„Zigótából leszünk, nem porból”

A Zárvatermők kertje Cser Kovács Ágnes első regénye. Mindenki így él – ez volt a kézirat munkacíme, ami talán nem annyira költői, mint a Zárvatermők kertje, de a regény lényegét fejezi ki. Élet és halál – közte sok-sok megpróbáltatás, öröm, gond, bántás, ahogy ez már lenni szokott: generációkon átívelő, öröklődő traumák, kapcsolati mintázatok hatása, mindez megtalálható a regényben,

Az emberi életnek a legfontosabb leckéje az önreflexió, és talán a legsúlyosabb feladata az elengedés. Ahogyan az ajánló szövegből is kiderül, a könyv én-elbeszélőjét veszteségek sora fenyegeti: munkahelyéről kirúgják, rákban haldokló édesapját hosszú évek óta megszakadt kapcsolatuk ellenére kísérni próbálja utolsó napjain, miközben régóta orvosi csatatérre emlékeztető méhe a sokadik, talán utolsó harcát vívja, hogy életben tartsa megfogant embrióját. Az egyre nehezebb napok egyetlen kapaszkodóját az otthon szerkesztett-rendezgetett szövegek jelentik – ebből születik meg végül is e regény szövege.

Miért is gondoltam, végigolvasva a regényt, hogy a Zárvatermők kertje cím telitalálat? Mert ahogyan egy kertben, úgy ebben a történetben is jó (legalábbis szimbiotikus) viszonyban vannak egymással a ciklikusan változó felépítő és leépítő folyamatok. A zárvatermőkről tudható, hogy magvai zárt magházban fejlődnek, innen ered az elnevezésük, így védik a magkezdeményt, az embriót. Az embriót, ami földi életünk legértékesebb teremtménye, hiszen életben maradása a folyamatosság záloga.

„Ez volna a halál szaga?” – kérdezi halálos beteg apját látogatva a kórházban és így, a regény első mondatával megpendíti az alaphangot, azt az életközeli, kendőzetlen stílust, amely az újrakezdések, elvesztegetett évek, hiábavaló életek, elvetélt, üres, magányos sorsok feltárásában oly gazdag regény sajátja. A továbbiakban is érzékletes benyomásokon keresztül teljesedik ki a mozaikokból építkező kötet, amelynek utolsó fejezete a vakuhoz hasonlóan villantja elénk nemcsak a fejezetek összefüggéseit, de azt is: nem biztos, hogy az marad velünk, amibe a legjobban kapaszkodunk, hanem talán inkább az, amitől képesek voltunk búcsút venni.

Sz. D.

Cser Kovács Ágnes: Zárvatermők kertje
Kalligram, 216 oldal, 3500 Ft