Könyvhét 2023
Kőszeghy Elemér
A magyarországi ötvösjegyek...
Egy nyár
Öt történet
Végtelen élmény
Újszövetség
olvasást segítő
nagy betűkkel
SZERZŐI KIADÁS
PROFI MÓDON
Kőszeghy Elemér
A magyarországi ötvösjegyek... Egy nyár
Öt történet
Végtelen élmény Újszövetség
olvasást segítő
nagy betűkkel SZERZŐI KIADÁS
PROFI MÓDON
Könyvhét.hu online

Ötödik alkalommal rendezik meg a Folkpark Táncházfesztivált Budapesten

MTI - 2026.08.06.

Ötödik alkalommal várja az érdeklődőket a Folkpark Táncházfesztivál augusztus 21-én a Budapest Parkban, ahol aznap este a népzene és a néptánc kerül a középpontba.

A jubileumi esemény a Bagossy Brothers Company Csillag az égen című koncertjét követően kezdődik. Az előadáson a zenekar dalai népzenei hangszerelésben, néptáncosok közreműködésével hangzanak el, majd hajnalig tartó táncház veszi kezdetét.

Három tánctéren a Sarjú Banda, a Romano Drom és a Zurgó zenekar játszik élő népzenét, miközben az érdeklődők Berecz István, Szabó Kincső, Busai Norbert, Busai Zsuzsanna, Fülöp Attila, Füleki Mónika, Makula Zoltán és Busai Bori táncoktatók segítségével sajátíthatják el a különböző tájegységek tánclépéseit.

A szervezők közleménye szerint a Folkpark 2021-ben indult, és azóta a Budapest Park állandó programjai között szerepel. A jubileumi Folkpark idén is a Táncház Egyesülettel közös szervezésben valósul meg - áll a közleményben.

Ajánló tartalma:

Új kód kérése

Rovat további hírei:
Hozzászólás szövege:
Felhasználói név*:
E-mail*:

Kálvin 0612Móra 0605KőszeghyÉlet és IrodalomTandori SzubjektívSzabadmatttandori.huCsibi tűzoltó lesz
Belépés