Könyvhét 2023
Kőszeghy Elemér
A magyarországi ötvösjegyek...
A MÚZSA
CSÓKJA
Tandori Dezső
TANDORI SZUBJEKTÍV
Csokonai Attila
SZABADMATT
Kőszeghy Elemér<br>A magyarországi ötvösjegyek... A MÚZSA <br> CSÓKJA Tandori Dezső <br> TANDORI SZUBJEKTÍV Csokonai Attila <br> SZABADMATT
Könyvhét.hu online

Novemberben adják át a Karikó Katalin alapította JATE-díjat Szegeden

MTI - 2025.06.13.

Novemberben adják át a Karikó Katalin alapította JATE-díjat a Szegedi Tudományegyetemen (SZTE), az elismeréssel járó kisplasztika Hankó Eszter, Mátravölgyi Zsófia és Wende Roberta tervei alapján készül el - jelentették be pénteken Szegeden.

Karikó Katalin elnyerte a 2023-as fiziológiai és orvosi Nobel-díjat, majd 2024 tavaszán az SZTE-nek adományozta Nobel-plakettje hiteles másolatát, és a kitüntetéssel járó több mint félmillió dollárból létrehozta a JATE-díjat.

A magyar feltalálók napja alkalmából rendezett eseményen a kutató úgy fogalmazott, azért alapította az elismerést, hogy azzal egykori alma materének, a József Attila Tudományegyetemnek (JATE) emléket állítson. Az elismeréssel járó kisplasztika megtervezésére pályázatot írtak ki.

A kutató elmondta, az elmúlt évek során több mint száz tudományos díjat kapott, így volt elképzelése arról, milyen legyen az elismeréssel járó kisplasztika. A pályaművek értékeléskor olyan alkotást kerestek, amely magáról az intézményről, a tanárokról, a diákok szellemiségéről emlékezik meg.

Gácser Attila, a JATE-díj testület tagja hangsúlyozta, az elismerés legfontosabb üzenete az a szellemiség, melyet Karikó Katalin képvisel. A kutatót nem csupán a tudományos kiválóság jellemzi, hanem felelősségtudat és küldetés is, mellyel segíteni kívánja egykori egyetemét.

A biológus professzor közölte, szeptember 8-ig várják a jelöléseket a JATE-díjra. Az elismerést évente három személy: az SZTE egy jelenlegi hallgatója, az egyetem egy jelenlegi oktatója, valamint az SZTE-nek, illetve jogelődjének egykori diákja vagy egykori oktatója kaphatja kiváló teljesítményük, valamint a szegedi universitas szellemiségéhez méltó emberi tulajdonságaik elismeréseként. A díjazottak 5 ezer dollár pénzjutalmat, egy magyar nyelvű díszoklevelet, valamint a pályázaton kiválasztott műalkotást vehetik át az Egyetem napja alkalmából rendezett ünnepségen novemberben.

Hankó Eszter az MTI-nek elmondta, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen végzett alkotótársaival - Mátravölgyi Zsófiával és Wende Robertával - közös munkájukat kutatással kezdték, amely során megismerkedtek Karikó Katalin pályájával és tudományos munkájával. Tervük végül az egyetem címerében szereplő - a tudomány lángját jelképező - fáklyából és azt hordozó griffmadárból indult ki.

A kiválasztott alkotást Karikó Katalin idézete - A díjak arra valók, hogy a tudományra irányítsák a figyelmet - inspirálta. A plasztika egy csiszolt, megformázott kőből és egy hozzá kapcsolódó üveglencséből áll, a két elem illeszkedésénél pedig a JATE felirat olvasható - közölte a formatervező-művész.

Ajánló tartalma:

Új kód kérése

Hozzászólás szövege:
Felhasználói név*:
E-mail*:



Móra 07 15Móra Kiadó Tíz szál gyertya 07 01KőszeghyÉlet és IrodalomTandori SzubjektívSzabadmatttandori.huCsibi tűzoltó lesz
Belépés