Könyvhét 2023
Kőszeghy Elemér
A magyarországi ötvösjegyek...
Újszövetség
olvasást segítő
nagy betűkkel
SZERZŐI KIADÁS
PROFI MÓDON
Tandori Dezső
TANDORI SZUBJEKTÍV
Kőszeghy Elemér
A magyarországi ötvösjegyek... Újszövetség
olvasást segítő
nagy betűkkel SZERZŐI KIADÁS
PROFI MÓDON Tandori Dezső
TANDORI SZUBJEKTÍV
Könyvhét.hu online

A Földalatti Vasúti Múzeum új időszaki kiállítással várja a közönséget

MTI - 2026.06.16.

A BKV Deák téri Földalatti Vasúti Múzeumának látogatói a kontinens első földalattijának történetével ismerkedhetnek meg, valamint a Budapesti mesék című új időszaki kiállítást is megtekinthetik szombaton, a Múzeumok éjszakáján.

A BKV Zrt. keddi közleménye szerint az intézmény az idei Múzeumok éjszakáján 18 órától 23 óra 45 percig várja a látogatókat.

Mint írták, a kiállítóhely az eredeti járművek, korabeli fényképek, dokumentumok és makettek segítségével Budapest közlekedési múltját mutatja be. Emellett évről évre időszaki kiállításokkal is várják az érdeklődőket.

A június elején megnyílt Budapesti mesék című kiállítás egyebek közt arra ad választ, hogy milyen lóvontatású járművek közlekedtek egykor Budapest utcáin, hogyan jelölték a villamosvonalakat a számozás bevezetése előtt, mikor jelentek meg először a nők a fővárosi közösségi közlekedésben, és miért a hetvenes számoktól kezdődik a trolibuszjáratok számozása - olvasható a sajtóanyagban.

A szervezők felhívták a figyelmet arra, hogy a rendezvény karszalagjával a látogatók díjmentesen vehetik igénybe a kizárólag ezen az estén közlekedő MU jelzésű múzeumi körjáratot.

Ajánló tartalma:

Új kód kérése

Rovat további hírei:
Hozzászólás szövege:
Felhasználói név*:
E-mail*:

Kiemelt

Garaczi László 70 – Az Élet és Irodalom 2026/29. számából

Az Élet és Irodalom 29. számát a kulturális cikkek rövid részleteivel ajánljuk.

Kálvin 0612Móra 0605KőszeghyÉlet és IrodalomTandori SzubjektívSzabadmatttandori.huCsibi tűzoltó lesz
Belépés