Könyvhét 2023
SZERZŐI KIADÁS
PROFI MÓDON
Tandori Dezső
TANDORI SZUBJEKTÍV
Csokonai Attila
SZABADMATT
Kőszeghy Elemér
A magyarországi ötvösjegyek...
SZERZŐI KIADÁS<br>PROFI MÓDON Tandori Dezső <br> TANDORI SZUBJEKTÍV Csokonai Attila <br> SZABADMATT Kőszeghy Elemér<br>A magyarországi ötvösjegyek...
Könyvhét.hu online

Képregényfesztivált rendeznek a szegedi Somogyi-könyvtárban

MTI - 2021.11.10.

Kiállítások, előadások, kerekasztal-beszélgetések, örömrajzolás, gyermekprogramok, klasszikus és legújabb kínálatukat bemutató kiadók várják azokat, akik szombaton ellátogatnak a szegedi Somogyi-könyvtárba, ahol immár tizenharmadik alkalommal rendeznek képregényfesztivált - tájékoztatta Andóczi Balogh Éva, a közgyűjtemény PR-munkatársa az MTI-t.

A fesztivál látogatói a műfaj örökifjú klasszikusai mellett a kortárs irányzatokkal és alkotókkal is megismerkedhetnek. A képregényrajzolókat munka közben figyelhetik meg az érdeklődők, sőt, a vállalkozó kedvűek ceruzát ragadva csatlakozhatnak az alkotáshoz.
A fesztiválon előadó szakemberek a 13-as szám jegyében beszélnek a képregényekben fellelhető mitológiákról, okkultizmusról, legendákról és babonákról, de szó esik arról is, mennyire tekinthető a műfaj a regény képes változatának.
Az érdeklődők hallhatnak arról is, hogy bár Jókai Mórt és Jankó Jánost joggal tekinthetjük a magyar képregény előfutárainak, a nagybányai festőiskola növendékeiből híres illusztrátorrá váló Honti Nándor és Kóber Leó voltak azok, akik amerikai mintákkal megismerkedve elsőként honosították meg Magyarországon a comic stripeket.
Külön szekció foglalkozik a magyar gyermekképregények egyre bővülő újdonságaival, de szó lesz a műfaj lengyel alkotóiról és a hazai kalandképregényekről is.
A fesztiválhoz kapcsolódva több tárlat is nyílik: a könyvtár főlépcsőházában 21 kortárs magyar rajzoló munkáit láthatják a vendégek, a hódmezővásárhelyi születésű, Szegeden élő Vörös Édu kiállításán illusztrációi mellett bepillantást enged az alkotói folyamatba is, a fesztiválra 13. önálló kiadványával jelentkező Pilcz Roland pedig eddigi munkáiból válogat.
A szegedi Alliance Française és a Móra Könyvkiadó szervezésében megrendezik az első szegedi Transitalica versenyt, ahol a küzdelem tisztaságát maga Obelix felügyeli, a földszinten pedig Piszkos Fred és Chaplin szoborhasonmásai várják a szelfizni akarókat.

Ajánló tartalma:

Új kód kérése

Rovat további hírei:
Hozzászólás szövege:
Felhasználói név*:
E-mail*:



Kiemelt

Weiss János: Immanuel Kant 300 – Az Élet és Irodalom 2024/16. számából

Az Élet és Irodalom 16. számát a kulturális cikkek rövid részleteivel ajánljuk.

KőszeghyÉlet és Irodalom AlapítványTandori SzubjektívSzabadmatttandori.huA Mélytengeri Mentőcsapat és az Utolsó Magányos SzörnyCsibi tűzoltó lesz
Belépés