Szabadság, felelősség, magány

Nádasdy Ádám legújabb kötete, a Hordtam az irhámat, igazi egyveleg: interjú, esszé, novella, rádió- és netnapló-bejegyzések egymás mellé állításából jött létre a könyv, amelynek a szövegei a nagyon személyes mivoltuk ellenére is egyfajta általános emberi tapasztalás felé mutatnak. A szövegek 1994 és 2022 között keletkeztek, találkozhattunk már velük máshol is, de így egy csokorba szedve most először vehetjük őket a kezünkbe.

„Jó idő volt ma, az erkélyen vacakoltam a virágokkal, de tulajdonképpen a szemközti ház tatarozásán dolgozó munkásokat hallgattam, remek szubsztandard nyelvhasználati példák, egy nyelvésznek ajándék ez, nem kell elutazni nyelvjárást gyűjteni.” – írja Nádasdy a Hogyhogy "original"? című, 2005-ös netnapló bejegyzésben. Ahogy az erkélyen dolgozó munkások szubsztandard nyelvhasználata a nyelvésznek, úgy ezek a szövegek az olvasónak igazi ajándékok. Nekünk nem kell annyit hordani az irhánkat, mert Nádasdy megtette ezt helyettünk, nekünk már csak olvasnunk kell arról, hogy mi és hogyan formálta a szerző világlátását.

Érdekes már maga a címválasztás is, az állatias irha szó áll szemben a kulturális játékkal, az ismert nyelvi fordulat és felszólítás – hordd el az irhádat! – kifordításával. Ez egyszerre fejez ki valami természettől fogva adott ösztönös létezést, a bújtatott felszólítást, mint a külső világ nyomását és alakító erejét, valamint ott van még az egyéni cselekvés, amelyben ezek az erők keverednek és szintetizálódnak, majd mozgásba lendülnek. Hiszen magunktól is hordjuk az irhánkat, ezt a külső kültakarót, amit meghatároz mindaz, ami körülvesz minket: a család, a társadalom, a világ. És persze mindaz, ami bennünk történik, ahogy ezekhez a körökhöz viszonyulunk. Így jön létre az életünk.

A kötet egy hosszú interjúval indul, Várkonyi Benedek és Nádasdy Ádám 2004-es beszélgetésével, amiből részletesen megismerhetjük Nádasdy családjának történetét, ezt a nemzetközi famíliát, ami K und K, azaz egyszerre királyi és császári is, már jóval azelőtt, hogy a multikulturalizmus vagy nemzetköziség, mint fogalom létezett volna. Nem különleges volt ez nekik, a normától eltérő, hanem a létezés természetes formája. Németül beszélni olyan magától értetődő volt a családban, mint levegőt venni. Kivéve, ha a kutyáról volt szó. „A nagypapa például a kutyával mindig magyarul beszélt, mert úgy érezte, hogy a kutya idevalósi. Az az országnak a része. Valami furcsa rituálé volt ebben, holott a kutya ugyanolyan jól értett volna németül is, mint magyarul. Ráadásul németjuhász volt.” A családi történetek egészen az 1860-as évekig visszanyúlnak, ami akár a régmúltnak is tűnhet, de ahogy Nádasdy a Literának adott interjújában megjegyezte „Nekem az csak a tegnap, nem a régmúlt!”.

Fontos kiemelni a kötet szövegei közül a Mire való a bölcsész? című esszét, amely nagyon pontosan jeleníti meg a bölcsész lét kettősségét és nehézségeit. A bölcsészlét behatárolhatatlan, és ez egyszerre biztosít kivételes szabadságot és változatosságot, de ugyanez adja a terület legnagyobb kihívását is: a bölcsésznek magának kell meghúzni a határait, kiválasztani az útját, mert a szabályok nincsenek előre lefektetve, és az útjelzések is legfeljebb tájékoztató jellegűek a bölcsész életpályáján. Ez pedig egyszerre jár szabadsággal, felelősséggel és magánnyal is.

Nem nevezhetjük a kötetet igazi önéletírásnak, de Nádasdy életének számos mozzanata felvillan a gyerekkortól kezdve egészen a közelmúltig. Viszonya Karády Katalin zenéjéhez, a magyar nyelvhez, gondolatai a szerelmi kifejezésekről, az otthonról vagy éppen az angol nyelvvel való kapcsolata, hogy hogyan is lehetett a ma oly természetes angol igazi kuriózum és egzotikum fiatalkorában. Békés derű, az élet elfogadása jellemzi ezeket a szövegeket, amelyek megmutatják nekünk, hogy az élet mindenkit vethet máshová, mint ahová eredetileg elindult, és ha végül ifjú tudós létünkre dobozt pakolni kell, akkor azt tegyük alázattal.

Vincze Dóra

Nádasdy Ádám: Hordtam az irhámat
Magvető Kiadó, 200 oldal, 4499 Ft