Könyvhét 2023
SZERZŐI KIADÁS
PROFI MÓDON
Tandori Dezső
TANDORI SZUBJEKTÍV
Csokonai Attila
SZABADMATT
Kőszeghy Elemér
A magyarországi ötvösjegyek...
SZERZŐI KIADÁS<br>PROFI MÓDON Tandori Dezső <br> TANDORI SZUBJEKTÍV Csokonai Attila <br> SZABADMATT Kőszeghy Elemér<br>A magyarországi ötvösjegyek...
Dupka György: ’56 és Kárpátalja

Röplapok, feketelisták, koncepciós perek

Dupka György ungvári író, költő több mint egy évtizede kutatja 1956 kárpátaljai történetét. Kutatásának eredményeit a forradalom és szabadságharc 50. évfordulójára egy vékonyka, de adatokban gazdag, megdöbbentő hatású kötetben adta közre. Roppantul sajnálatos, hogy a szerény kivitelű, szürke kötet, mely igen tanulságos olvasmányt kínál, nem fog feltűnni a roskadozó könyvesbolti polcokon. Ahogy az alcím jelzi, hivatalos iratok és vallomások tükrében láthatjuk a magyarországi forradalom kárpátaljai hatását, a szerző könyve első felében arról szól, Ungváron, Nagyszőlősön, Mezőkaszonyban, Gálocson milyen ellenálló csoportok szerveződtek, illetve kik voltak az egyéni akciók hősei, s a parancsmegtagadók, akiket besoroztak a szovjet hadseregbe, de nem voltak hajlandók harcolni magyar testvéreik ellen. A második részben pedig arról olvashatunk, hogy Ña szabadságharc eltiprását Kárpátaljáról irányítottákî, hiszen Kádár és Münnich november 1. és 3. között Kárpátalján tartózkodott, Ókemencén, a megyei pártbizottság nyaralójában Ñfogalmazták meg szolnoki rádióbeszédét is, mégpedig orosz nyelven, amit aztán magyar nyelvre fordítottak le.î Fontos része a kötetnek a válogatás a Kárpátaljai Megyei Levéltár gyűjteményéből: betűhíven közölt és fordított beszámolók, titkos jelentések, határozatok, jegyzőkönyvi szakaszok.
Dupka György: ’56 és Kárpátalja.
Ungvár - Budapest, Intermix Kiadó, 129 oldal + képek
Cs. A.

Ajánló tartalma:

Új kód kérése

Hozzászólás szövege:
Felhasználói név*:
E-mail*:



Kiemelt

Molnár Krisztina Rita: Arany sisakban – Az Élet és Irodalom 2024/40. számából

Az Élet és Irodalom 40. számát a kulturális cikkek rövid részleteivel ajánljuk.

Móra1004KőszeghyÉS Páratlan oldalTandori SzubjektívSzabadmatttandori.huA Mélytengeri Mentőcsapat és az Utolsó Magányos SzörnyCsibi tűzoltó lesz
Belépés