Julia szót kap – Sandra Newman: Julia című regényéről
Bráder Edina - 2024.09.10.
Ha az 1984-re gondolok, hiába került elém a könyv, mégis John Hurt űzött tekintetére gondolok, cingár alakjára a kék kezeslábasban, kerek szemüvegére, elálló füleire, melyeken bizonyos jelenetekben átsejlik a fény. Sok más is eszembe jut, a Kétperces Gyűlölet nagy képernyője a közellenség Goldstein arcával, az üvöltő tömeg, ahogy szinte egyetlen üvöltő szájjá áll össze. Az apródfrizurás Julia viszont eszembe sem jut. Így lehetett ezzel Sandra Newman is, aki, úgy gondolván, hogy a női szemszög fájóan hanyagolva lett a klasszikus orwelli műben, Julia című regényében megkísérelte az ő szempontjából újraalkotni a történetet.
Régóta hangoztatja a feminista irodalomkritika, hogy az orwelli életmű hagy némi kívánnivalót maga után, sőt, egyenesen nőgyűlölő vonások figyelhetőek meg leghíresebb regényében, ahol a nők sosem lesznek egyenlő felek a férfiakkal szemben, és az egyetlen mód, ahogy érvényesülni tudnak, az a szex. Sandra Newman ezt kívánja orvosolni saját verziójában. Kérdés persze, hogy erre szükség van-e: érdemes-e hozzányúlni egy, a saját magában is teljes értékű, mindenki által ismert és elismert klasszikushoz, és a saját magunk uralma alá hajtani? Ilyen kérdésekkel a fejemben félve nyitottam ki a kötetet, hiszen akárhogy is nézzük, ez tulajdonképpen egy fanfiction, melynek különösen nehéz dolga van, hiszen az alapjául szolgáló mű nagyon is kerek.
Egy ideig úgy tűnik, Newman meg is ugorja a feladatot: ügyesen megteremti az eredeti regényhez hasonló atmoszférát, jól aknázza ki az újbeszél adta nyelvi lehetőségeket, így az új történet ilyen szempontból egyáltalán nem lóg ki a régi váza alól. A stílus imitálása mellett a Julia megkísérel az eredeti mű intellektuális kritikája is lenni: a női lét férfiak számára megközelíthetetlen részeit használja fel arra, hogy olyan helyekre vigye olvasóit, ahová Orwell sosem tudná. Julia otthona, a női munkásszálló egészen más, mint Winston saját lakása, ahol még a televideó elől is el lehet bújni a kis kiszögellésben; a szállón semmi sem marad rejtve. A lányok a közös öltözőben vetkőznek, miközben a képernyők mögött egész csapatnyi férfi figyeli őket, és a magántermészetű beszélgetéseket is csak apró, észrevehetetlen cetliken lehet folytatni. A hálótermekben egyéb titkok sem maradnak rejtve, a gyengéd érintések, pláne egymás között, lehetetlenek, a paplan alatti fojtott zokogásokat pedig mindenki hallja. Még az olyan tragédiák is hamar napvilágra kerülnek, mint a regény egyik legsokkolóbb jelenete, mikor a szálló egyik mosdójában egy alig kifejlett, elveszejtett csecsemőt találnak meg. A regény egyik gerincét éppen ezek a nők közötti kapcsolatok adják meg: a diktatúrára adott egyik természetes válasz az, hogy megpróbáljunk valaki máshoz kapcsolódni, még a büntetés fenyegetése mellett is.
Julia a maga módján lázad is ez ellen a rendszer ellen, megvannak a maga stratégiái a túlélésre, és megtanulta, hogyan lehet a még elfogadható szinten átverni a hatalmat úgy, hogy ők se jöjjenek rá, és neki is megérje. A prolinegyedbe jár ki kereskedni, csokoládéval, kávéval, ismeri az erdőben azokat a tisztásokat, ahová nem lát el a televideó figyelő szeme, és azt is tudja, hogyan folytasson szexuális viszonyt a párt ügyesebbnek bizonyuló férfitagjaival. Julia ugyanis sok mindenről hajlandó lemondani: a privátszférájáról, a tulajdon testéről is, ha a Nagy Testvér gyermekének kihordása bizonyos előnyökhöz juttatná, a gyönyörhöz való elemi jogáról azonban soha. A Pártban betöltött viszonylag alacsony rangja ellenére Julia nem buta: pontosan tudja, meddig mehet el. Egészen addig, amíg viszonyt nem kezd Winstonnal.
