A Könyvhétre jelenik meg Rakovszky Zsuzsa új regénye, mely a 19. század fordulójának színes tablóját nyújtja az olvasónak. A biztos kézzel megírt, magas színvonalú munka keletkezésének körülményeiről kérdeztük a szerzőt.

– A regény központi helyszíne Sók. Van mintája e városnak?

– Elég erősen Sopronszerű, de mégse lehetett egészen Sopron, mert részben időpontok, részben figurák, részben más dolgok nem stimmelnek. Például szükségem volt a kisvárosban egy jogi karra, ami ott sosem volt. Más események sem egészen pontosan akkor és úgy történtek.

– Körülbelül húsz évet ölel fel a regény, 1900-tól 1920-ig játszódik.

– Igen. Van egy rövid bevezető, amely a jelenben játszódik, bár az elbeszélő negyven-ötven évvel korábbi emlékeket is felidéz, de maga a regény a századfordulótól a húszas évekig tart.

– Miért pont ez az időszakot választotta? Érzékelhető, hogy foglalkozott ezzel az időszakkal, az írást alapos történeti tanulmányok előzték meg.

– Egyrészt nagyon szeretem az első világháború előtti kort. Nekem legalábbis úgy tűnik a korabeli újságokból, hogy az egész légkörét, életmódját, gondolkodását áthatotta a klasszikus liberalizmus igazságosságra törekvő, nagylelkűen megértő szelleme. Másrészt érdekelt, ahogy ez az egész szétmegy. Tulajdonképpen még a első világháború előtt, a kilencszázas években megindul ez a szétválás a progresszív és a konzervatív emberek, csoportok vagy szellemek között.

– A politika ábrázolása mellett a fő szálon családtörténet, vagy szerelmi szál fut. Komplex és sokszempontú előadásmódban.

– Igen, főleg a sokszempontúság érdekelt benne, úgyhogy nagyon sajnáltam, hogy a Pont és ellenpont cím már foglalt, mert legszívesebben ezt a címet adtam volna neki.

– Akkor hogy lett végül is Szilánkok?

– Egy reggel erre ébredtem, hogy ez lesz a címe. Korábban már igen hosszan törtem a fejem, úgy éreztem, hogy valami és valami lenne a jó cím, de hogy mi lenne ez a két valami, azt nem sikerült megtalálnom. A Szilánkok utal arra, amiről az előbb beszéltem,arra a bizonyos szellemiségre, és arra, hogyan esett szét. Mintha mindenki egy szilánkot választott volna ki magának belőle, mondjuk, egyikük a hagyományőrzést, a másik a társadalomjobbítást.

– Az is oka lehet, hogy a történetet több oldalról, szilánkosan ismerjük meg. Nem egy mindentudó elbeszélő van, hanem többféle szemszögből látjuk sokszor ugyanazokat az eseményeket. Újságcikkek, naplórészletek is helyet kapnak.

– Azért váltakoznak az elbeszélők, mert mások a szempontjaik is. Mások a nézeteik, mindegyik egy részszempontot vagy résznézetet testesít, és az is érdekelt, hogy mit teszi hajlamossá az egyikre vagy a másikra az embert. Illetve az is, hogy hogyan látják egymást.

– A szereplők közül ki áll közel Önhöz? Hiszen nagyon nem fekete-fehérek a figurák, meglehetősen komplexek.

– Tényleg úgy van, hogy ha egy szereplőmet kezdetben ki nem állhatom, írás közben megpróbálom beleélni magamat az ő nézőpontjába is, és a végére megszeretem, vagy legalábbis megértem. Olyan ez, mint valamiféle lelkigyakorlat. Különben a szereplők közül legjobban az apa, Balkay alakját szeretem és tisztelem legjobban, őt szántam ennek a bizonyos elveszett világnak a képviselőjének, valamiféle origónak, akihez képest a többi szereplő meghatározhatja önmagát. De azért a legközelebb az Emma nevű szereplőt érzem magamhoz, aki sem a kisvárosi hagyománytisztelő, sem a nagyvárosi „progresszív” környezetben nem találja a helyét.

– Fontos figura még Barsi László, akit mindig a barátja, Rauch Géza, csúfnevén Maus elbeszélésében láthatunk.

– László afféle romantikus zseni, aki történetesen nem elég tehetséges ahhoz, hogy igazi zseni legyen. Őt mindvégig mások, elsősorban a Mausnak, Egérnek csúfolt barátja szemén keresztül látjuk. Ez a barát magányos, sehova nem tartozó lény, azért kapaszkodik ebbe a barátságba. Még amikor kiábrándul, akkor sem ábrándul ki igazán. Hiszen a másik nélkül nem tudja magát értelmezni a világban. Lászlónak egyébként volt előképe, amikor a könyvtárban, levéltárban a korszak anyagát olvasgattam, találtam egy hozzá hasonló figurát.

– A többi szereplőnek volt előképe?

– Nem mondhatnám, hogy igazán lett volna. Némelyikük hasonlít létező figurákhoz, de azoknak is csak egy-egy oldalához. Szerepel például egy népszerű író, akinek a könyvei afféle korabeli bestsellerek, de ő maga igen vonzó személyiség: ő némileg Herczeg Ferencre emlékeztet, akinek nagyon szeretem az emlékiratait. Balkay is emlékeztet erre-arra.

– Kire?

– Hát igazából Babitsot láttam magam előtt, amikor róla írtam. Az én számomra ő jelképezi mindazt, amit a regényben Balkay.

– A könyv nyelvezet is meglehetősen kidolgozott. Hogyan találta meg? Milyen mintái voltak?

– Mindenfélék. Sok korabeli naplót, önéletrajzot meg újságot olvastam. Egyes részek egyes szám első személyben íródtak, ott magából a figurából adódik, hogy milyen nyelvet használ. A harmadik személyben íródott részek hangját volt a legnehezebb „kikeverni”, nehéz volt eldönteni, mennyire legyen olyan, mintha abban a korszakban írták volna, amelyikben játszódik. A szerkesztő szerint egy kicsit olyan lett, mint amikor egy zeneművet korabeli hangszereken adnak elő.

– Ilyen hatalmas munka mellett jut ideje a versírásra?

– Most éppen a regényírás ideje alatt felgyűlt verskezdeményeimet igyekszem befejezni. Egy darabig azt próbáltam csinálni, hogy hétköznap prózát írok, hétvégén verset. Ez sajnos nem igazán működött, úgyhogy maradt a próza utánra egy jó adag megkezdett vers. Úgy látszik, verset meg prózát nem tudok párhuzamosan írni.

Jolsvai Júlia

Rakovszky Zsuzsa: Szilánkok, Magvető Kiadó, 614 oldal, 3990 Ft