Izland sötét korszakában – Bergsveinn Birgisson Elevenélet-patak című regényéről
Vincze Dóra - 2021.03.11.
Bergsveinn Birgisson izlandi szerző, akit az Északi Tanács Irodalmi díjára is jelöltek, nálunk a Fekete vikinggel debütált 2020-ban. A 9. századi vikingtörténet után, most a késő felvilágosodás korában látogathatjuk meg Izlandot, új regényével az Elevenélet-patakkal, amit a Corvina kiadó hozott el nekünk, Egyed Veronika fordításában.
Az 1780-as években több természeti csapás is sújtotta a szigetet, többek között a ’83-as nagy vulkánkitörés, ami hamuval borította egész Izlandot, és az addig is nehéz életet szinte lehetetlenné tette. A katasztrófákat kiegészítette a dán uralom zsarnoksága és kizsákmányolása is, így Izland különösen sötét korszakáról beszélhetünk, nagy éhínségek, rossz termés, elhullott állatállomány, járványok tizedelték a lakosságot, mikor Magnus Aurelius Egede ellátogat oda, hogy kutatásokat végezzen, feltérképezze az eddig bejáratlan területeket, és segítse alátámasztani az izlandiak kitelepítéséről szóló tervezetet.
Magnus Aurelius ízig-vérig a felvilágosodás embere, aki hisz a mindenekfelett álló rációban, hogy mérésekkel és gondos, tudományos vizsgálódásokkal mindent meg lehet magyarázni. Ha elég tudományosak vagyunk, a titkok helyét a megértés veszi majd át. Ilyen lelkülettel érkezik meg Izlandra, ami sokkal jobban át van itatva babonákkal, misztériummal és ősi energiákkal, mint arra a fiatal tudós számított.
„Csupasz életerő vagyok, kérdem: miért riasztottatok ki ide, ebbe a zúzmarás időbe? Most nem tágítok mellőletek. Történet vagyok, amit nem szabad feledni.”
Az Elevenélet-patak nagy erejű regény arról, hogyan ütközik össze a hiedelmek és a tudomány világa, vagy sokkal inkább a megértés utáni vágyunk a csodák és misztikum utáni vágyunkkal. Jó terep erre Izland, hisz messze van, kietlen és sziklás, a természet furcsa formákat önt arrafelé, és a nappalok vagy végeérhetetlenek, vagy megfoghatatlanul rövidek. Otthon érzik magukat a bolyongó lelkek, a vízbefojtott gyermekek kísértetei, a part menti szirének és rémek is. Nemcsak a hiedelmek, vágyak, hanem világok és életek is csatáznak a könyvben, egy ponton Magnus Aureliusnak fel kell tennie magának a kérdést, hogy milyen is a jó élet? És az övé vajon jobb-e, mint másoké? Vagy éppen fordítva? Hogyan is kellene élnünk egyáltalán?
„A lány szemében, hangjában lélek lakozott. A magiszter saját fajtájából senkinek a szeme nem ragyogott így. Az ő világában mindenki folyton próbálkozott lenni valami, uralkodni a természeten, uralkodni a sorsán, a lány viszont engedte, hogy a szelek ringassák, ahogy nekik tetszik.
(...)
A lány pontosan tudta, hogy ez a világ szeretettel fogadja, úgy, ahogyan Isten teremtette. Őneki csak abban a pillanatban járt a szeretet, mikor valami többet ért el. Mikor bizonyított, fejlődést mutatott, jobb lett, tehetősebb, műveltebb…”
Történelmi regény, messze visz minket a múltban, de mégis, szinte minden mondatával a jelenkorra reflektál, hiszen Magnus Aurelius világa néhol pontos mása a mi valóságunknak. És ugyan annyira messze nem mennék, hogy az Y generációhoz szóló műnek címkézzem, ennél sokkalta univerzálisabb Birgisson könyve, de az bizonyos, hogy erősen rezonálhat ez a központi kérdés a mai fiatal felnőtt generációknál, akikben már fel-feltünedezik a városi élet hátrahagyása, a teljesítménykényszer lerakása, a vissza a gyökerekhez mentalitás. Szívünkhöz szólhat, nekünk, akik azzal a tudattal élnek, hogy bármik lehetünk, ha eléggé akarjuk, és ebbe a versenybe belerokkanunk.
„Maga, meg a mindenható tudománya! Azt mondom, hogy nem kisebb dolog, mint mirákolom történt itten, ez meg tudományról kezd makogni! Hagyja békén az úr az én hitemet. (...) Miféle tudomány az, amitől nagy esemény nem is történhet, csak ha ő magyarázhatja egyedül! Félre az ilyen tudománnyal, azt mondom! Vagy maga felett ki áll? Magát talán a tudománya teremtette, és mindent, ami körülveszi? Én csak egy nyomorult, küszködő daliri földbérlő vagyok. Nem értek a könyvekhez, a művelődéshez. De ameddig nem tud nekem mutatni olyan tudóst, aki képes hegyi boglárkát vagy lila kosbort alkotni, addig kérem, tartsa meg a tudományát magának!”
Ezen túlmenően is tartogat érdekes gondolatokat ez a lassúfolyású, de szépen vezetett regény. Kemény emberi sorsokat vonultat fel a Magnus Aureliust követő szellemek képében, mesél nekünk elnyomásról és szabadságról, kilátástalanságról is. Valamint ott van még a nagy szembeállítása technikának és természetnek, megmérjük vagy megcsodáljuk inkább mindazt, ami körülvesz minket? Erre a rácsodálkozásra, csodákra és varázslatra való nyitottságra hív minket az Elevenélet-patak, amely vize a jegesmedve karmolta sebeket is meggyógítja, de csak ha hiszünk az erejében.
Vincze Dóra
Bergsveinn Birgisson: Elevenélet-patak
Fordította Egyed Veronika
Corvina Kiadó, 248 oldal, 4490 Ft
Ajánló tartalma:
Az archívum kincseiből:
A vérzés hiánya – Annie Ernaux: Lánytörténet
Tűzön-vízen át – Mark Haddon: A Delfin
„A legaljasabb és a legnemesebb dolgokra egyaránt képesek vagyunk” – Bene Zoltán
A határozottan szív alakú szirom – Interjú Géczi Jánossal
Különleges emlék egy csodálatos nagymamáról – Beszélgetés Finy Petrával