Christiane Herrlinger – Mathias Weber: A húsvéti történet
Pompor Zoltán - 2025.04.04.
Örömkönnyek

A Húsvét története, ahogyan azt a Bibliában olvashatjuk, a nagypénteki gyász és a húsvétvasárnapi öröm két végletes pólusán helyezkedik el. Ezt a két végletet jól megélni egy felnőtt számára is komoly kihívást jelenthet, nem véletlenül mondják, hogy a Jézus kereszthalálának és feltámadásának története az egyik legnehezebben elmondható bibliai történet gyerekek számára. Az örömüzenet minél tisztább és egyszerűbb átadása azért is fontos lehet, mert a locsolkodás hagyománya, a nyuszik és kiscsirkék özöne, vagy éppen a kerti ajándékkeresés még a keresztyén családokban is elterelheti a figyelmet a Húsvét igazi üzenetéről, Jézus kereszthaláláról és feltámadásáról.
A Húsvéti történet című könyv a Kálvin Kiadó Bibliaolvasó leszek sorozatában jelent meg. A Karácsonyi történethez hasonlóan ennek a rövid képeskönyvnek is az a célja, hogy az önálló történetolvasás élményét adja az alsó tagozatos gyermekek számára. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy kisebbek számára ne lehetne felolvasni, sőt! A kiadó által 6 éveseknek ajánlott szöveg egyszerű, könnyen érthető nyelvezete, rövid mondatai és nagy betűmérete mind-mind segítik az önálló olvasást, a nagyméretű színes képek pedig a még olvasni nem tudók számára nyújtanak élményt a meseolvasás közben. Az eredeti német sorozat kifejezetten azzal a céllal íródott, hogy a gyermekek megtehessék az első lépéseket az önálló (biblia)olvasás felé. A Bibliaolvasó leszek alcím pedig a Kálvin Kiadó azon törekvését mutatja, hogy a biblia olvasására is lehet nevelni a gyerekeket, az önállóan elolvasott bibliai történetek után az eredeti szentírási szöveg olvasása feltehetően kisebb nehézséget fog jelenteni.
A könyv írója, Christiane Herrlinger elkerüli a gyermekbibliákban sokszor előforduló klisés húsvéti ábrázolásokat, helyette egy olyan világot teremt, ahol a középpontba az érzelmek és a húsvéti ünnep valódi jelentése kerül: a szeretet, a közösség és az önfeláldozás. Egyszerű nyelven mondja el a történetet, mégis tele érzésekkel, mozgalmassággal, ezáltal közelebb visz a húsvét mélyebb jelentéséhez. Ha közelebbről megnézzük a történet egy epizódját (az utolsó vacsora), láthatjuk, hogyan építi a szerző a szöveget az érzelmeken keresztül, miként jelenik meg egyszerre az öröm és a szomorúság ebben a mikrodrámában. A tanítványok örömmel készültek az ünnepi vacsorához, Jézus szomorú hangon szólt hozzájuk, a tanítványok csodálkozva néztek egymásra, döbbenten tiltakoztak, végül döbbenten keltek fel az asztaltól – Júdás eközben halkan kiosont onnan.
A könyv a húsvéti gyermekkönyvek közül abban is kiemelkedik, hogy a vizuális megjelenítés szintjén is önálló a koncepciója. Mathias Weber illusztrációi a sorozat többi részénél megszokott stílusban, finom formákkal, a világos és a sötét színek játékával, szeretetteljes Jézus-ábrázolással mutatják be a húsvét történetét. Egy ilyen komoly-komor témánál a képek szerepe még fontosabb; a húsvéti feltámadás örömhíre a karácsonyi evangéliumnál összetettebb, a szomorúbb részek a gyerekeket jobban megérinthetik. A művész izgalmas képi-nyelvi eszközöket használ a keresztre feszítésnél jelenlévők érzéseinek ábrázolására. A színes ruhába öltözött mosolygó emberek a gúnyolódók táborát jelképezik, a következő oldalon egy sokkal sötétebb képen Mária és a megrendült tanítványok gyászával szembesülünk. Az olvasó a képek segítségével így a saját érzéseinek megfogalmazására is mintákat kap.
Christiane Herrlinger és Mathias Weber könyve közös alkotás, a képek legalább annyi üzenetet hordoznak, mint a szöveg, a két beszédmód kiegészíti egymást. A könyv egyedi varázsa abban rejlik, hogy Herrlinger érzékeny, lírai nyelvezete tökéletesen harmonizál Weber részletgazdag, lenyűgöző illusztrációival. Ez a különleges összhang teszi a Húsvéti történetet felejthetetlen könyvélménnyé.
Pompor Zoltán
Christiane Herrlinger – Mathias Weber: A húsvéti történet
Fordította: Galsi Árpád
Kálvin Kiadó, 44 oldal, 2900 Ft
A húsvéti történet
kedvezményes áron
megvásárolható
a Kálvin Kiadó
webáruházában