Hosszú út a bukásig

Jenny Erpenbeck német írónő negyedik magyarul megjelent regénye a Kairosz, ami 2024-ben elnyerte a Nemzetközi Booker díjat. Intim és megrendítő szerelmi történet, egy fiatal lány öntudatra ébredése, egy rendszer bukása, egy szerelem meséje, ami leginkább a szerelem elvesztéséről szól; személyes, de rendszerkritikus, idilli és pokoli, bensőséges mégis fojtogató – és még hosszan sorolhatnánk, hogy mennyi minden hangzott el a Kairosz méltatásaiban és a díjhoz fűzött kommentárokban. Nem árulok zsákbamacskát, Jenny Erpenbeck regénye valóban megfelel mindezen, olykor ellentmondásosnak tűnő állításoknak.

Szerencsés ember vagyok, sok az olvasatlan könyv a polcomon, dohányzóasztalomon, éjjeliszekrényemen. Vannak, amik évek óta várnak a sorukra, mások egészen frissen kerültek a kupacok tetejére. A bőség zavarában álldogálok néha, várom, hogy megszólítson egyikük, találomra beleolvasok némelyikbe, hátha elkap egy mondat, odaszögez egy szófordulat a regényhez. A Kairosz éppen ezt tette, különös, szimultán narrációja már az első pillanatokban olyan megkapó atmoszférát teremtett, aminek nehéz lett volna ellenállni.

„Ezen a júliusi pénteken a lány azt gondolta: Ha most még befut, én már nem leszek itt.
Ezen a júliusi pénteken a férfi egész nap két soron dolgozott. Keservesebb kenyérkereset, mint azt sokan elképzelik, gondolta.
(…)
A lány átment a hídon.
A férfi fölfelé haladt a Friedrichstrassén.”

Ha vakon esnénk bele a regénybe, fülszöveg és egyéb ajánlók ismerete nélkül, akkor is rögtön szorítani kezdene minket a találkozás ígérete, a titkos ismeret, hogy két ember, egy férfi és egy nő öntudatlanul egymás felé halad, találkozásuk sorsszerű és elkerülhetetlen. A nő, vagy ekkor még sokkal inkább lány, a 19 éves Katharina. A férfi, a nála 34 évvel idősebb, házas, befutott író, Hans. Egyetlen pillanat elég számukra, hogy utána megállíthatatlan erővel kezdjenek gravitálni egymás felé. „Ilyen, mint ma, soha többé nem lesz már, gondolja Hans. Most már mindig ilyen lesz, gondolja Katharina.” Mi pedig nem tehetünk mást, mint hogy figyeljük, mivé alakul a fiatal lány, és a középkorú író románca. Hogyan alakítják a kapcsolatot az egyenlőtlen erőviszonyok, hogyan válik a szerelem mindent felülíró gyönyörből, mindent elhomályosító kínná, hogyan alakul a szabad égbolt börtönné. Nemcsak a találkozás elkerülhetetlenségét érezzük az első pillanattól fogva, hanem azt is, hogy hőseink bukásra vannak ítélve. De odáig még hosszú az út.

A cselekmény szintjén tehát Katharina és Hans kapcsolatát követjük, a romantikus állomásoktól, a bántalmazás ámokfutásáig, miközben azért szurkolunk, hogy Katharina mihamarabb találja meg az útját kifelé az egyre mélyülő pokolból. Ébredjen fel és lépjen ki a szabadba. A szerelmi dráma mögül azonban újra meg újra kilép, és magának figyelmet követel még egy szereplő: Kelet-Berlin, aminek utcáin egy ponton már mi is kezdjük otthon érezni magunkat. A folyamatosan izzó ellentét nemcsak Katharina és Hans között feszül, hanem a kettéosztott város két fele között is, a fal mentén egymásnak feszülő rendszerek találkozásánál. Ilyen módon nem kell nagyon megerőltetnünk magunkat, hogy Katharina felnövését párhuzamba állítsuk az NDK szétesésével, hogy kettejük kapcsolatában felfedezzük az elnyomó rendszerek és polgáraik között kialakuló dinamika lenyomatát. És ahogy Katharina és Hans kapcsolata egyre élhetetlenebbé válik, úgy repedezik a rendszer körülöttük is, omladozik a Berlini fal és nyílnak meg végül a határok. Egy lány szabadsága, egy nép szabadsága.

Hogyan válhat valami, ami olyan jól indult, ennyire gyötrelmessé? – ez a kérdés mozgatta Jenny Erpenbecket, és emellé tehetnénk azt is, hogy miért olyan nehéz mégis szabadulni belőle a végén? De ahogy a találkozás, úgy az összeomlás fájdalma is elkerülhetetlen, mert csak utána nyílik esély az újrakezdésre. Olvassuk szerelmi történetként, vagy történelmi allegóriaként, a Kairosz garantáltan megállja a helyét.

Vincze Dóra

Jenny Erpenbeck: Kairosz.
Fordította: Fodor Zsuzsa
Park Könyvkiadó, 324 oldal, 5499 Ft