkörébe kerültem. A korabeli fotók gyűjtése és válogatása közben a résztvevők sokszor felnagyított arcai elemi erejű hatást gyakoroltak rám: sugárzó, fénylően szép arcok sokaságát fedeztem fel – kitörő lelkesedést, a szabadság örömét, hittel-teli összetartozás-érzést, majd a kudarc okozta kétségbeesést, az árulás fájdalmát mind-mind közlik velünk e kivételes pillanat kivételes szereplői. És jött feltartóztathatatlanul a felismerés: de hiszen az emberi arc által közölhető és közvetíthető hitelesen 56 drámája, maga a történelem. Aki kifelejti az embert magát az emberi történetből - ma mintha itt tartanánk -, az a “lét-korrupció” legalján találja magát.
Az emberi arc tehát közvetít! Sokszor eszembe jutott rajzolás közben Nagy László “üzenete”: “…ha lesz még emberi arcuk, csókolom őket…”
Rajzzal kell tehát kiemelnem az indulatok, érzelmek intenzitását, elhagyva bizonyos részleteket, tömegjelenetekből kiemelni egy-egy szuggesztív arcot, amelyre soha azelőtt senki sem figyelt fel, s ezek együttese más módon, mint eddig felfestheti 56 “lelki történetét”, a test-közeliség által számunkra így válhat átélhetővé maga az esemény, így válhat lehetővé az azonosulás. Bevallom, míg sokszor kerestem a ceruzavonalak kavalkádjában arcuk, érzelmeik helyes megformálását, ez az azonosulás, együtt-érzés gyakran megtörtént.
Nagy Gáspár 2002-ben megjelent kötetének alcíme: versek - 1956 láthatatlan emlékművének talapzatára. Amikor felkerestem őt, aki egész életében “56 csodájának” bűvkörében él, könyvtervemmel talán rejtetten, kimondatlanul az volt a szándékom, hogy a “láthatatlan emlékmű” átváltozzék, talán-talán láthatóvá varázsolható. Ne feledjük a kezdő képeket: 1956 sugárzó, hittel-teli, önfeláldozásra kész arcait! A mához szólnak!
Hitelesíttetni akartam kettőnk munkáját, amikor felkértem Wittner Máriát, majd Rácz Sándort, hogy írjanak ajánló szöveget készülő kötetünkhöz. Mindkettőjüktől komoly bíztatást kaptunk, s anélkül, hogy összebeszéltek volna, mindketten az Üzenet címet adták írásaiknak. 56 csodája – íme – így hat a máig!
Csokonai Attila