Lúdas Matyi és a Csodaszarvas is megjelent a versenyen
2011.04.16.
Lúdas Matyi, a Csodaszarvas, Abigél, Piroska és a farkas is megjelent a XVIII. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál Irodalom jelmezben című vetélkedőjén szombaton a Millenáris Parkban.
A Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése a Kossuth Kiadóval és a Magyar Irodalomtörténeti Társasággal közösen jelmezes vetélkedést hirdetett diákcsoportok számára. A jelentkezők feladata az volt, hogy valamely kedves olvasmányuk szereplőnek jelmezét öltsék magukra, s előadjanak egy-egy jelenetet a fesztiválon.
A versenyre 11 csapat regisztrált, tehát közel 100 diák bújt jelmezbe - mondta Diószegi Endre szervező szombaton a helyszínen az MTI-nek. Ez a kezdeményezés sikeres kísérletnek bizonyul, még Kisvárdáról is érkezett egy általános iskolai csoport, ők a Csodaszarvas történetét adták elő.
A résztvevők a többi között Rómeó és Júlia, Abigél, a Csodaszarvas, Az ember tragédiájának szereplői és János vitéz Iluskájának jelmezét öltötték magukra, s jeleneteket adtak elő a domboldalon vagy egyéb "közlekedési csomópontokban".
A versenyt első alkalommal rendezték meg, de jó példát jelent az európai nagyvárosokban jellemző utcaszínház és a Frankfurti Könyvvásár, ahol már évek óta meghirdetik - közölte a szervező.
A zsűri a jelenetek és a jelmezek alapján osztja ki a díjakat, az első helyezett 100 ezer forint, a második 50 ezer forint, a harmadik húsz ezer forint értékű könyvcsomagot vehet át, de a közönség is szavazhat a kor- és élethű jelmezekre. A legnagyobb létszámú jelmezes diákcsoportot delegáló iskolát 100 ezer forintos könyvcsomaggal jutalmazza a verseny szervezőbizottsága.
A könyvfesztiválon a jelmezes megmérettetésen kívül számtalan program szórakoztatta a gyerekeket: a többi között megtekinthették a Rozsda lovag és a kísértet című zenés színdarabot, bábelőadást láthattak Bori egy napja címmel. Vig Balázs Három bajusz gazdát keres című kötetének játékos bemutatója mellett könyvkötészet, kézműves foglalkozások és bábos foglalkozások is szórakoztatták a közönséget.
Ajánló tartalma:
Az archívum kincseiből
Kézenfogva a képernyő előtt – beszélgetés Ranschburg Jenővel
„Az írás lett a társam” – Sass Sylvia szépíróként is bemutatkozik
"Aha"-élmény a Szeretetkönyvben – beszélgetés Müller Péterrel
Regényem élete – beszélgetés Garaczi Lászlóval
Az ember legsajátabb sajátja – Beszélgetés Száraz Miklós Györggyel és Tóth Zoltánnal



















