Könyvhét 2023
SZERZŐI KIADÁS
PROFI MÓDON
Tandori Dezső
TANDORI SZUBJEKTÍV
Csokonai Attila
SZABADMATT
Kőszeghy Elemér
A magyarországi ötvösjegyek...
SZERZŐI KIADÁS<br>PROFI MÓDON Tandori Dezső <br> TANDORI SZUBJEKTÍV Csokonai Attila <br> SZABADMATT Kőszeghy Elemér<br>A magyarországi ötvösjegyek...
Könyvhét.hu online

Megnyílt a 95. Ünnepi Könyvhét és a 23. Gyermekkönyvnapok

MTI - 2024.06.13.

A könyvhét az írók, az illusztrátorok, a könyves szakemberek és az olvasók ünnepe - mondta Gál Katalin, a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének (MKKE) elnöke a 95. Ünnepi Könyvhét és 23. Gyermekkönyvnapok megnyitóján csütörtökön a budapesti Vörösmarty téren.

Aki olvas, vagy akinek olvasnak, az érzelmileg gazdagodik, értelmileg gyarapodik és mentálisan erősödik - mutatott rá Gál Katalin, hozzátéve: az a felnövekvő nemzedék, amelynek olvasnak, s amely majd olvas is, egykor jobb világot építhet a mostaninál.
Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító a könyvhetet megnyitó beszédében arra kérte az írókat, hogy írjanak a gazdagokról is, mert kevés mű szól róluk. Nem megítélni kell őket, hanem megírni - hangsúlyozta. Nádasdy Ádám kiemelte, hogy szükség lenne igazi irodalmi díjakra, magándíjakra, amelyekért a művek versenyeznek érték alapon, a közérdeklődést is felkeltve. És ehhez mecénások kellenek - mutatott rá.
Bősz Anett főpolgármester-helyettes az Olvasni jó, olvasni menő című kampányra emlékeztetett, amelynek eredményeképpen a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár (FSZEK) tagkönyvtárai több ezer, 3-14 éves korú olvasóval gazdagodhattak.
Kiemelte: rengeteget tanult a gyerekektől, akik még csak most ismerik meg az egyre táguló Gutenberg-galaxisból, hogy a világban létezik jó és rossz, és hogy mindig lehet a jót választani. Hozzátette: az igazi hősök valójában a hétköznapokban élnek, és azok a hősök, akik a jót tudják választani.
Balogh-Madár Emese, Belváros-Lipótváros alpolgármestere elmondta: Budapest belvárosa mindig is a művészet és az irodalom fellegvára volt, ahol kiváló írók és költők alkottak, az irodalmi kávéházakban fontosabbnál fontosabb alkotások születtek, és ahol az írás és olvasás élménye mindig is meghatározó és közösségépítő jelleggel bírt.
Kiemelte: az olvasás fontosságának a hagyományát továbbra is őrzik a kerületben, és munkatársaival azon dolgoznak, hogy minél több lehetőséget teremtsenek az olvasásra. Példaként említette a közösségi könyvtárakat, könyvautomatákat és könyvkiadás támogatását. Kiemelte: az olvasás nemcsak egyéni élményt nyújt, hanem közösséget is teremt, hiszen olvasmányaink összekapcsolnak, párbeszédet és vitákat indítanak el.
A 95. Ünnepi Könyvhéten 170 kiállítóval, 150 standdal és több mint ezer dedikálással, valamint pódiumbeszélgetésekkel, könyvbemutatókkal és koncertekkel várják a közönséget június 13. és 16. között a budapesti Vörösmarty és a Vigadó téren, valamint a Duna-korzón.

Ajánló tartalma:

Új kód kérése

Rovat további hírei:
Hozzászólás szövege:
Felhasználói név*:
E-mail*:



KőszeghyÉS Páratlan oldalTandori SzubjektívSzabadmatttandori.huA Mélytengeri Mentőcsapat és az Utolsó Magányos SzörnyCsibi tűzoltó lesz
Belépés