Múzeumok éjszakája - Épületséta, Jókai-kvíz és Képírók különkiadás a Kertész Imre Intézetben
MTI - 2025.06.19.
Épületsétával, a Képírók című képzőművészeti programsorozat Jókai-ábrázolásokról szóló különkiadásával, Jókai-kvízzel és egy Kertész Imréről szóló dokumentumfilmmel várja az irodalom, a képzőművészet és a pszichoanalízis iránt érdeklődőket a Múzeumok éjszakáján, szombaton a Kertész Imre Intézet.
Az intézmény MTI-hez eljuttatott közleménye szerint 18 órától a Benczúr utca 46. szám alatt található villa épületének történetét és jellegzetességeit ismerhetik meg az érdeklődők Szabó Tamás programigazgató vezetésével, majd az irodalomkedvelő csapatok érkezését várják a 19 órától kezdődő Jókai-kvízre.
A 200 éve született Jókai Mór író arcképét számtalan képzőművészeti alkotás őrzi, ezeket ismerheti meg a közönség a Képírók című képzőművészeti programsorozat június 21-i különkiadásában Bellák Gábor művészettörténész, igazságügyi festményszakértő, a Magyar Nemzeti Galéria főmuzeológusa előadásából 20 óra 15 perctől.
A közleményben kiemelik, hogy 21 óra 30 perctől filmvetítés kezdődik: José Alberto Cotta A számkivetett című, Kertész Imréről és a traumafeldolgozás írói életművében betöltött szerepéről szóló dokumentumfilmjét tekinthetik meg az irodalom és a pszichoanalízis kapcsolata iránt érdeklődők.
Mint felidézik, José Alberto Cotta pszichoterapeuta és kutató, valamint Gilberto Safra pszichoanalitikus, tanszékvezető professzor koordinálásával 2014 áprilisában szeminárium indult a Sao Pauló-i Egyetem Pszichológiai Intézetének Klinikai Szakpszichológiai Tanszékén Az emberi számkivetettség kérdése Kertész Imre műveiben címmel.
A brazil pszichoanalitikusok úgy vélték, Kertész Imre művei rendkívüli módon hozzájárulnak ahhoz, hogy megértsék az érzelmi és pszichikai kitaszítottság érzését, így az irodalom és a pszichoanalízis ilyen szempontú összekapcsolása akár terápiás helyzetek megoldásában is segítheti a szakembereket.
Jose Alberto Cotta 2019-ben érkezett Budapestre, hogy dokumentumfilmet forgasson a Nobel-díjas íróról. A filmet a 2022-es budapesti bemutatót követően az idei Múzeumok éjszakáján újra láthatja a közönség a Kertész Imre Intézetben - emelik ki a közleményben.
Az épület történetét bemutató sétán való részvétel előzetes regisztrációhoz kötött, a jelentkezéseket a rendezveny@kerteszintezet.hu e-mail címre várják. A belépésre jogosító karszalagok a Múzeumok éjszakáján megvásárolhatóak a helyszínen - áll a közleményben.