Folytatódnak a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár jubileumi programjai
MTI - 2024.09.21.
Folytatódnak a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár (FSZEK) jubileumi programjai, ezek között szeptembertől kiállításokkal, tudományos előadásokkal és beszélgetéssorozattal várják a látogatókat.
A közlemény szerint az intézmény fennállásának 120. évfordulója alkalmából szeptemberben több jelentős eseményre is sor kerül a FSZEK könyvtári hálózatában. Ezek között folytatódik az Otthon a könyvtárban elnevezésű programsorozat, amelynek keretében az egyes könyvtárakban zenés programok, kiállítások, robotika foglalkozások, bábelőadások várják az érdeklődőket.
Folytatódik a Ferge Zsuzsa szakmai örökségének nyomában című szabadegyetem is, amelynek harmadik évadában az európai uniós szakpolitikák ismerhetők meg szakértő előadók segítségével.
Az első program szeptember 19-én 17 órakor kezdődik az Ötpacsirta Szalonban.
Az egyenlőség esélye című találkozó meghívott vendégei Éber Márk Áron, az ELTE Társadalomtudományi Karának egyetemi docense és Pogátsa Zoltán, a Soproni Egyetem egyetemi docense lesznek.
Szeptember 26-án beszélgetéssorozat kezdődik Másfél évtized: társadalom és kultúra a főváros könyvtárának születése idején címmel, amely a múlt század első évtizedeinek Budapestjét idézi meg, azt az időszakot, amely az idén 120 éves könyvtár megszületésének, megnyitásának ideje is.
A Város és vezetői - Bárczy István és köre című beszélgetés 17 órakor kezdődik az Ötpacsirta Szalonban. A vendég Hatos Pál történész, beszélgetőtársa László Ferenc művelődéstörténész, kritikus lesz.
A tájékoztatás szerint a FSZEK ismét jelen lesz a Budapest Könyvfőváros programsorozattal a Nemzetközi Könyvfesztiválon is, ahol szeptember 26-29-ig önálló standdal várják az érdeklődőket.
A Nekem az olvasás című pódiumbeszélgetéseken olyan közreműködők mesélnek az olvasáshoz fűződő viszonyukról, mint Janicsák Veca énekes, Nagy Tímea olimpiai bajnok párbajtőrvívó, Szabó Erika színésznő, Háy János író és Klem Viktor színész.
A jubileumi év programjairól a fszek.hu portálon olvasható bővebb információ.
Ajánló tartalma:
Az archívum kincseiből:
Száraz tónak nedves partján – Palicsi tolnaiádák – beszélgetés Tolnai Ottóval
Árverés és díjátadás a Petőfi Irodalmi Múzeumban – Fogadott fiú és barát a Füst Milán Alapítványban
noran könyvkiadó – Kőrössi P. Józseffel beszélget Nádor Tamás