Könyvhét 2023
Adventi naptárregény
a Móra Kiadótól
Kőszeghy Elemér
A magyarországi ötvösjegyek...
SZERZŐI KIADÁS
PROFI MÓDON
Tandori Dezső
TANDORI SZUBJEKTÍV
Adventi naptárregény<br>a Móra Kiadótól Kőszeghy Elemér<br>A magyarországi ötvösjegyek... SZERZŐI KIADÁS<br>PROFI MÓDON Tandori Dezső <br> TANDORI SZUBJEKTÍV
Könyvhét.hu online

A Werckmeister harmóniák vetítésével tiszteleg Krasznahorkai László előtt a Budapest Film

MTI - 2025.10.15.

A Werckmeister harmóniák vetítésével tiszteleg az irodalmi Nobel-díjat nyert Krasznahorkai László és páratlan életműve előtt a Budapest Film, amely október 20-án, 22-én és 23-án tűzi műsorra a Tarr Béla rendezte filmdrámát a Kino moziban.

Az íróhoz a filmes világ is közel áll: Tarr Béla filmrendező több könyvét megfilmesítette, Krasznahorkai László maga írta meg a Kárhozat, a Sátántangó, A torinói ló és más filmeposzok forgatókönyvét- idézi fel a Budapest Film közleménye.

Az alkotópáros évtizedeken át tartó közös munkája még 1988-ban kezdődött, amelynek egyik állomása a 2001-ben bemutatott Werckmeister harmóniák volt, amely Krasznahorkai Az ellenállás melankóliája című könyvéből került a filmvászonra.

A történet szerint egy rejtélyes cirkuszi csoport érkezik a városba egy óriási bálnatetemmel. A környékről kétes alakok sereglenek a látványossághoz, a helyiek attól félnek, hogy városukban fog tombolásba kezdeni a csőcselék. Valuska (Lars Rudolph), az újságkihordó és Eszter György (Peter Fitz), az öreg zenetudós tehetetlenül figyelik a kibontakozó apokalipszist.

A 2000-ben készült fekete-fehér játékfilmet Tarr Béla rendezte, a társrendező Hranitzky Ágnes volt, a forgatókönyvet Tarr Béla és Krasznahorkai László írta. A főbb szerepekben Lars Rudolph, Peter Fitz, Hanna Schygulla, Dobai Péter, Kállai Ferenc, Lázár Kati látható. Producere Szita Miklós, Joachim von Vietinghoff, Franz Goess és Paul Saadoun volt.

Ajánló tartalma:

Új kód kérése

Hozzászólás szövege:
Felhasználói név*:
E-mail*:



Móra 1016KőszeghyÉlet és IrodalomTandori SzubjektívSzabadmatttandori.huCsibi tűzoltó lesz
Belépés