Könyvhét 2023
SZERZŐI KIADÁS
PROFI MÓDON
Tandori Dezső
TANDORI SZUBJEKTÍV
Csokonai Attila
SZABADMATT
Kőszeghy Elemér
A magyarországi ötvösjegyek...
SZERZŐI KIADÁS<br>PROFI MÓDON Tandori Dezső <br> TANDORI SZUBJEKTÍV Csokonai Attila <br> SZABADMATT Kőszeghy Elemér<br>A magyarországi ötvösjegyek...
Könyv

Juhász Előd: Zeneközelben

K. S. A. - 2022.08.24.

Újra és újra Zeneközelben

Juhász Előd patinás rádióműsora a Zeneközelben. A műsorvezető az itt elhangzott beszélgetéseket könyvkötetté szerkesztve adja ki. Az évek múlásával egyre nagyobb szükségét érezte az értékmentésnek, az elszálló műsorpercek lapozható kötetben való rögzítésének. A könyvsorozat 2014-től jelenik meg, s gyors egymásutánban 2021-ben a 7., 2022-ben a 8. kötet. Mindkettő a Nap Kiadó gondozásában látott napvilágot, s mindkettő húsz-húsz beszélgetést tartalmaz.

A műsorvezető a hazai zenei és közélet kiválóságait, értékes és színes egyéniségeit szólaltatja meg interjúalanyként. Juhász Előd könnyedsége legalábbis részben látszat: saját bevallása szerint is nagy felkészültséggel, “rákészülve” kérdezgeti alanyait, partnereit.

A 7. kötet interjúalanyai közé tartozik Dés László szaxofonos, zeneszerző, Juhász Elődnek évtizedek óta beszélgetőpartnere. Találkozásaik színterei koncertek, jazzfesztiválok, jazz-hétvégék, a Zenebutik televíziósorozat és a Liszt Ferenc kamarazenekar évfordulós műsorai, amelyekre Dést is meghívták Kocsis Zoltán, Presser Gábor és mások mellé. Dés a vele készült interjúban egyebek mellett Esterházy Péterről és Závada Pálról is megemlékezett. Dés új zenekara a Szabadhangok, angolosan Free Sounds, amelyben kiváló muzsikustársai vannak. Közülük Lukács Miklós cimbalmos egyként játszik kortárs zenét, klasszikus zenét, népzenét, rendkívül felkészült zenész. Dés László fia, Dés András, aki az ütőhangszereken játszik, szintén nagyon érzékeny, tehetséges zenész. A zenekar tagja még Fenyvesi Márton is, aki gitáron játszik és az elektronikát is nagyon szellemesen, izgalmasan használja. Juhász beszélgetőpartnere ebben a kötetben, mások mellett, Baán László, Balázs Fecó, Berkes Kálmán, Demeter Szilárd.

A 8. kötet interjúalanyai közé tartozik például Madarász Iván (1949–) zeneszerző, akivel Juhász Elődnek több évtizedes munkakapcsolata van. Madarásznak a Konzervatóriumban Szelényi Iván, a Zeneakadémián Szervánszky Endre volt a mestere, s életre szóló zenei meghatározottságot adtak neki. Szervánszky közös kantátát szerzett Pilinszky Jánossal, ez a Sötét mennyország oratórium, amelyről Juhász írt ismertetést a Muzsika folyóiratba. Szervánszky minden növendékét kollega úrnak szólította és ez úgy megmaradt a növendékek között, hogy ma is, ha találkoznak, egymást kollega úrnak szólítják. A 8. kötet további interjúalanyai közétartozik például Batta András, Bencsik András, Bock József és Németh Ákos. Ebben a kötetben maga Juhász Előd is interjúalany: “Az üvegfal túlsó oldalán” címmel Sallai Éva beszélgetett vele.

K. S. A.

Juhász Előd
Zeneközelben 7.
Zeneközelben 8.
Nap Kiadó, 280 és 244 oldal, kötetenként 3900 Ft

Ajánló tartalma:

Új kód kérése

Hozzászólás szövege:
Felhasználói név*:
E-mail*:



Kiemelt

Weiss János: Immanuel Kant 300 – Az Élet és Irodalom 2024/16. számából

Az Élet és Irodalom 16. számát a kulturális cikkek rövid részleteivel ajánljuk.

KőszeghyÉlet és Irodalom AlapítványTandori SzubjektívSzabadmatttandori.huA Mélytengeri Mentőcsapat és az Utolsó Magányos SzörnyCsibi tűzoltó lesz
Belépés