Augusztus 20. - Újra versek szólnak a kisföldalatti állomásain
MTI - 2024.08.19.
Ismét verseket hallhatnak az utasok a kisföldalatti állomásain hétfőtől egy héten át, az idén már harmadszor, egyben utoljára - tájékoztatta a BKV Zrt. az MTI-t hétfőn.
A közlekedési társaság közölte, a Millenniumi Földalatti Vasút hangos utastájékoztató rendszere egy hétre újra a kultúraközvetítés eszközévé is válik. A peronon várakozó utasok a kortárs és a klasszikus magyar költészet remekeit hallgathatják meg a szerzők és neves előadók tolmácsolásában.
Emlékeztettek: a BKV rendszeresen támogat értékteremtő és edukációs kulturális projekteket. Eszközeivel pedig hozzájárul ahhoz, hogy a kulturális értékek a szélesebb közönséghez is eljuthassanak. A társaság ezért csatlakozott az idén is a Vers a peronon nyári programsorozathoz, így már júniusban és júliusban is versek szólaltak meg a kisföldalatti állomásain.
Augusztus 19. és 25. között a cég az Aranyhíd Polgári Egyesület együttműködéssel közösen többek mellett Ady Endre, Áprily Lajos, Juhász Ferenc vagy éppen a kortársak közül Kukorelly Endre műveit mutatja be.
Ajánló tartalma:
Az archívum kincseiből:
Száraz tónak nedves partján – Palicsi tolnaiádák – beszélgetés Tolnai Ottóval
Árverés és díjátadás a Petőfi Irodalmi Múzeumban – Fogadott fiú és barát a Füst Milán Alapítványban
noran könyvkiadó – Kőrössi P. Józseffel beszélget Nádor Tamás