Az archaikustól a modernig

„Mindig is szerettem volna jó novellákat írni, de valahogy a regényírásban érzem jobban magam” – nyilatkozta egyszer Szilágyi István, ám frissen megjelent elbeszélés-gyűjteménye arról győz meg, hogy éppoly különleges eszközökkel szólaltatja meg a rövidprózát is. A hóhér könnyei messzemenően igazolja az új Szilágyi-kötet megjelenésekor érzett várakozásunkat, még akkor is, ha maguk a novellák nem újak. A címadó elbeszélés – terjedelme szerint kisregény – az Utunk-évkönyvben jelent meg 1980-ban, ahogy a válogatás több más darabja is a nyolcvanas években született.

A végállomáson leszállsz című nyitónovella szenvtelenül leíró beszédmódjára máris felkapja az ember a fejét: a kalauz, a vak öregasszony és a monologizáló utas történetei mintha időben és térben elválnának egymástól, holott a jelen síkjában mindössze annyi történik, hogy a kalauz végigmegy a vonaton a jegyeket kérni.

A dokumentumszerű leírásmód és a fikció olykor talányos keveredése jellemzi a többi elbeszélést is. Szilágyi megkapóan sokféle nyelvi regiszteren képes megszólalni: a Hadban török időkben játszódó cselekménye a régies nyelvezetet hívja elő („fundálók, hévérek, strázsák”); a Nagyapám nem huligán című novella töredezett párbeszédei egy kihallgatást idéznek; Az emlékezés göröngyeinben egy önéletrajzinak ható elbeszélés sokrétűen elágazó történetszálai bontakoznak ki. A romániai forradalom szaggatott emlékképei, Tőkés László alakja is felbukkan a Karácsony Menyőben című elbeszélésben, a kötet legdokumentaristább darabjában – itt a hírözön, az állandó telefonálások, a vibráló légkör kelti életre a feszültséggel terhes napokat.

A hóhér könnyeiben a narratívába ágyazott példázatok, parabolák színesítik a régi boszorkánypereket idéző történéseket, mindez archaikus nyelven: „A bíró most úgy járt, mint az az ötvösmester, aki maga vásárolt míves ezüstkancsót a kótyavetyén; az edénynek hiányzott a füle meg egyéb darabjai; sebaj, gondolta, van ő olyan mester, mint azok a régiek...” A hóhér könnyei – a Messze túl... mellett – több ponton is idézi a Hollóidőt, történetalakító logikája szerint  a Szilágyi-életmű egyik reprezentatív darabja.

A könyv anyagát válogató Márkus Béla a végére tartogatta a meglepetést: a kötetzáró Higgyünk a csodában? az előzőektől merőben eltérő témájú és hangulatú 2013-as elbeszélés – a vízparton kiránduló főhős és barátja egy vízbe esett mókust próbálnak megmenteni. Ebben a műben Szilágyi István novellisztikájának líraisága is megszólal: „Hogy aztán meddig jutott el – ki tudhatná? Avagy vissza is érkezett honába? Olykor jó volna hinni a csodában. S hagyni, csak hadd birkózzék a mulandóval az örökkévaló.”

Laik Eszter

Szilágyi István: A hóhér könnyei
MMA Kiadó, 240 oldal, 4200 Ft