Az a belső „valami”

Almási Miklós új könyvében ismét hihetetlenül izgalmas „boncolásra” hívja az olvasót. Azon túl, hogy a bennünk lakó titkok kibontása szinte tálcán kínálja ezt a metaforát, a kötet bemutatóján Szilágyi Ákos is rögtön a Molière korában népszerű úgynevezett anatómiai teátrumokat idézte meg (ha más nem, a híres Rembrandt-festményről ez a műfaj mindenkinek ismerős lehet), amely teátrumok „előadásai” óriási népszerűségnek örvendtek. Almási könyvét bújva valóban úgy érzi az olvasó, mintha dr. Tulpot figyelné egy karzatról – leszámítva, hogy Almási nem a holtakkal, hanem nagyon is az élőkkel, velünk, hús-vér valónkkal dolgozik. Azzal az emberrel, aki a virtualitásban kezdi elveszíteni alapvető készségeit, érzelmi világa, képzelete elszürkül, nyelvi kompetenciája elsorvad. Mint az alcím mondja: Lélek a digitális kor viharában.

Olyasféle útmutató ez a könyv, amely majd’ minden lapján valamilyen aha-élménnyel (vagy ahogy a szerző nevezi egy helyen: „hűha-élménnyel”) szolgál: kulcsot ad önmagunk ismeretéhez. Ezen belül rengeteg témát érint, s mindegyik valamiképp a modernitás, az agyontechnicizált világ hálójában vergődő én és a külvilág bonyolult kapcsolatát elemzi.

Kezdve azzal, hogy egyáltalán mi vagy ki az az én (és miben különbözik a személyiségtől, az egyéniségtől, az identitástól és a szereptől); hogy mit jelent a kisugárzás, ez a nehezen megragadható jelenség, amely nélkül azonban szürke verebek lennénk; hogy miféle tudattal bírhat a testünk; hogy miben áll a gondolkozás és a problématudat; egészen odáig, hogy mit tud a kreatív ember, amit más nem; hogyan válik cselekvéssé a beszéd és a nyelv; hogy mi történik egy műalkotás megértése közben; vagy hogy miért van elemi szükségünk a játékra – és hogy mennyi minden nevezhető játéknak! – még felnőtt fejjel is.

Almási ötvözi a filozófiát, a humánetológiát, az antropológiát, a pszichológiát és a nyelvészetet – egyik tudományág mellett sem kötelezi el magát, de mindegyikből merít magyarázataihoz. És a hétköznapi életből is, bőségesen: ez teszi olyan könnyen befogadható, élvezetes olvasmánnyá a szöveget, amely az érzékeny intellektusú olvasónak szól ugyan, de korántsem bikkfanyelven, sőt. A szerző mókázik, olykor „kiszól”, cseveg, kedvesen pimasz és keresetlen, miközben észrevétlenül beavat Descartes, Gehlen, Kurt Lewin, Polányi Mihály vagy Wittgenstein világába.

„Mert az ember legbévül maga a titok. Nem tud róla, sejteni sejti, hogy ott van »valami« – megfejteni képtelen, de e titok nélkül elveszti egyéniségét, személyiségének tartója ez a titok.” Aminek érdemes nyomába eredni Almási Miklóssal.

Laik Eszter

Almási Miklós: Ami bennünk van. Lélek a digitális kor viharában
Fekete Sas Kiadó, 194 oldal, 2900 Ft