Könyvhét 2023
ABC kuckó
Kálvin Kiadó
Kőszeghy Elemér
A magyarországi ötvösjegyek...
Egy nyár
Öt történet
Végtelen élmény
SZERZŐI KIADÁS
PROFI MÓDON
ABC kuckó<br>Kálvin Kiadó Kőszeghy Elemér<br>A magyarországi ötvösjegyek... Egy nyár<br>Öt történet<br>Végtelen élmény SZERZŐI KIADÁS<br>PROFI MÓDON
Hrek Romkocsmák zegzugai, imaház félhomálya, frissen sült kalácstól illatozó pékség pincéje, fülledt hálószoba, éjszakai kórházi ügyelet: elsuhanó, egymásba fonódó, összekuszálódó életek a pesti zsidónegyedből. Szántó T. Gábor legújabb történeteinek helyszíne Budapesten a Király utca, Akácfa utca, Wesselényi utca és a Rumbach Sebestyén utca lüktető négyszöge. Három nemzedék vágyaiból, emlékeiből kirajzolódik a városrész világa.
– A „Nem alszik, nem szunnyad” kötetcím – egyik novellájának is címe –, idézet a Bibliából. A kifejezés a 121. zsoltárból (4. vers) származik, és Isten folyamatos vigyázó jelenlétére utal. Mintha az elveszett éden, a spiritualitás, a gyökerek, az identitás keresése kötné össze a szereplőket. Hogy született ez a regény vagy inkább novellafüzér?
– A 2000-es évek eleje óta izgatott a környék mint irodalmi téma, ahol ugyanúgy ...
Szeptember 16-án búcsúznak Nádas Pétertől a Zeneakadémián
Szeptember 16-án, szerdán búcsúznak Nádas Péter világhírű írótól a Zeneakadémia nagytermében. Az esten az író szövegei és az általa szeretett alkotók zeneművei hangzanak el.
A Kossuth-díjas író, drámaíró, esszéista, aki fotóriporterként és újságíróként is dolgozott, életének 84. évében augusztus 26-án halt meg gombosszegi otthonában.
Az íróhoz közel álló szakmai-baráti kör egy olyan estet tervez, amelyen Nádas Péter szövegei hangzanak el, melyeket az általa szeretett alkotók - többek között Henry Purcell, Johann Sebastian Bach, Joseph Haydn, Jeney Zoltán, Morton Feldman és Kurtág György - zeneművei kereteznek és/vagy egészítenek ki - áll az író kiadója, a Sárközy és Társai MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében.
A szerdán 19 óra 30 perckor kezdődő est közreműködői között van Fullajtár Andrea, Hegedűs D. Géza, Ötvös András és Dömötör András ...
Magyarországon forgatott horrort mutattak be az Egyesült Államokban Los Angelesben mutatták be Illés László rendező Ever After - Míg meg nem haltak című, Magyarországon,...
Ingyenes minikoncertekkel, gyermekfoglalkozással és pódiumbeszélgetéssel ünnepli fennállásának 40. évfordulóját a Liszt Múzeum Ingyenes minikoncertekkel, rendhagyó tárlatvezetésekkel, gyermekfoglalkozással, valamint filmvetítéssel és...
Bővíti művészeti kínálatát a Győri Filharmonikus Zenekar Különböző művészeti ágak, a zene-, az irodalom, a film- és a fotóművészet összekapcsolásával bővíti...
Évadnyitó rendezvénnyel várja a közönséget a Vígszínház vasárnap Évadnyitó rendezvénnyel várja a közönséget a Vígszínház vasárnap. A VígNap kínálatában kulisszajárás,...
Száz vetítés, szabadtéri mozizás, élőzenés filmkoncertek a Budapesti Klasszikus Film Maraton A jövő héten, szeptember 15-én kezdődik a 9. Budapesti Klasszikus Film Maraton (BKFM); a Nemzeti Filmintézet...
Film készült az inváziós fajok magyarországi megjelenéséről, terjedéséről és az élőhelyekre gyakorolt hatásáról Online is megtekinthető szerdától a HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont Megállíthatatlan természet című...
Antológia jelenik meg mai kortárs dalszerzők szövegeiből

Mások mellett Beton.Hofi, Co Lee, Pogány Induló, Bongor, Indigo és cserihanna is szerepel a Hallunk titeket címmel hamarosan megjelenő antológiában, amely mai kortárs dalszerzők szövegeit tartalmazza. Tíz népszerű előadó írásait, dalszövegeit a szerkesztők öt ciklusba rendezték, mindegyik mellé magyarázó széljegyzetek kerültek.

