A semmi ágán

A kamaszkor az identitáskeresés időszaka. A tizenévesek határokat feszegetnek, lázadnak a konvenciók ellen, próbára teszik magukat és szüleiket. Hol egyik, hol másik ideológiába kapaszkodnak, példaképeket keresnek, és sokszor rosszul döntenek. És mindez így van jól, hiszen így vagyunk „programozva”, szükségszerű, hogy mindannyian átéljük ezt a végletekig feszített korszakot. Mindezt azért, hogy egy kicsit közelebb kerüljünk a függetlenségünkhöz, a felnőtt léthez, a nagybetűs Élethez, hogy végre saját céljaink legyenek. Mindeközben pedig folyton azon jár az eszünk, hogy mi értelme van az életnek…
Ha valaki egy fán ülve, nap mint nap azt kiabálta volna kamaszkori énemnek, hogy semmi értelme semminek, elég gyorsan kitaláltam volna valami (drasztikus) megoldást: vagy lezavarom a fáról, vagy depresszióba esem. Mondom: a kamaszok hajlamosak a végletes gondolkodásra.
Janne Teller Semmi című könyvének nyolcadikosait azonban nem csak az érzelmek vezetik, dacos bizonyítási vágyuk racionális alapokon nyugszik: meg akarják mutatni Pierre Anthonnak, hogy igenis léteznek fontos dolgok, amiért érdemes élni, amit érdemes feláldozni.
Pierre egy szép napon úgy dönt, felesleges iskolába járni, sőt felesleges bármit is csinálni, úgysincs semmi értelme az egésznek. Kivonul hát a civilizációból, elfoglalja prófétai helyét a szilvafán, és onnan bosszantja nihilista nézeteivel egykori osztálytársait, akik egy ideig tűrik a destruktív mantrát, de a semmi-ideológia egyre jobban beeszi magát gondolataik közé.
A megoldást egy üres, városszéli pajta jelenti. Ide gyűjtögetik egy halomba, amiről azt gondolják, hogy fontos, hogy van értelme. „Ha Pierre Anthonnak kicsit is igaza lehet abban, hogy semminek sincs értelme, akkor nem olyan egyszerű a feladat olyasmit összeszedni, aminek mégiscsak van.” Kezdetben mégis könnyen megy dolog, mindenki talál valamit, ami egykor fontos volt neki, de egy kis fájdalommal meg tud tőle válni. Csakhogy a kis fájdalom nem elég, ahhoz hogy a varázslat (Pierre elhallgattatása) sikeres legyen, nagyobb áldozatot kell hozni. Sokkal nagyobbat.
A dán írónő könnyen és jól ír kamasznyelven (elbeszélője az egyik diák), a rövid mondatokból építkező pontos szöveg képes mindvégig feszültségben tartani az olvasót. A kiválóan felépített történet képmutatás nélkül, leplezetlen őszinteséggel beszél azokról a dolgokról, amelyeket fontosnak tartunk az életben – pedig lehet, hogy csak akadályoznak abban, hogy igazán éljünk, és inkább a szemétdombon lenne a helyük.

P. Z.

Janne Teller: Semmi
Fordította: Weyer Szilvia.
Scolar Kiadó, 172 oldal, 2495 Ft