Könyvhét 2023
Kőszeghy Elemér
A magyarországi ötvösjegyek...
SZERZŐI KIADÁS
PROFI MÓDON
Tandori Dezső
TANDORI SZUBJEKTÍV
Csokonai Attila
SZABADMATT
Kőszeghy Elemér<br>A magyarországi ötvösjegyek... SZERZŐI KIADÁS<br>PROFI MÓDON Tandori Dezső <br> TANDORI SZUBJEKTÍV Csokonai Attila <br> SZABADMATT
Könyv

Haklik Norbert: Tom Hanks a vizek felett

Laik Eszter - 2018.09.04.

Tom Hanks léghajóra száll

Hosszú hallgatás után tért vissza az irodalomba Haklik Norbert, akiről jó tíz évig alig hallhattunk. Pedig legutóbbi prózai munkája igencsak nagy port vert fel: a Big Székely Só, ez a csípős pamflet a székelyekről szóló sztereotípiákat figurázta ki, és megjelenése után sokan magukra is vették azt a bizonyos inget.

Haklik Norbertet eddig elsősorban az anekdotázó-tréfálkozó, játékos, nyelvi bravúrokat halmozó szövegvilág jellemezte, s a székely szatíra mellett e vonulatba tartozott A Mennybemeneteli Iroda vagy a Világvége Gömörlúcon is. A Scolar Kiadó közelmúltban indult, fiatal magyar szerzőket bemutató „scolar live” sorozatának új szerzőjeként egy merészen újszerű novelláskötettel rukkolt elő az író: a Tom Hanks a vizek felett némely darabjában ugyan még felvillantja a tréfásan népies, anekdotázó hangot, de az elbeszélések többsége új világokba kalauzol. Kikacsint ugyanis a sorok közül a világjáró, a múltat kutató, az ízig-vérig európai, a sok nép között megforduló, a nyelvzseni, a zenerajongó és a magyar gyökereit sosem felejtő Haklik Norbert. Pontosabban nem is ő, hanem rokonszenves hősei és elbeszélői: legyen az akár egy ifjú zsurnaliszta, egy multinacionális vállalat dolgozója, egy székelytusvándi medveszelídítő fiúcska, a radešíni pityókos tűzoltó vagy a temeskubini bolondok házában élő festő. A Haklik-novellák teremtette kisvilágokban egész regények bújnak meg, atmoszférájuk olyan könnyen magával ragadja az olvasót, mint a Berlinben léggömbre szálló hőseit a vihar, amelyet szerencsésen megúsznak. A léggömbözés adja a keretét a címadó novellának is, de azt nem áruljuk el, mit keres Tom Hanks egy csehországi falucska fölött, legyen annyi elég, hogy remek cimborákra talál.

A szerző le sem tagadhatná vonzalmát a cseh irodalmi hagyomány iránt, novelláit átszövi a hašeki, hrabali, a čapeki kedély és mesélőkedv. A kötet legautentikusabb darabjai azok a novellák, amelyekben a magántörténelem fordulatai kötik össze a múltat és a jelent, és rajzolják ki a mi közös kelet-közép-európai sorsunk káprázatosan tarka mintázatát.

Haklik megkapóan sokféle húron játszik: a mikszáthi hangulatú mesétől a kortárs prózanyelv megújításán át a posztmodern játékosságig a legkülönfélébb stíluseszközökkel operál. Hogy felvillantsunk egy-két emlékezetes novellát: a Jovan háborúról álmodik egy korokon átívelő délszláv sorstörténet, a Ha eljön az idő egy zsebóra vándorlásán keresztül avat be szívszorítóan a halhatatlanság titkába, a Gyapjas hal egy abszurd és kacagtatóan szellemes utópia a valóságról. És azon se lepődjünk meg, ha olykor az internetes mémekhez hasonló szóképviccekkel, kisatírozott nevekkel vagy áthúzott szavakkal találkozunk bizonyos oldalakon.

Laik Eszter

Haklik Norbert: Tom Hanks a vizek felett
Scolar Kiadó, 160 oldal, 2750 Ft

Ajánló tartalma:

Új kód kérése

Hozzászólás szövege:
Felhasználói név*:
E-mail*:



Kálvin Kiadó 0204KőszeghyÉlet és IrodalomTandori SzubjektívSzabadmatttandori.huA Mélytengeri Mentőcsapat és az Utolsó Magányos SzörnyCsibi tűzoltó lesz
Belépés