Háy János-darabot visznek színre Sepsiszentgyörgyön

Háy János Elem című darabját viszi színre a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház, az előadás próbái hétfőn kezdődtek - közölte az MTI-vel szerdán a székelyföldi teátrum.

Székely Csaba magyar-román együttéléséről készült szatíráját mutatják be Nagyváradon

Székely Csaba magyar-román együttéléséről készült MaRó című szatíráját viszi színre Nagyváradon a partiumi város magyar és román társulata. A bemutatót október 17-én és 18-án tartják - közölte az MTI-vel szerdán a Szigligeti Színház.

CineFest - Egy 65 perces vágatlan jelenet is látható Tudor Giurgiu legújabb filmjében

A korábbi, komolyabb témákat feldolgozó filmjei - Libertate '89 - Nagyszeben, Miért én? - után műfajváltásra vállalkozott Tudor Giurgiu román rendező, aki Három nap szeptemberben című új alkotását hét nap alatt, egy 65 perces, vágatlan jelenetet is felhasználva készítette el.

„Szeretni, hogy megérthesd” – Szvetlana Alekszijevics
Hírek
Két éve érkezett volna vendégségbe a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválra Szvetlana Alekszijevics fehérorosz–ukrán író-újságírónő, ám azt a látogatását – és a rendezvényt – felülírta a koronavírus-járvány.
Akkor még senki nem sejtette, milyen nyomatékot kap majd a sorstól, hogy a Nobel-díjas alkotó idén érkezik meg hozzánk – abban az évben, amikor Oroszország megszállja Ukrajnát, és kezdetét veszi egy beláthatatlan végű háború. Márpedig ha valakinek egész eddigi életműve a háborús létállapotot és Oroszország (illetve a volt Szovjetunió) működésmódját igyekszik értelmezni, az éppen Szvetlana Alekszijevics. Az írónő eddig öt, magyarul is megjelent kötete afféle „utazás az éjszaka mélyére”: az időtlenség tükrében mutatják be a bátorság, ...
„Madame Zsoké”– Kelecsényi László drámakötete viszontagságairól Kelecsényi László öt új drámát tartalmazó kötete az idei Könyvhétre jelent volna meg. A nyomtatás mégis...
Példányszámcsúcsok, 2026. második negyedév Első pillantásra idézhetnénk a 20. századi rendőrségi szakzsargont – „nincs itt semmi látnivaló” –,...
„Ez most már tényleg nem vicc.” – Interjú Lipcsey Emőkével Az idei Könyvhétre újra megjelent az Ördöghinta regény 2., átdolgozott kiadása, valamint a 12 vadonatúj...
Egy morcos csukáról és egy bolondos sügérről – Gombos Tamás mesél Gombos Tamás Halkaland című meseregényét mozifilmnek álmodta meg, ám Sügér és Lucius karaktere idővel egyre...
A megvetés társadalma – Fehér Renátó A merénylők fénykora című regényéről A merénylők fénykora azt adja, amit a cím alapján ígér: egy merénylet előtti utolsó gondolatokat olvashatunk,...
Az alakváltók köztünk élnek – Katja Brandis Woodwalkers 5. Baljós nyomok című regényéről A sorozat most megjelent, Baljós nyomok című ötödik kötetében felbukkan egy egocentrikus alakváltó, aki a...
“Volt nekem egy cimborám...” – Beszélgetés Lovász Andreával Hírek

A Békabölcső című, népi gyermek-mondókákból, valamint 43 klasszikus és kortárs költő verseiből készült nagyszabású válogatásban közel négyszáz rímes alkotás található. Lovász Andreát, a kötet szerkesztőjét, egyben a Móra Kiadó főszerkesztőjét kérdezte a részletekről Szénási Zsófia. Könyvhét online

Nádas Péter emlékezete Hírek

A Könyvhét utolsó nyomtatásban megjelent évfolyamának 3. számában jelent meg Nádas Péter 80. születésnapját köszöntő összeállításunk. Halálhírének napján ennek a születésnapi köszöntésnek a honlapunkon történő közreadásával emlékezünk rá.

