Könyvhét 2023
SZERZŐI KIADÁS
PROFI MÓDON
Tandori Dezső
TANDORI SZUBJEKTÍV
Csokonai Attila
SZABADMATT
Kőszeghy Elemér
A magyarországi ötvösjegyek...
SZERZŐI KIADÁS<br>PROFI MÓDON Tandori Dezső <br> TANDORI SZUBJEKTÍV Csokonai Attila <br> SZABADMATT Kőszeghy Elemér<br>A magyarországi ötvösjegyek...
Könyvhét.hu online

Irodalmi szociográfiák írására jelent meg pályázat

MTI - 2023.03.06.

Pillanatfelvétel a magyar vidékről címmel kortárs irodalmi szociográfiák írására jelentetett meg pályázatot Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter, a Századvég Konjunktúrakutató Zrt. és a Petőfi Kulturális Ügynökség.

Júniusi megalakulása óta a kormány azon dolgozik, hogy a területi szemlélet ismét hangsúlyosan megjelenjen a döntéshozatalban - mondta el a pályázat hétfői budapesti sajtótájékoztatóján a területfejlesztési miniszter.
Navracsics Tibor kiemelte, hogy a közvélekedés ugyan homogén országnak tartja Magyarországot, valójában azonban jelentős területi különbségek mutathatók ki.
A magyar tájegységeket vizsgálva - a gazdasági fejlettségi mutatóktól függetlenül is - rendkívül sokszínű világ tárul fel, ami a döntéshozókat is nagyobb figyelemre és óvatosságra kell, hogy ösztönözze - hangsúlyozta.
Ezért született meg az az ötlet, hogy a népi írók hagyományait felidézve, de a nyolcvanas évek szépirodalmi igényű szociográfiáihoz is visszanyúlva pályázatot jelentetnek meg - fűzte hozzá.
Navracsics Tibor elmondása szerint a területi politika szélesebb megalapozásaként és Magyarország jobb megismerése érdekében írják ki a pályázatot, melynek célja az, hogy a magyar tájegységekről ismét szülessenek olyan szociográfiák, amelyek szépirodalmi műként is megállják a helyüket.
Kenyeres Kinga, a Századvég Konjunktúrakutató Zrt. vezérigazgatója emlékeztetett arra, hogy a területi különbségek és a vidékpolitika az intézet számára az utóbbi években kiemelt területnek számítanak.
A Századvég az elmúlt harminc évben nagyon sok közvélemény- és piackutatást végzett a témában, a most megjelent pályázat azonban más módon, a szociográfia és a szépirodalom eszközeit egyaránt felhasználva mutatja be a magyar vidéket - közölte.
Kenyeres Kinga hozzátette: örömmel vették Navracsics Tibor és Ugron Zsolna író megkeresését, így a Századvég gondozásában jelennek meg a pályázat legjobb alkotásai.
Demeter Szilárd, a Petőfi Irodalmi Múzeum és a Petőfi Kulturális Ügynökség (PKÜ) vezetője emlékeztetett arra, hogy a PKÜ több programot indított már azzal a céllal, hogy oldják a magyar kultúra Budapest-centrikusságát és "kiszínezzék" Magyarország mentális térképét.
Ezt a törekvést szolgálja a PKÜ Írórezidencia Programja és a most elindult pályázat is, amelynek a következő kiírása remélhetőleg már nem csak Magyarország területére szól - tette hozzá.
Ugron Zsolna író a pályázat zsűrielnökeként ismertetve a kiírást elmondta: olyan munkákat várnak, amelyek egy-egy település vagy tájegység mai valóságát mutatják be dokumentarista eszközökkel, ugyanakkor szépirodalmi igényességgel.
A 240 ezer-300 ezer leütés terjedelmű pályaművek leadási határideje október 30. A három legjobbnak ítélt munka szerzőjét 1-1 millió forinttal jutalmazzák, műveiket pedig a Századvég jelenteti meg 2024-ben - közölte.

Ajánló tartalma:

Új kód kérése

Rovat további hírei:
Hozzászólás szövege:
Felhasználói név*:
E-mail*:



Kiemelt

Weiss János: Immanuel Kant 300 – Az Élet és Irodalom 2024/16. számából

Az Élet és Irodalom 16. számát a kulturális cikkek rövid részleteivel ajánljuk.

KőszeghyÉlet és Irodalom AlapítványTandori SzubjektívSzabadmatttandori.huA Mélytengeri Mentőcsapat és az Utolsó Magányos SzörnyCsibi tűzoltó lesz
Belépés