Könyvhét.hu online
Galkó Balázs "könyvszendvics" lesz
2010.07.20.
Hét Balaton-felvidéki településen összesen ezerhatszáz programot rendeznek, háromezren lépnek fel a Művészetek Völgye jubileumi, 20. rendezvény-sorozatán július 23. és augusztus 1. között.
Tíz napon át fellép a völgyben Palya Bea, aki a Művészetek Hölgye titulust kapta. Az énekesnő reggeltől estig fogadja a közönséget művészbarátaival Kapolcson, az evangélikus parókai épületében és udvarában - emelte ki Márta István, a Művészetek Völgye Fesztivál igazgatója hétfőn Vigántpetenden sajtótájékoztatón. Palya Bea Kapolcson "völgybeli életformát" folytat majd, és például gyermek-foglalkozásokat is vezet majd. Hasonlóan több napig jelen lesz a völgyben a Muzsikás együttes és a régi visszajárónak számító Amadinda ütősegyüttes is. Az igazgató elmondta: várhatóan július 31-én szombaton a pulai színházsátorban nagyszabású völgygála lesz, amelynek a teljes bevételét az árvízkárosultak javára ajánlják fel. A pulai színházsátor egyébként újdonságnak számít, azt a békéscsabai Jókai Mór Színházzal közösen működtetik, és két előadást tart majd a Márta István által vezetett fővárosi Új Színház társulata is. Márta István hangsúlyozta: Pulán nemcsak színházi események lesznek, hanem például szcenikus zenei koncertek is, ezek sorában Hobo (Földes László) előadja a Circus Hungaricus című darabot, Vidnyánszky Attila rendezésében. A Művészetek Völgyében ünnepli 50. születésnapját Rácz Zoltán, az Amadinda együttes vezetője, aki műsort ad és a vendége lesz többek közt a Lokomotiv GT-ből Presser Gábor és Karácsony János. A pulai sátorban fellép a Benkó Dixieland is, meglepetésvendégekkel. Galkó Balázs színművész, a völgyprogramok "örökös tagja, motorja" idén "könyvszendvics" lesz; a hátára szerelnek egy hatalmas, nyitott könyvet, és így járja majd a falvakat, a könyvbe pedig bárki a vendégek közül beírhatja a véleményét. Az igazgató a sajtótájékoztatón hangsúlyozta: pénzről nem beszél, mert ez idén ismét neuralgikus kérdés, de - mint mondta - nem panaszkodik, hanem optimista. Arra azonban kitért, hogy mindössze egy pályázaton nyertek; a Nemzeti Kulturális Alaptól kapnak 23 millió forintot, ezen kívül számítanak támogatói pénzekre is. Márta István megjegyezte: a Veszprém megyei önkormányzat nem támogatja a programokat. A fesztivál szervezői a jövőben minden évben szeretnének hagyományteremtő szándékkal egy hazai múzeumot fővendégként fogadni. Idén - első alkalommal - a Magyar Néprajzi Múzeum lesz a fővendége a völgynek, több különleges kiállítást rendeznek Kapolcson és Vigántpetenden. A sajtótájékoztatón jelen volt a fesztiválnak helyet adó hét község polgármestere, akik a településeiken rendezendő főbb programokra hívták fel a figyelmet. Taliándörögdön például a hagyományoknak megfelelően a Klastrom-romnál lesznek a legrangosabb zenei és színházi programok, Vigántpetenden templomi koncertek, kiállítások lesznek, és persze zenés rendezvények a sörsátorban. Ezúttal is Monostorapátiban lépnek fel a rockegyüttesek, Öcsön a kőfejtőben pedig elsősorban világzenei programokra várják az érdeklődőket. Pulán a színházi sátor programjai számítanak kuriózumnak, Nagyvázsonyban pedig a Duma Színház humoristái lépnek fel esténként, de a Kinizsi-várnál megrendezik a reneszánsz vigasságokat és várjátékokat is. Márta István közlése szerint a napijegyek 2000 forintba kerülnek majd a Művészetek Völgyére, a háromnapos hétvégi bérletért ötezer, a tíznaposért 18 ezer forintot kell fizetni. |
Ajánló tartalma:
Rovat további hírei:
Tomaji Attila költő, irodalomtörténész kapta a Bella István-díjat
Tasnádi István darabjának ősbemutatója látható a Vígszínház Házi Színpadán
Irodalmi, improvizációs és színházi beavató programokkal bővül a Víg Szalon programkínálata
A Kifulladásig című, korszakalkotó Jean-Luc Godard-film egyetlen ismert forgatókönyvére lehet licitálni
Harmincezredszer adták elő Londonban az Egérfogót
Április elején rendezik meg a Tavaszi Margó Irodalmi Fesztivált a Margitszigeten
Tíz tiszta szív - József Attilára emlékeznek Szegeden
Április 13-ig lehet nevezni a Janikovszky Éva Történetmesélő Pályázatra
Marék Veronika, Kiss Judit Ágnes, Gimesi Dóra, Somfai Anna művei nyerték el az Év Gyerekkönyve díjat
Tizedik alkalommal adta át a HUBBY az Év Gyerekkönyve díjakat
Háy János drámájának ősbemutatójára készül a kecskeméti színház
Állami elismerések március 15. alkalmából
Programsorozat indul a húszéves Nádas-regény, a Párhuzamos történetek apropóján
Koncert és könyvbemutató is várja a Hamvas napok látogatóit Balatonfüreden
Nyílt napon mutatják be a megújult Katona József Emlékházat Kecskeméten
Egressy Zoltán Terepasztal című új drámáját mutatja be az Óbudai Társaskör
Március végéig jelentkezhetnek írók és forgatókönyvírók a Friss Hús pályázatára
Móser Zoltán képeiből nyílik kiállítás Szekszárdon
Lehet egy költővel több? címmel irodalmi sorozatot indít a Centrál Színházszínház
A Száz év magány című regényre reflektáló kiállításkoncert látható az Eiffelben
Legolvasottabbak
Legutóbbiak
A Szerk. ajánlja
Belépés