Könyvhét 2023
Kőszeghy Elemér
A magyarországi ötvösjegyek...
Újszövetség
olvasást segítő
nagy betűkkel
SZERZŐI KIADÁS
PROFI MÓDON
Tandori Dezső
TANDORI SZUBJEKTÍV
Kőszeghy Elemér
A magyarországi ötvösjegyek... Újszövetség
olvasást segítő
nagy betűkkel SZERZŐI KIADÁS
PROFI MÓDON Tandori Dezső
TANDORI SZUBJEKTÍV
Könyvhét.hu online

Nyolc korhű hangszeres koncerttel várja a közönséget a Haydneum Eszterházán

MTI - 2026.07.07.

Négy nyári hétvégén nyolc korhű hangszeres koncerttel várja a közönséget a Haydneum - Magyar Régizenei Központ péntektől augusztus 1-ig a fertődi Esterházy-kastély Apolló-termében.

A Haydneum MTI-hez eljuttatott keddi közleménye szerint a koncertsorozat Strém Kálmán egykori hangversenyrendező örökségét folytatja, célja pedig, hogy a közönség a historikus előadásmód kiemelkedő hazai képviselőinek tolmácsolásában hallhassa a barokk és klasszikus repertoár műveit.

A sorozat nyitó hétvégéjén az Ensemble Variabile ad két kamarakoncertet, amelyeken Joseph Haydn és Wolfgang Amadeus Mozart művei mellett Felix Mendelssohn korai vonósszimfóniája, valamint Friedrich Kalkbrenner szextettje is elhangzik. A programot egy verbunkos-összeállítás egészíti ki.

A második hétvégén a Vashegyi György vezette Orfeo Zenekar lép színpadra, Somlai Petra fortepiano-művész közreműködésével. A műsoron Haydn szimfóniái és Mozart zongoraversenyei szerepelnek.

A harmadik hétvégén a billentyűs hangszereké lesz a főszerep: Bene Róza és Borsányi Márton csembalóduója, valamint Papp Rita és Gerhát László fortepiano-duója a 18-19. század fordulójának repertoárját idézi meg. A koncerten Borsányi Márton kortárs műve is megszólal, a zárószámként pedig Johann Sebastian Bach koráljai hangzanak el Kurtág György átiratában, tisztelegve a százéves zeneszerző előtt.

A záróhétvégén a Capella Savaria ad zenekari estet. A műsoron Joseph és Michael Haydn, valamint Mozart szimfóniái mellett Joseph Haydn D-dúr kürtversenye és Georg Anton Benda e-moll fuvolaversenye szerepel. Szólistaként Pálkövi Dániel kürtművész és Bertalan Andrea fuvolaművész lép fel.

A Haydneum közleményében kiemelték: a Magyar Régizenei Központ megalakulása óta szoros együttműködésben dolgozik a fertődi Esterházy-kastéllyal, ahol a nyári koncertsorozat mellett augusztus végén és szeptember elején régizenei fesztivált is rendez.

Felidézték, hogy Joseph Haydn alkotói pályájának meghatározó szakaszát töltötte az Esterházy-udvarban, amely a 18. század egyik legjelentősebb európai zenei központjának számított. A historikus előadásmód és a történelmi helyszín találkozása ezért különleges koncertélményt kínál a közönségnek - hangsúlyozták a közleményben.

Ajánló tartalma:

Új kód kérése

Rovat további hírei:
Hozzászólás szövege:
Felhasználói név*:
E-mail*:

Kiemelt

Garaczi László 70 – Az Élet és Irodalom 2026/29. számából

Az Élet és Irodalom 29. számát a kulturális cikkek rövid részleteivel ajánljuk.

Kálvin 0612Móra 0605KőszeghyÉlet és IrodalomTandori SzubjektívSzabadmatttandori.huCsibi tűzoltó lesz
Belépés