A Kafka-labirintus

Különleges irodalomtörténeti esemény, amikor egy már lezárult írói pálya valamely darabja utólag válik nélkülözhetetlenné az életmű szempontjából. Borbély Szilárd posztumusz megjelent, töredékben maradt műve, a Kafka fia olyan közel hozza a 2014-ben elhunyt író-költő világát, hogy innen olvasva még a jól ismert Borbély-művek is új fénytörést kapnak. A német nyelven néhány éve megjelent Kafka fiát a Borbély Szilárd életművéből sorozatot indító Jelenkor Kiadó jóvoltából végre magyarul is olvashatjuk, Forgách András esszéértékű utószavával kiegészítve.

A Kafka fia esetében már a műfaji megjelöléssel is könnyen elakad az ember, hiszen a torzóban maradt szöveg a feltételezhető író szándék szerint is egy mozaikosan szerkesztett, képekkel kiegészített prózamű, amely mintegy egymásra montírozza Franz Kafka és Borbély Szilárd sorsát. Jelen esetben ez nem csupán értelmezői spekuláció, az író ugyanis szokatlan gesztussal maga ad eligazítást könyvéhez Az Olvasóhoz című nyitányban. Ezzel rögtön egy többszintes labirintusba invitálja az olvasót, hiszen a szerző szerint szól ez a könyv egyfelől Kelet-Európáról; „Franz Kafka utazásáról, aki nem azonos Franz Kafkával”; „utazókról és utazásokról”; „a gyermekkorról”; arról a „szakadatlan vonulásról (...), ahogy a fiúk apák lesznek Kelet-Európában”; a „szavakról”; a „felejtésről”; „vagyis rólam, a könyv szerzőjéről, aki nem azonos velem, vagyis az ikertestvéremről”.

A cím és a szöveg viszonyában aztán teljességgel elmélyül ez a rafinált konstrukció. A „Kafka fia” megnevezésben a Kafka név vonatkozhat ennek a könyvnek voltaképpeni főhősére, az apára, Hermann Kafkára, de akár az ő apjára, a nagyapára is, miképpen magára Franz Kafkára is, akinek a legenda szerint született egy fia; de a Kafka a fürdőszobában című, naplószerű fejezet alapján – melyben a külvilág idegenségében vergődő kamasz Borbély első találkozásáról olvashatunk Kafkával – a szerző hasonmását is tekinthetjük metaforikusan Kafka fiának. Az önéletrajzi elemeket a továbbiakban Borbély Szilárd csupán rejtett szálakként szövi hozzá a történethez, de egy pillanatra sem tudunk elvonatkoztatni a Kafkával való azonosulásától, amelyhez ő maga adott kulcsot.

A regény másik kulcsmotívumát a terek adják (maguk is labirintusszerűek): a konkrét valóság szintjén Prága helyszínei, ahol Kafka mozog folyamatosan; valójában minden utca, épület, sarok, de még a soha meg nem valósuló, csupán elképzelt palesztinai utazás is megannyi történelmi, lélektani és életút-vonatkozású konnotációt hordoz. Kafka és az apja kölcsönösen és rendszeresen a házuk ablakából figyelik egymást hazatérés közben, és ez a kép egész kapcsolatuk jelképe lehetne, főleg azé a nyomasztó állapoté, hogy Kafka tudja, hogy figyelik: „»Tudom, hogy apám ilyenkor már az ablak előtt van, figyeli a teret, a Großer Ring nyugati sarkát, ahonnan várhatja előbukkanásomat (...), aggodalom és türelmetlenség van benne ilyenkor, ahogy velem kapcsolatban mindig...«”

A Kafka fia a közhelyszámba menően „rossz” apa-fiú viszonyt árnyalja hol drámai, hol költői, hol szellemes érzékenységgel, vegyítve a fikciót az életrajzi tényekkel, a valós irodalmi dokumentumokkal és levelekkel.

A végletesen ellentétes karakterek szüntelen birkózásában épp azok a legfelemelőbb pillanatok, amikor azt látjuk, hogy a két ember számos vonása fakad egy tőről, a nagyapától, akinek emléke ellen Hermann éppúgy rugódozik, mint ellene saját fia. Borbély bravúrosan aknázza ki például az „írás” szó kettős értelmét a Tóra és a szépírás vonatkozásában: Míg „A papa [nagypapa] az írásban élt, minden más alig ért el hozzá”, Hermann, a fia eltökélte, hogy „semmi köze sem lesz azokhoz a zsidós dolgokhoz, amelyektől az apa haláláig nem tudott szabadulni”, az ő fia, Franz pedig „kényszeresen rögzítette írás által az őt körülvevő világot...” Szimbolikussá lép elő a két ember küzdelmében Kafka kerékpárja (Kafka és a bicikli), amelyet dafke megvesz, az apa tiltakozása ellenére (akinek ettől mindjárt fontossá válnak a „zsidós dolgok”, lévén a bicikli nem az), de csupán addig fontos a fiúnak, amíg az apja ellenkezése kitart. „A láncokról mégiscsak valami kellemetlen jut az ember eszébe, érezte Franz” a kerékpárban gyönyörködve, s nem véletlenül: apa és fia óhatatlanul összeláncolják magukat az ellenségviszonyban.

A regény egyik bravúros fejezetet vonultatja fel a másik után. Hermann Kafka, a dörzsölt kereskedő leírása, aki egyszerre gazsulál zsidó vevőinek és veti meg azokat; a Franz szerelmeslevél-özönétől nyomasztott Felice Bauer alakja, akinek elviselhetetlen, ugyanakkor életmentő ez a rajongás; a hivatal mint az örökre eltompítottak tetszhalott életének allegóriája; a rabbihoz tanácsért forduló Franz, akinek zsidó neve, az Anselm oly idegen a tanítónak, hogy folyamatosan másképp szólítja – Albertnek, majd Adolfnak és Herr Kafkának (hátborzongató humorú jelenet); a fia fejét azzal a mozdulattal megsimító apa, amellyel a lealkudni kívánt textilek felszínét simítja végig „tartózkodó előkelőséggel” – és még sorolhatnánk. Ahogyan ki lehetne térni a rendre felbukkanó, titokzatos motívumokra: a kézre, az ablakra, a házak elnevezésére, a séták irányára, a mitológiai-bibliai szereplőkre... Borbély Szilárd regénye töredékességében is oly sokrétű, olyan mélységekbe csábítja az olvasót, hogy egész biztosan a sokszor újraolvasott művek között lesz a helye.

Laik Eszter

Borbély Szilárd: Kafka fia
Jelenkor Kiadó, 180 oldal, 3499 Ft