Igencsak rendhagyó könyvet vehet kezébe az olvasó a Magvető kiadó újdonságaként. Patricia Lockwood első magyarul megjelent regénye, az Erről nem beszélünk, az internet ihlette elbeszélési stílusban tart tükröt a világunknak, miközben elmesél egy szívszorító történetet is egy Próteusz-szindrómás babáról.

Az internet és a közösségi oldalak radikálisan megváltoztatták médiafogyasztási szokásainkat, hatással vannak arra, ahogy olvasunk, ahogy befogadjuk az információt, és ezek a változások új hangokat hoznak az irodalomba is. Patricia Lockwood regényének első felét olvasni leginkább olyan, mint végeláthatatlanul görgetni a Facebookot. Akár csak mondatnyi frappáns szalagcímek és közlések, mémek láttán eszünkbe ötlött gondolatok, posztok, kérdések, állapotjelentések sorjáznak egymás után. Egy meg nem nevezett narrátor kapcsolja össze ezeket a mikroszövegeket, amik szép lassan, oldalról-oldalra állnak össze egy történetté. A könyv első felében azonban még csak marginális szerepet kap a fülszövegben is felvázolt cselekmény: az elbeszélő húga teherbe esik, és az ultrahangos vizsgálat súlyos betegséget állapít meg a babánál. A könyv végigkíséri a terhességet, és a baba néhány hónapnyi életét.

“Lol, írta a húga. Gondolj bele, ha a tested 1-2 fokot melegszik, azt láznak hívják, és ha mondjuk egy hétig is eltart, akkor bele is halhatsz. Gondold el, mi van, ha az óceán évekig lázas lol.”

Nincs azonban hiányérzet olvasás közben, ugyanis Lockwood húsbavágó pontossággal ábrázolja az internet világát, ami sokak számára már a való életen is eluralkodott. Ő nemes egyszerűséggel portálnak nevezi a virtuális teret, ami teljességgel átszövi az elbeszélő életét. És valljuk be, a miénket is. Ezeken a véletlennek látszó megszólalásokon, tulajdonképpen korlenyomaton keresztül, (álhírek, laposföld hívek, online elnökválasztási csalás, globális felmelegedés, E/3-as személyes névmások használatának problematikája, queerség) váltunk át egy személyesebb hangra, és érkezünk el a kézzelfoghatóbb cselekményig.

A téma már önmagában megrázó, de ez talán nem is annyira meglepő, tudván, hogy Lockwood a köztudatba Rape joke (Megerőszakolós vicc) című prózaversével robbant be. A regény végigvisz minket a korai örömökön át a betegség felismerése okozta sokkig, az abortusz lehetetlenségének kritikáján, majd a baba életének rövid hónapjain is. A mozaikos szerkezet itt sem változik, csak a villanások tartoznak szorosabban össze, kapcsolódnak szorosabban egymáshoz. Ez mindenképpen dinamikusabbá teszi a könyvet, de el is veszi az igazi elmélyülés lehetőségét. Mindez persze lehet kritikus él, hiszen a hétköznapjainkra is jellemzőbb a hírek és impulzusok közötti vad cikázás, mint az egy témában való elmélyedés.

Lockwood regényének nagy erénye és egyben nagy hátránya is a szerkezete, mert szokatlan volta miatt mindenképp meg fogja osztani az olvasóközönséget. Szerintem pont ebben a tagoltságban rejlik a könyv ereje. A Próteusz-szindrómás baba és családjának története némiképp elnagyolt, felületes és kissé kapkodó, de ennek a szálnak a bicegését ellensúlyozza a tűpontos és kritikus valóságábrázolás. Ez a mi világunk, itt élünk, több mint fél lábunkkal egy végtelenül abszurd online térben, ahol “lehet, hogy az ember csatlakozik egy oldalhoz, hogy fotókat lásson az unokaöccséről, öt évvel később meg már laposföld-hívő.” Jó, hogy néha ráébresztenek minket erre, mert az internet sokkal jobban formál minket, mint hogy figyelmen kívül hagyjuk hatásait.

Vincze Dóra

Patricia Lockwood: Erről nem beszélünk
Magvető Kiadó, 224 oldal, 3499 Ft