Fancsika a fancsikaiaké – Vajna Ádám Ami valójában Fancsikán történt című regényéről Hírek

Fancsika lakói nem kifejezetten furmányos észjárásúak, de így is megtalálják a módját, hogyan köpjék szembe a társadalom, illetve a józan ész törvényeit: hogyan lehet egy már halott, elföldelt embert eretnekként újra kivégezni? Hogyan foghatnak perbe, majd ítélnek is halálra egy kecskét? Bráder Edina recenziója. Könyvhét online

Csöpe néni szép élete – Cserna-Szabó András Anya csak egy nincs című könyvéről Hírek

Jobb híján egyszerűen könyvnek nevezem a kötetet, hiszen műfajilag egészen meghatározhatatlan – akad benne regényszerű történetmesélés, vannak állandó szereplői és a rájuk vonatkozó részeket összeolvasva, akár regényként is tudnánk olvasni. Bráder Edina recenziója. Könyvhét online

Böszörményi Gyula: Gergő és az álomfogók
Hírek
“Az én álomfogóim jóindulatú lények. Ha párhuzamot akarnék vonni, a Berlin fölött az ég című Wim Wenders filmmel vetném össze, ahol az angyalok szép, emberi gondolatokat gyűjtenek. Az én könyvemben az álomfogók pedig a szép álmokból hozzák létre saját világukat. Az álomfogók olyan személyek, akik elmenekültek a mi stresszes világunkból, véglegesen beleálmodták magukat egy szebb és jobb világba. Persze ez a világ sem tökéletes. Árnyék nélkül nincsen fény. Ám élhetőbb világ, mint a miénk.  “
Böszörményi Gyulával a kétezeres évek elején találkoztam először, amikor útjára indította a sokak által ismert és szeretett Gergő meseregény sorozatát. A személyes interjú során szembesültem vele, hogy az izomsorvadásos, mozgásában korlátozott fiatalembernek micsoda szárnyaló fantáziája van, ugyanakkor, amiről ír, mélyen emberi és humánus. Elmondta, hogy bezárt életmódja miatt ifjú ...
Aniela Cholewińska-Szkolik: Minka, a kis állatorvos - A Hársfa Klinika A most már magyarul is olvasható, ovis kortól ajánlott mesekönyvnek Aniela Cholewińska-Szkolik lengyel...
Cecilie Enger: A fehér térkép Cecilie Enger norvég írónő már két kiváló regénnyel vette le a magyar olvasókat a lábáról: mindkettőben...
Kate Atkinson: Nagytakarítás Az angol krimiirodalom legjobb hagyományaihoz kapcsolódó regénysorozat középpontjában a fanyar humorú, egykori...
M. F. Hochstetter – G. H. Schubert – Borbás Vince: A növények természetrajza képekben Ez a nagy méretű képeskönyv a magyar könyvkiadás egyik legszebb növényalbuma. A mostani reprint kiadás a Tinta...
Tóth Marcsi: Erdő van idebenn A ’90-es években járunk Északkelet-Magyarországon. A különböző helyszínek és települések ismerősen...
Lénárt Tibor: Akiket eleve kiválasztott. A predestinációról megnyugtatóan Az eleve elrendelés (predestináció) tana még a gyakorlott kálvinisták számára is komoly fejtörést okoz....
Ballai László – Udvarhelyi András: A szabadság, a mi akaratunk. Életműinterjú Ballai László íróval, szerkesztővel Hírek

Nem meglepő, hogy az új kötet kulcsszava is a szabadság, hiszen ez alkotja az életmű gerincét, ez a Ballai által alaposan körüljárt alapkérdés. A magyar történelmi sorsfordulók kapcsán ezt a témát feszegeti a szerző valamennyi írásában. Ezúttal azt is hozzáteszi, hogy a szabadság „a mi akaratunk.” Deák András Miklós recenziója. Könyvhét online

Nádas Péter: Rémtörténetek Hírek

A Rémtörténetek pedig már önmagában is meglepetés – szereplői a világháború utóhatásaiból ébredező, a kádárizmusban és a nyári hőségben fulladozó Duna ágai közötti település lakói. Ezek a lakók pedig mintha a móriczi szegénységpróza legmélyebb rétegeiből kerültek volna elő… Bráder Edina recenziója. Könyvhét, 2022/4. szám

Jón Kalman Stefánsson: Csillagok sercegése Hírek

Mágikus és mindennapi természetesség jellemzi a karcsú krónikát, amely szövevényes szerkesztéssel egy izlandi család négy generációját mutatja be. „Hét élet, százötven év” – foglalja össze a főhős… Bárdos Dóra recenziója. Könyvhét, 2022/4. szám

Térey János: Szükséges fölösleg Hírek

A több mint negyedszázadnyi időt átfogó beszélgetések úgy adják ki a Térey-portrét, mint a „time-lapse” fotósorozatok: egy folytonosan változó, mégis markánsan önazonos arc rajzolódik ki előttünk. Laik Eszter recenziója. Könyvhét, 2022/3. szám