Könyvhét 2023
Kőszeghy Elemér
A magyarországi ötvösjegyek...
SZERZŐI KIADÁS
PROFI MÓDON
Tandori Dezső
TANDORI SZUBJEKTÍV
Csokonai Attila
SZABADMATT
Kőszeghy Elemér<br>A magyarországi ötvösjegyek... SZERZŐI KIADÁS<br>PROFI MÓDON Tandori Dezső <br> TANDORI SZUBJEKTÍV Csokonai Attila <br> SZABADMATT
Könyvhét.hu online

A magyar költészet napja - VersVillamos, Versmaraton, kortárs versek és közös éneklés Budapesten

MTI - 2025.04.10.

A BKK kortárs versekkel és VersVillamossal, az Örkény Színház közös énekléssel és az Anyám tyúkja című előadás különkiadásával, a Magyar Írószövetség, a Magyar Napló Kiadó és a Magyar Katolikus Rádió a már hagyományos Versmaratonnal, a József Attila Színház drámapályázatának eredményhirdetésével és irodalmi szalonnal, az Óbudai Társaskör kortárs költők estjével várja a közönséget április 11-én, a magyar költészet napján Budapesten.

A 4-es és a 6-os villamoson a költészet napja környékén kortárs versek hangzanak el, a Deák Ferenc téren pedig különleges VersVillamossal várja majd az érdeklődőket a Fővárosi Önkormányzat, a BKK és a BKV április 11-én - olvasható a BKK MTI-hez eljuttatott közleményében.

Mint írják, a BKK idén is csatlakozott a Vates Költészet Hete programsorozatához: közösen hívják fel a figyelmet a magyar költészet fontosságára és sokszínűségére.

A kezdeményezés részeként április 11. és 13. között a Karinthy Színház színészei, Balázs Andrea, Karácsony Gergely, Lux Ádám és Vándor Éva előadásában hallhatja majd az utazóközönség Fodor Ákos költeményeit a 4-es, 6-os villamos vonalán.

A Vates és a BKK egy lejátszási listával is készül: népszerű megzenésített versfeldolgozásokat gyűjtöttek össze. A listát a BKK Spotify-oldalán hallgathatják meg az érdeklődők április 10-től.

A Deák Ferenc téren parkoló nosztalgiavillamoson a fővárosi József Attila Színház, a Katona József Színház, a Radnóti Színház, az Örkény István Színház és a Vates jóvoltából magyar versek csendülnek fel közismert színművészek előadásában.

A nosztalgiaflotta legidősebb, szecessziós stílusú villamosán József Attila gyermekkorát idézhetik meg azok, akik pénteken 10 és 18 óra között felülnek rá - írják.

Az Örkény Színház közleménye szerint április 11-én, József Attila születésének 120. évfordulóján a VersVillamos mellett közös énekléssel és az Anyám tyúkja (1.) című versszínházi előadás különkiadásával várja az érdeklődőket a színház.

Az Örkény Színházban hagyomány, hogy a költészet napján a nézőkkel együtt énekelnek verset a Madách téren: idén ez József Attila Sebő Együttes által megzenésített, Rejtelmek című költeménye lesz. Az eseményen fellép a zeneszerző Sebő Ferenc, Soós Réka népdalénekes, Mácsai Pál, valamint az Örkény társulatának tagjai. Az Erzsébetvárosi Önkormányzat támogatásával létrejövő közös éneklés időpontja déli 12 óra.

A nap zárásaként az Anyám tyúkja (1.) című versszínházi előadás különkiadását tekintheti meg a közönség - kizárólag József Attila verseiből válogatva.

Idén is megrendezik a költészet napján a Versmaratont, amelyen a Magyar Napló Kiadó gondozásában megjelent, Az év versei antológia idei kiadásából 61 költő olvassa fel verseit 12 órán át Budapesten, a Magyar Katolikus Rádió székhelyén.

A Versmaratonon megjelenő költőket költőtársak, irodalmi szerkesztők, újságírók kérdezik, így a közönség aktuális gondolataikról, élethelyzeteikről is képet kaphat. A program élőben követhető a Magyar Napló Kiadó YouTube-oldalán, valamint a Magyar Írószövetség és a Magyar Katolikus Rádió Facebook-oldalán - derül ki a szervezők közleményéből.

A József Attila Színház a magyar költészet napján tartja Csókol, Attila című drámapályázatának eredményhirdetését, délután pedig Irodalmi Szalonnal ünnepli névadója születésének 120. évfordulóját.

A különleges irodalmi délutánon Fekete Gábor színművész tolmácsolásában József Attila versei csendülnek fel, míg Rácmolnár Lili pszichológus a költő életének lélektani hátteréről oszt meg izgalmas részleteket.

Az esemény házigazdája Juhász Anna lesz, a programot pedig Gerendás Péter dalai teszik még emlékezetesebbé - írták a közleményben, hozzátéve, hogy a belépés ingyenes, de regisztrációhoz kötött.

Regisztrálni a regisztracio@jozsefattilaszinhaz.hu emailen lehet.

Az Óbudai Társaskörben a költészet napján, József Attila születésének 120. évfordulóján első alkalommal ad közös műsort Erdős Virág és Varró Dániel. Műsoruk címe a korszakos költő emlékére: Attilának szeretettel. A két kortárs alkotó erre az alkalomra válogatott verscsomaggal érkezik.

A színpadi beszélgetésen mesélnek magukról, és beszélnek arról is, hogy mitől lehet jó egy költemény, valamint hogy mi a versek feladata és szerepe a 21. századi tartalomrengetegben.

Az est harmadik szereplője műsorvezetőként, moderátorként László Ferenc kultúrtörténész lesz - olvasható az Óbudai Társaskör közleményében, amelyben kiemelik, hogy ezúttal is lesz lehetőség találkozni a szereplőkkel, a kötettel érkezők dedikáltathatnak a költőkkel.

A Mátyás-templom előtt költészet napi flashmobot is láthatnak délben az arra járók: a Kosztolányi Dezső Gimnázium diákjai és tanárai a Nagy Szavalat című eseményen közösen mondják majd el József Attilától a Reménytelenül, a Mama és a Lassan tűnődve című verseket.

Újpalota főterén délután 2 órakor versfolyam indul, amely addig szól, ameddig van, aki folytassa. Bárki odaállhat a mikrofonhoz, hozhat verseskötetet, olvashat telefonból, mondhat fejből, de akár el is énekelheti kedvenc versét - írta a Csokonai Rendezvényház az MTI-hez eljuttatott közleményében, hozzátéve: a cél, hogy legalább száz verset elmondjanak a kerületiek a magyar költészet napján.

A Csokonai Rendezvényház Szívünkből zuhanó szelek címmel ősbemutatóval is várja a közönséget péntek este: Prieger Zsolt legújabb, József Attila életművéből összeállított darabja, amelyet Nagy Katicával állít színpadra, a lelkesítő, aktivista, energikus költőre és gondolkodóra koncentrál, szakítva az évtizedeken át kizárólag szomorúnak-depresszívnek megrajzolt József Attila-képpel.

Ajánló tartalma:

Új kód kérése

Rovat további hírei:
Hozzászólás szövege:
Felhasználói név*:
E-mail*:



KőszeghyÉlet és IrodalomTandori SzubjektívSzabadmatttandori.huA Mélytengeri Mentőcsapat és az Utolsó Magányos SzörnyCsibi tűzoltó lesz
Belépés