Könyvhét 2023
Kőszeghy Elemér
A magyarországi ötvösjegyek...
Újszövetség
olvasást segítő
nagy betűkkel
SZERZŐI KIADÁS
PROFI MÓDON
Tandori Dezső
TANDORI SZUBJEKTÍV
Kőszeghy Elemér
A magyarországi ötvösjegyek... Újszövetség
olvasást segítő
nagy betűkkel SZERZŐI KIADÁS
PROFI MÓDON Tandori Dezső
TANDORI SZUBJEKTÍV
Könyvhét.hu online

Cseh és szlovák írók a díszvendégek pódiumán

2011.04.16.

Jan Novakkal, az Egyesült Államokban élő cseh íróval és Pavel Rankov szlovák íróval, valamint műveik magyar fordítóival Mészáros Sándor kritikus, a Kalligram Kiadó szerkesztője beszélgetett szombat délután a XVIII. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon.
Pavel Rankov a szlovák írói középnemzedék egyik legkitűnőbb képviselője, a Kalligram Kiadónál megjelent Szeptember elsején (vagy máskor) című kötetéről, valamint az írói debütálásának tekinthető Az idő távlatából című kötetéről beszélt, de kitért a két ország közti irodalmi kapcsolatokra is. Mint fogalmazott: Szlovákiában komoly figyelem övezi a magyar irodalmat, amely szerinte "most az aranykorát éli". Pavel Rankov kiemelte: az egymásra való odafigyelés nagyon fontos a két ország kapcsolata szempontjából, hiszen ezáltal elkerülhetőek a félreértések, vagy ahogy ő fogalmazott a "dezinformáció". Mészáros Sándor az MTI-nek elmondta Pavel Rankov az egyik legsikeresebb szlovák szerző, aki legnagyobb nemzetközi sikerét a Szeptember elsején (vagy máskor) című történelmi regényével aratta, mely 2009-ben az Európai Irodalmi Díjat érdemelte ki. A kritikus úgy fogalmazott, hogy a kötet három barátról szól, akik egy lány szerelméért vetélkednek, ám közben felsejlik az egész huszadik század, II. világháború, zsidóüldözés, szovjet megszállás, kitelepítés-lakosságcsere, 1968-as forradalom. A beszélgetés másik vendége, Jan Novak felidézte, miként sikerült szóra bírnia Fordulatok című könyvéhez a világhírű cseh filmrendezőt, Milos Formant, majd arról is beszélt, miért angol nyelven írta meg a magyarul a Kalligram Kiadónál megjelent, Eddig megvolnánk című kötetét. Mint fogalmazott, megrettent a feladattól, hogy kétszer kell megírnia a kötetet.
A beszélgetésen szóba került, hogy a dokumentumregény és a kalandregény ötvöződik Jan Novák könyvében, amely a Mašín fivérek már-már legendába illő életútját eleveníti fel. "Amikor írok gyerekké kell válnom" - fogalmazott a szerző, hozzátéve, hogy a közérthető nyelven megírt kötet a múlt századi cseh történelem lenyomata is egyben.

Ajánló tartalma:

Új kód kérése

Rovat további hírei:
Hozzászólás szövege:
Felhasználói név*:
E-mail*:

Kiemelt

Garaczi László 70 – Az Élet és Irodalom 2026/29. számából

Az Élet és Irodalom 29. számát a kulturális cikkek rövid részleteivel ajánljuk.

Kálvin 0612Móra 0605KőszeghyÉlet és IrodalomTandori SzubjektívSzabadmatttandori.huCsibi tűzoltó lesz
Belépés