Cormac McCarthy: A gyümölcskertész
Bráder Edina - 2021.01.19.
Lenn délen édes éjen édent remélsz
Ha úgy kezdeném, hogy Cormac McCarthy első regénye, A gyümölcskertész 1965-ös megjelenésekor nagy port kavart, és a fiatal író rögtön hatalmas sikereket ért el, az olvasó valószínűleg nem kételkedne a mondat igazságtartalmában. Azonban éppen az ellenkezője történt: a regénynek olyan kis hatása volt, hogy még az Ecco Press listájára is felkerült, melyen a huszadik század elhanyagolt regényeit sorolták fel. A Jelenkor kiadó azonban úgy döntött, idén mégis a magyar olvasóközönség elé tárja a regényt, melyet Greskovits Endre fordításában olvashatunk.
A gyümölcskertész három férfi története: egy öregemberé, egy fiatal férfié és egy fiúé. John Wesley Rattner, a fiatal fiú egy baleset folytán barátságot köt Marion Sylderrel, a helyi csempésszel – ám fogalma sincs arról, hogy a férfi gyilkolta meg apját, Kenneth Rattnert. A fiú szintén szoros kapcsolatot ápol furcsa szomszédjával, Ather bácsival, az öregemberrel, aki magányosan él a hegy tetején idős kutyájával – ám fogalma sincs arról, hogy az öreg megtalálta apja holttestét, és naponta kijár ellenőrizni. A két világháború között játszódó történet helyszíne a Tennessee állambeli Knoxville, ahol maga McCarthy is sok időt töltött gyerekkorában. A szöveg szépen illeszkedik az amerikai déli gótikus irodalom (Southern Gothic) hagyományába, eszünkbe idézheti William Faulkner, Flannery O’Connor vagy akár Carson McCullers írásait. Sőt, egyes kritikusok azzal vádolták McCarthyt a könyv megjelenésekor, hogy talán kicsit túl sokat is merít a mestertől, Faulknertől, és még nem sikerült rátalálnia a saját hangjára.
Valóban sok elem idézi meg Faulknert. Hiányoznak ugyan az olyan mondatok, amelyek akár oldalakat is képesek megtölteni; azonban az elhagyott nevek és névmások, a pár szóból álló, mégis sűrű és telített párbeszédek, a szándékosan megteremtett, szinte balladai homály, hogy az olvasó szinte sosem lehet biztos a helyben és időben – mind olyan hatást keltenek, mintha a Hang és a tébolyt lapozgatnánk. De McCarthy nagy hangsúlyt fektet a természet tiszteletére és szeretetére, az aprólékos természetleírásokra, és egy percre sem feledi el érzékeltetni velünk, hogy ez egy múló állapot. Talán az öregember alakja éppen ezt hivatott megtestesíteni – a szinte remeteként, a természettel szoros kapcsolatban élő öreget végül utoléri a társadalom keze, ahogyan a paradicsomi állapotokat is lerombolta a civilizáció. A gyümölcskertészben egy idealizált amerikai dél jelenik meg, ahol ugyan követnek el bűnöket, és még a rend őrei is korruptok, de mégis ott az erdő, ahol lehet nyestre vadászni, és még mindig dalolnak a madarak a fákon. Ám ahogy a regény végén minden rosszra fordul, ez történik a megfestett déli vidéken is: az emberek kiutat keresnek a szegénységből, a sártengerből, és lassan kiürülnek a városok.
A gyümölcskertész nem vezeti kézen fogva az olvasót, nem magyaráz, és nem indokol meg semmit. Sokszor csak sejtjük, éppen kit látunk a lapokon, és pontosan mit is csinál az illető. Sok részletre soha nem is derül fény, mások pedig úgy tűnik, szükségtelenül nagy figyelmet kapnak – egy fészerben alvó macska, például. Elhallgatásokból, sejtetésekből, homályos képekből áll össze ez a regény, olyan szereplőkkel, akiknek érzéseit és belső gondolatait sosem tudjuk meg, csak cselekedeteiket figyelhetjük meg és az alapján ítélhetünk róluk. Ilyképpen A gyümölcskertész tehát a kívülállás és a kívülállók regénye. Kívülálló Ather Ownby, a különc remete, ahogy Marion Sylder, a helyi fenegyerek is, de az apa nélkül felnőtt fiú is végül a társadalom peremére szorul. És kívülálló az olvasó is, akit McCarthy nem enged közelebb, csak messziről figyelhetjük az eseményeket. De éppen ez teszi különlegessé: a csendes szemlélődés története ez, ahol néha összezavarodunk, de nem baj, mert nem is kell mindent értenünk.
Bráder Edina
Cormac McCarthy: A gyümölcskertész
Fordította: Greskovits Endre
Jelenkor Kiadó 284 oldal, 3499 Ft
Ajánló tartalma:
Az archívum kincseiből:
A vérzés hiánya – Annie Ernaux: Lánytörténet
Tűzön-vízen át – Mark Haddon: A Delfin
„A legaljasabb és a legnemesebb dolgokra egyaránt képesek vagyunk” – Bene Zoltán
A határozottan szív alakú szirom – Interjú Géczi Jánossal
Különleges emlék egy csodálatos nagymamáról – Beszélgetés Finy Petrával