Rodin 1907–ben szobrot mintáz a már öreg, megvakult és meggyengült egészségű Joseph Pulitzerről. A művésznek sikerül rávennie a sajtómágnást, hogy míg modellt ül, meséljen az életéről. Ezzel kezdődik a televíziós műsorvezető harmadik, saját műfaji meghatározása szerint „dokumentumregénye”.

– Mi az aktualitása Pulitzer életét feldolgozó új regényének?

– Inkább a könyv megszületésének történetéről mesélek. Amikor a Szent-Györgyi Albert életét feldolgozó regényem után a Neumann Jánosról szólót befejeztem, jeleztem a kiadónak, hogy több történetem nincsen. Majd nekiláttam kidobni negyvenévnyi életművem kéziratgyűjteményét, amely hatalmas rendetlenségben hevert a lakásban. Eközben megtaláltam egy már elfelejtett táskát abból az időből, amikor 1980-ban Amerikában ösztöndíjasként elkezdtem Pulitzerrel foglalkozni. Az újságkivágások mellett benne volt egy megvalósulatlan tévésorozat általam írt szinopszisa a sajtómágnásról, és egy immár lejárt hatályú hivatalos irat, miszerint a Pulitzer-életrajz bármiféle művészi felhasználásának joga Magyarországon öt évig az én kizárólagos tulajdonom. A rendrakást félbehagytam, és felkínáltam a  kiadónak, hogy mégis írnék egy harmadik dokumentumregényt. Végre saját szakmám lett a téma, a sajtó világát nem kellett olyan alaposam megtanulnom, mint a Neumann-könyv esetében például a kvantumelméletet. Most amerikai monográfiákból dolgozhattam, és lektorként segítségemre volt Csillag András szegedi főiskolai tanár, Pulitzer életének alapos ismerője. Végül mégis ezzel volt a legnehezebb munkám a három könyv közül, mivel Pulitzer kalandos, sokfelé ágazó életét kellett megelevítenem, azt sem elhallgatva, hogy a páratlan szakmai sikerek mellett a magánéletben zsarnok uralkodóhoz hasonlított, aki olykor terrorizálja családtagjait. Munkamániás volt, és maximális tempót kívánt meg beosztottaitól is. Ilyen utasításokat adott: „Tekintettel arra, hogy egészségi állapotom miatt én nem vagyok képes ezt a feladatot végrehajtani, […] magának pontosan azt kell gondolnia, amit én gondolok”.

– Miért csak a könyv elején tér el a kronológiától, amikor Rodin és Pulitzer találkozását írja le?

– Sok amerikai filmet néztem, és magam is több dokumentumfilmet készítettem, amelyek az ilyesfajta kezdéssel keltik fel az érdeklődést. Az esemény valóban megtörtént, de a dialógusukat már én találtam ki. Ilyen a legnagyobb konkurensével William Hearsttel vagy a magyar származású szabadulóművész Houdinival folytatott párbeszéd is. Annak az élménynek a leírását, amit Pulitzernek jelenthetett, amikor megpillantotta a Missouri folyót, Mark Twain szövegéből kölcsönöztem.  De sok egyéb kutatómunkára is szükség volt, például az amerikai életformáról. Ki gondolta volna, hogy az 1800-as években egyetlen férfi sem ment ki kalap nélkül a New York-i utcára? Még a gyerekek, a rikkancsok fején is mindig sapka volt.

– Tudománynépszerűsítő szándék vezérelte, amikor nemcsak a sajtótörténetet ismerteti finoman adagolva Pulitzer életútja kapcsán, hanem akár Kossuth Lajos, Munkácsy Mihály és mások Amerikához fűződő kapcsolatáról is ad pluszinformációt?

– Jó tanítómestereket választottam. Norman Mailert, aki több hasonló könyvet írt, például Marilyn Monroe-ról vagy Lee Harvey Oswaldról,  akit Kennedy elnök meggyilkolásával gyanúsítottak. A másik példaképem Moldova György, aki sok riportkönyve mellett megírta Che Guevara naplóját, noha a kubai miniszter soha nem írt önéletrajzot. Miközben Pulitzert az egész világ az újságírás megújítójának tekinti, itthon  kevesen ismerik életpályáját, amely Makón kezdődik 1847-ben. Pedig hatalmas sajtóbirodalma kiépítésén kívül figyelemreméltó dolgok fűződnek a nevéhez. Ő építtette fel New Yorkban az első felhőkarcolót szerkesztősége  székházának, méghozzá annak a hotelnak a helyén, amelybe nem engedték be, amikor 1864–ben a városba érkezett. Az ő közreműködésének is köszönhető, hogy a Hudson folyó torkolatánál több mint száz éve ott áll a Szabadságszobor. Ő alapította az első egyetemi szintű újságíró-iskolát a Columbia Egyetemen. Kampánya révén ő segítette az elnöki székbe Grover Clevelandet. Amikor pedig Theodor Roosevelt mint regnáló amerikai elnök beperelte egy korrupciót leleplező cikk miatt, Pulitzer került ki győztesen. Tanulságos ezt olvasni napjaink Magyarországán, ahol a sajtó szörnyűséges állapotban van, és elképzelhetetlen, hogy valakit felmentsenek egy olyan ügyben, ahol az ország első számú vezetője a felperes.

A legrangosabb Pulitzer-díj, a „közszolgálatiságért” elnyerhetô aranyozott Pulitzer-érme két oldala

– Mit tart Pulitzer legnagyobb érdemének?

– Nem tudok az övéhez hasonló teljesítményt említeni: angol nyelvtudás nélkül, öt dollárral a zsebében érkezett Amerikába, halála előtt pedig már dollár százmilliókat kínáltak a lapjaiért, de nem adta el azokat. A legfontosabb mégis újságírói, szerkesztői hitvallása, amit így fogalmazott meg: „Köztársaságunk és a sajtó együtt emelkedik fel, vagy bukik el. Az ügyes, érdek nélküli, közszolgálati szellemű sajtó, amely képzett intelligenciával tudja, mi a helyes és bátor azt megcselekedni is, képes megőrizni azt a közerényt, amely nélkül a nép kormányzata hamisság és utánzás. A cinikus, zsoldoslelkű, demagóg sajtó idővel ugyanolyan alantas népet teremt, mint amilyen ő maga. A hatalom a Köztársaság jövőjének építésére az újságírók eljövendő nemzedékeinek kezében lesz.” Ez a mai napig érvényes intelem a sajtó számára a világ bármely pontján.

A magyar Pulitzer-emlékdíj bronzplakettje

– A Pulitzer-díj most is képviseli névadó alapítója szellemiségét?

– Abból kiindulva feltétlenül, hogy a rangos közszolgálati kategóriában az idei díjat egy korrupciós ügyet leleplező vidéki újság kapta. Magyar vonatkozású különlegességet is kínál a kötet a díj kapcsán. Az 1956-os forradalom után egy olyan hírügynökségi tudósító nyerte el a kitüntetést, aki négy megrázó cikket írt a budapesti eseményekről. Ezeket lefordítottam, és most először  magyarul ebben a könyvben olvashatók.

Mátraházi Zsuzsa
Fotó: Debreczeni Fanni
A képeket a kiadó engedélyével közöljük.

Wisinger István: Pulitzer
Athenaeum Kiadó, 400 oldal, 4299 Ft

Pulitzer Monte-Carlóban sétál ötödik gyermeke, Edith és egyik titkára társaságában