A történetet innentől ismerjük, amit Newman hozzátesz, az Julia karakterének bővebb kibontása, aki így több lesz, mint egy csinos lány kezeslábasban, az Ifjúsági Szexellenes Liga övével a derekán. Julia múltat kap, személyiséget és gondolatokat, hogy jobban megérthessük, mit miért tesz, még ha messze nem is értünk egyet vele. A női szemszög révén pedig a birodalom olyan helyszíneit is bejárjuk, amit előtte nem: kiderül, mi történik a Mesterm, a mesterséges megtermékenyítésre buzdító program termeiben, és nyomon követhetünk egy várandósságot is.
Sok minden működik tehát ebben a szövegben, amit kezdetben nem vártam volna, és egy nagyon is tisztességes próbálkozásnak lehetünk tanúi, melyben a szerző igyekszik egyszerre fejet is hajtani az irodalmi előd előtt, de azért oda-odaszúrni is, ha alkalma nyílik rá. A fele táján azonban kezd gyengülni a szöveg, és valahogy sem a rajtaütés, sem pedig a Szeretetminisztériumban eltöltött idő jelenetei nem olyan hatásosak, mint az eredeti műben. Itt a híres patkányos jelenetet Julia szemén keresztül látjuk, ahogy arra kényszerítik, nézze végig Winston kínzását egy képernyőn keresztül. És ugyan csalódik a férfiban, de bármit is mond vagy tesz Winston, nem érzi akkora árulásnak, hogy az megrázza őt. Talán ezért figyeli szenvtelenebbül az olvasó is Julia sorsának alakulását, hiszen Julia sosem volt az a szabadságot kereső idealista, mint a férfi, ő sem vágyott többre a túlélésnél, így amikor arra kényszerítik, hogy tagadja meg hitét, annak számunkra nincsen súlya, hiszen eddig is azt láttuk, hogy a maga szabályai szerint ugyan, de mégiscsak aláveti magát a hatalomnak.
A másik ok pedig az, hogy míg Orwell 1984-e egy sötét, reménytelen, kilátástalan mocsár marad, ami egyáltalán nem engedi be a fényt – hiszen láthatjuk a főszereplő példáján, mi lesz a még csak lélekben sarjadzó lázadás sorsa; Newman megengedi Juliának, hogy a regény végén meglássa a reménysugarat, és azt sugallja, hogy igen, minden pokolnak van valahol egy kijárata is. Így viszont az egész történet borzalma veszít intenzitásából.
A Julia tulajdonképpen egy jó regény, ilyen alapkövekkel másmilyen nem is lehetne – azonban felveti a kérdést, hogy akkor is jó lenne-e, ha nem feszülne ott mögötte védőhálóként a klasszikus mű, hogy befoltozza a szabadon hagyott lyukakat vagy elvarrjon néhány kilógó cérnavéget. Ha ettől eltekintünk, akkor viszont egy kerek, élvezetes mű a túlélési stratégiákról a hatalom árnyékában.
Bráder Edina
Sandra Newman: Julia
Fordította: Lukács Laura
Helikon Kiadó, 400 oldal, 4999 Ft
Ajánló tartalma:
Az archívum kincseiből:
Száraz tónak nedves partján – Palicsi tolnaiádák – beszélgetés Tolnai Ottóval
Árverés és díjátadás a Petőfi Irodalmi Múzeumban – Fogadott fiú és barát a Füst Milán Alapítványban
noran könyvkiadó – Kőrössi P. Józseffel beszélget Nádor Tamás