Könyvhét 2023
Kőszeghy Elemér
A magyarországi ötvösjegyek...
SZERZŐI KIADÁS
PROFI MÓDON
Tandori Dezső
TANDORI SZUBJEKTÍV
Csokonai Attila
SZABADMATT
Kőszeghy Elemér<br>A magyarországi ötvösjegyek... SZERZŐI KIADÁS<br>PROFI MÓDON Tandori Dezső <br> TANDORI SZUBJEKTÍV Csokonai Attila <br> SZABADMATT
Könyvhét.hu online

Esterházy Irodalmi Díjat hoztak létre

MTI - 2025.04.14.

Esterházy Irodalmi Díjat hozott létre a kortárs magyar irodalom nagyobb társadalmi megbecsülése érdekében az Esterházy Magyarország Alapítvány.

Az elismerést, valamint annak idei hét jelöltjét hétfőn, a magyar prózairodalom egyik legjelentősebb alakja, Esterházy Péter születésének 75. évfordulóján mutatták be a szervezők Budapesten.

"Egy rangos, magas presztízsű, ugyanakkor független díjat akartunk létrehozni, és ezek a szempontok vezéreltek minket a díjazás menete, valamint a zsűri összetétele vonatkozásában is" - mondta Béres István, az Esterházy Magyarország Alapítvány kuratóriumi tagja a sajtóeseményen.

Czigány Balázs, az Esterházy Magyarország Alapítvány igazgatója felidézte, hogy az alapítvány 2018 óta létezik, és eddig elsősorban zenei és képzőművészeti programokat szervezett.

Mint kiemelte, a művészetpártolás nagyon régóta, és évszázadokon át kiemelten fontos volt az Esterházy család történetében. Kitért arra, hogy Esterházy Pál herceg, aki 1920-ra Magyarország legnagyobb földbirtokosa lett, részt vett a Magyar Művészeti Társulat életében.

Margócsy István irodalomtörténész, az Esterházy Irodalmi Díj zsűritagja arról beszélt, hogy a magánalapítványok által gondozott díjak, köztük például a rangos Aegon-díj az elmúlt évtizedekben is fontos és különleges szerepet játszottak a hazai irodalmi életben.

Diószegi Endre, a díj edukációs programjának vezetője elmondta, hogy a jelölt kortárs irodalmi művekhez kapcsolódva oktatási segédanyagokat fognak összeállítani, ősztől pedig irodalmi vetélkedősorozatot indítanak.

Az Esterházy Irodalmi Díjat minden évben az az író vagy költő kapja, aki az előző naptári évben a legkiemelkedőbb olyan művet (regényt, versgyűjteményt, esszégyűjteményt vagy színdarabot) adja közre, "amely humanista világlátásával, szabadságtörekvéseivel, felelős szeretetével, feddhetetlen jóindulatával és nyelvi igényességével járul hozzá ahhoz, hogy Magyarország, Európa és az egész világ jobb hellyé váljék".

Az alapítvány 30-40 irodalmi műhelytől kért javaslatokat a díjazottra, ez alapján alakult ki egy 35 műből álló lista 2024 irodalmi terméséből, amelyhez a zsűri - Kiss László író, szerkesztő, tanár; Mácsai Pál színművész; Margócsy István irodalomtörténész; Mora Terézia író, forgatókönyvíró, műfordító és Veiszer Alinda újságíró, szerkesztő - további egyet tett hozzá, majd kialakított egy hét névből és címből álló jelölti listát.

Az Esterházy Irodalmi Díjra idén Biró Zsombor Aurél Visszatérő álmom, hogy apám vállán ébredek című regénye; Borsik Miklós Futárlíra című verseskötete; Darvasi László Neandervölgyiek I-III. című regénye; Grecsó Krisztián Apám üzent című regénye; Kiss Judit Ágnes A vén fegyverkovácsné plasztikai sebészhez fordul című verseskötete; Simon Márton Hideg pizza című verseskötete; valamint Szűcs Teri Visszatért hozzám az emlékezet című könyve a jelölt.

A nyertest ősszel jelenti be a zsűri. A díj egyrészt Kelemen Zénó szobrászművész Aposztróf/Idézőjel című alkotása, másrészt egy tízezer eurós pénzügyi támogatás. Az elismerés együttműködő partnere a hétfői sajtóeseménynek helyet adó Örkény István Színház és a Líra Könyv Zrt.

A hétfői eseményen jelen volt Esterházy Márton volt válogatott labdarúgó, a 2016-ban elhunyt Esterházy Péter öccse is.

Ajánló tartalma:

Új kód kérése

Rovat további hírei:
Hozzászólás szövege:
Felhasználói név*:
E-mail*:



KőszeghyÉlet és IrodalomTandori SzubjektívSzabadmatttandori.huA Mélytengeri Mentőcsapat és az Utolsó Magányos SzörnyCsibi tűzoltó lesz
Belépés