– Négy szerelmi történet, négyféle aspektusból, mégis egységes nyelvi esszenciával megfogalmazva.„Bolyongások a lélektérképen a kékliliom illatában.”- írja a kiadói ismertető. Ezek a történetek nem egyszerre íródtak, a legrégebbi 2009-es, a legfrissebb 2016-os. Hogyan rendeződtek össze éppen most egy „kötetté”?

– Nem jelent semmit a hét esztendő, a négy kisregény születésének időkerete azonkívül, hogy ebben az időkeretben  foglalkoztattak aktívan ezek a témák vagy históriák, már pusztán amiatt sem, mivel – ahogy ön is érzékeli – talán csak nézőpont változatokról van szó: alighanem egyszerre léteztek bennem, noha külön-külön nyerték el írásos alakjukat. Valóban lényegi közösséget alkotnak: a kékliliom-gondolat, jelkép vagy metafora egységében; szerelem/halál mindennapi végletességében. Hadd kölcsönözzek egy német reklámszöveget: jeden Tag eine Portion Liebe, még ha olyannyira közhelyesen hathat. A viszonylag egynemű nyelvi köntöst pedig – nem a formáról beszélek! – tekintsük úgy, „pályám emlékezete” óta ekként írok, ebből a nyelvi környezetből ruházkodom, erre a szerkezetre támaszkodom, ugyancsak ebbe igyekszem visszajuttatni – talán kamattal –, amit kölcsönvettem.

– Nagyon izgalmas az elbeszélések hangvétele, már-már mondhatnám a mondatok lírikussága, amelyek szinte körkörösen egymásba folynak, egymásból ágaznak tovább. Jellemző ez a korábbi írásaira is?

– Nem szeretem a fűrészpor-prózát. Az én írástechnikám a hangzásra, a ritmusra, a szimfonikus hömpölygésre, alkalmi legátókra, ám ezeken túl is folyamatosságra hagyatkozik. Valóban inkább a körkörösség, semmint a linearitás jellemzi szövegeimet, alighanem barokkos, szerényebben: tudatosan választott eklektikus gondolkodásomat. Ezzel együtt sem szeretem magára hagyni a szöveget: nem az ír engem, én költöm azt. Akkor írok le valamit, ha már alaposan megcsócsáltam fejben, magamban meghallgattam konszonanciáit, disszonanciáit, a falsot kitisztogattam. Fejben bármikor lehetőségem van fogalmazni; utazás, házimunkák, egyéb más irányú foglalatosságok között. Az elmúlt fél évszázadban a módszer nekem bevált.

– Mit gondol, mennyire pontosan elbeszélhető egy-egy lélektani „történet/és”?

– Az elmélyült fogalmi gondolkodás megteremti annak esélyét, hogy elbeszéljünk mindent, amit csak ismerünk, képzelünk vagy éppen álmodunk, akár ezek kombinációját, sőt: elemzését. Kérdés – a hogyan? Elképzelésemet, koncepciómat legmeggyőzőbben – vélelmezem – az 1876 vagy az elrejtett ember és a Henrik király nyughatatlan éjszakái című munkáim reprezentálják.

– Borágó, kikerics, kékliliom… Honnan ered a vonzódása a kékes, lilás színű virágok felé? Négy történet, négy virág illene hozzá. Tudna még egyet mondani, ami illene a sorba?

– A katáng! Novellát írtam valamikor egy katáng-szemű lányról. És ne feledje, az Akkor föléhajolva című darabban szerepel a kék nefelejcs! Az írisz, a búzavirág, a szarkaláb, a kaszanyűg, netán a jacaranda valahol szintén előfordul. Imádom az égszínkék hajnalkát. Géza, kék az ég – mondja gyerekkorom palindromja; talán abba kékültem bele, ha nem nagyanyám kékítőjébe. Intellektuálisabban: esetleg a romantikusok kék virága kötött ki irodalmi kabátom fazonjára tűzve. Magamfajta bágyadt panteistát könnyű az éggel, a tengerrel, a tóval kékre szédíteni.

– Milyen többletjelentést, érzelmi töltést adnak Ön szerint ezek a szimbólumok az olvasó számára?

– Tudja, minden olvasó más, csak számára érvényes olvasói helyzetben van. Akinek – teszem azt – kislány korában volt búzavirág koszorú a fején, más szimbolikus tartalmakat érez említésére, mint aki erről lemaradt. Aki sosem látott kékliliomot, bizonyára szövevényesebb metaforára gyanakszik, mint aki már találkozott a szerelemvirággal. Imént a romantikát emlegettem. Novalis Ofterdingenjének ismerője az elérhetetlen boldogság örök nosztalgiáját lelheti föl ezekben a kékségekben. Mi több, a kék számomra is távlatosság, mondhatni: kozmikus értelemben. Egy kiváló francia művelődéstörténész, Michel Pastoureau megírta a kék szín történetét; én – sajnos – csak a feketéét olvastam.

– Számos szépirodalmi utalás rejlik a szövegben. Kik idéződnek meg a sorai által?

– Igen; ezek az idézetek arra utalnak, hogy a rendelkezésünkre álló beláthatatlan terjedelmű irodalmi anyag (úgy is, mint egyetemes irodalom) köztulajdon, arra szintén használható, hogy leleplezzük általa a spanyolviasz fölfedezése iránti hajlamunkat. Ennek megfelelően mazsolázok és áttelepítek belőlük műveimben aktualizálható mozzanatokat. Kontroll-szerzőkként következetesen alkalmazom Dantét, Turgenyevet, Gorkijt, Borgest, Szentkuthyt, Füst Milánt, Ezra Poundot, Robbe-Grillet-t, de még a széltoló Pelevint is. Itt-ott – téves önértékelés folytán – magamat is visszaidézem. Rendszeresen olvasni viszont inkább a modern fizika jeleseit, Hawking, Kaku, Rovelli, Gribbin könyveit emelem le könyvespolcomról (el vagyok velük látva Csillaghegyen és Zsennyében, legfőbb tartózkodási helyeimen egyaránt). Úgy gondolom, e nélkül a korszerű ismeretanyag, netán világkép nélkül értelmetlen, de legalább is reménytelen a mai művészet ekvivalens világának igényes építése. Számomra mindenképpen.

Illényi Mária
Fotó: Bulla Bea

Fábián László: Kékliliom
Kortárs Kiadó, 564 oldal, 4500 Ft