Könyvhét.hu online
Mario Vargas Llosa aggódik
2010.10.15.
| Amiatt aggódik a múlt héten irodalmi Nobel-díjjal kitüntetett perui író, Mario Vargas Llosa, hogy az e-könyvek elterjedése és a közoktatás minőségének romlása az irodalom elszegényedéséhez vezethet. Az író a brazíliai Porto Alegrében tartott előadást egy kulturális rendezvényen. "Eddig a művészet és az irodalom a kultúra közös nevezőjét jelentették, egy olyan teret, amely nyelvi, vallási és korkülönbségekre való tekintet nélkül teszi lehetővé a kommunikációt az emberek között" - mondta el Mario Vargas Llosa. Az író szerint a művelődés kérdése az egyik legfontosabb kulturális probléma. Mint kifejtette, "a közoktatás elszegényesedésének eredményeképpen a politikai vezetők és a szakemberek formálásában elsősorban a privát képzésnek lesz kulcsszerepe, amelyhez viszont gazdasági okokból csak egy szűkebb réteg juthat hozzá". Hangsúlyozta, hogy a technológiai újítások jelentős mértékben befolyásolták a kommunikációt. Ugyanakkor aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy az elektronikus könyvek elterjedése az irodalom banalizálását eredményezheti. "Csak rajtunk múlik annak biztosítása, hogy az elektronikus kötetek megőrizzék a könyv hosszú történetének eszmei gazdagságát" - fejtette ki véleményét a Nobel-díjas író. A 74 éves Mario Vargas Llosát a múlt héten tüntették ki az irodalmi Nobel-díjjal. A perui író a Svéd Akadémia indoklása szerint "hatalmi berendezkedések feltérképezéséért és az egyén ellenállását, lázadását, alulmaradását bemutató erőteljes ábrázolásmódért" kapta az elismerést. Mario Vargas Llosa eddig több mint harminc művet írt, közülük számos magyarul is olvasható. Mario Vargas Llosa többször is járt már Magyarországon: 1998-ban nálunk is népszerűsítette akkor megjelent regényét, a Don Rigoberto feljegyzéseit, majd 2003-ban a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál díszvendége volt. |
Ajánló tartalma:
Rovat további hírei:
Az Égető Eszter hangoskönyv-változatával köszöntik Németh László születésének évfordulóját Hódmezővásárhelyen
Ócsa környékén befogott nutriák érkeztek a Szegedi Vadasparkba
Új információtovábbításra alkalmas kvantumoptikai eszközöket fejlesztenek az SZTE-n
Hagyományos programok és újdonságok is lesznek augusztusban a Székesfehérvári Királyi Napokon
Bruck Edith emlékezett meg Rómában a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapjáról
Irodalmi programok a SopronFesten
Tudományos konferenciával és irodalmi esttel emlékeznek Bajor Andorra Kolozsváron
Több százan kísérték utolsó útjára Nádasdy Ádám nyelvészt, költőt, műfordítót
Július végéig lehet pályázni a 34. Salvatore Quasimodo költőversenyre
Megújult az OSZK Nevezetes apróságok szolgáltatása
Egykori lóvasút-remízben indul idén a BKV nyílt napjainak sorozata
Május 16-án lesz az artmozik éjszakája Budapesten
Május 21-étől látható a mozikban a Nem én vagyok című film
Koncertekkel, félmaratoni futóversennyel és egész napos családi programokkal várják a látogatókat az Európa-napi fesztiválra
Megjelent az Utazás az íróasztalom körül című Janikovszky Éva-emlékkötet
Vissza a jövőbe - Szentendre az 1920-as években címmel nyílik kiállítás -
A Cosi fan tutte Székely Kriszta rendezésében látható az Eiffel Műhelyházban
Biblia show címmel látható a Baltazár Színház előadása
Sárgyűjtőhelyek létrehozásával is segítheti a lakosság a fecskék fészekrakását
Közösségi kutatással dokumentálta a Király utca történetét a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár
Legolvasottabbak
Legutóbbiak
A Szerk. ajánlja
Belépés


















