Hervé le Tellier: Anomália
Vincze Dóra - 2021.12.22.

Vannak a mindennapi életünkben furcsa dolgok, és itt nem is kell rögtön földönkívüliekre gondolnunk. Elég csak azt a teljesen mindennapos, bármely háztartásban előforduló jelenséget vizsgálnunk, hogy hová is tűnnek a zoknijaink? A mosógépbe még párban kerülnek be, onnan pedig már egyedül jön elő az a bizonyos fél pár, és aztán égen-földön keresve sem találjuk kedvenc zoknink párját, mígnem költözéskor előkerül az ágy alól.
„Nem szeretem azt a szót, hogy „sors”. Olyan mintha kilőnénk egy nyilat és utólag rajzolnánk köré a céltáblát.”
Hervé Le Tellier Goncourt-díjas regénye a hétköznapi anomáliákat gondolta tovább. A könyvében egy Boeing-787-es repül bele egy hatalmas viharfelhőbe, hogy onnan már két Boeing-787-es kerüljön ki, fedélzeten ugyanazokkal az utasokkal, csak 4 hónappal később. A helyzet abszurd és próbára teszi nemcsak az olvasók képzeletét (Mit tennénk mi egy ilyen helyzetben?), hanem a könyvbéli hatóságok képességeit is. Mit lehet tenni, ha hirtelen kettő lesz több, mint 240 emberből? Hogyan lehet titokban tartani az eseményt? Hogyan lehet kezelni a duplikátumokat? Valamint, talán a legfontosabb kérdés, mivel lehet megmagyarázni ami történt, és mit árul ez el a valóságunkról? „Lehet, hogy az életünk akkor kezdődik igazán, amikor megtudjuk, hogy nem is létezik.” – teszi fel a kérdést a könyv, mert az összegyűlt természettudósok és matematikusok egyik elmélete alapjában forgatná fel mindazt, amit a valóságunkról gondolunk. Lehet, hogy csak egy szimulációban létezünk?
Dinamikus, thriller jellegú regény az Anomália. Tizenegy, teljesen különböző korú és élethelyzetű utas szemszögén át bontakoznak ki az események. Kicsit beleláthatunk előéletükbe is, ami által sokkal közelebb kerülnek az olvasóhoz, és kontextualizálódnak az eseményekre adott reakcióik is. A sok szemszög lehetővé teszi a fejezetek és helyszínek gyors váltakozását, így miközben minden karakter növeli az Anomáliáról szóló ismereteinket, saját történetükön keresztül megannyi érdekes adalékot visznek a regénybe.
„A szerző nem az olvasó könyvét írja,
az olvasó nem a szerző könyvét olvassa.
Ami közös, az legfeljebb az utolsó pont.”
A könyvbe Le Tellier beleszőtt egy duplán-meta elemet is. A repülőgép egyik utasa egy író, aki Anomália című könyvén dolgozik, majd az író duplikátuma 4 hónappal később könyvet ír magáról a megduplázódás jelenségéről. Tripla csavar és játék ez a saját művére való kikacsintásra, ami jól összecseng az alaptónust adó fanyar humorral.
Nem kapunk minden feltett kérdésünkre választ, és a megnyugvás is csak részleges, hiába ütköznek a tudományos álláspontok a logikával, sőt még vallási nézőpontokkal is. Rétegelt, sok szemszöget vizsgáló regény tehát az Anomália, ami felépítéséből, karaktereiből és központi gondolatából adódóan is hordozza magában a megfilmesítés lehetőségét.
Vincze Dóra
Hervé le Tellier: Anomália
Park Könyvkiadó, 300 oldal, 3999 Ft
Ajánló tartalma:
Az archívum kincseiből:
Mondom én… Beszélgetés Garaczi Lászlóval, Gyarmati nő című legújabb kötetéről
Tarján Tamás – Könyvbölcső. Én; élet; rajz
Kaján leckék – Kaján Tibor-Martin József: Karikatúra a betűtengerben
Kefe habbal, avagy az átnyálazás hiánya – Melissa P.: Minden este 100-szor kefével
Bizonyosan – Kerékgyártó György: Hegyi szakaszok szobakerékpáron