Elif Shafak, a brit-török származású író talán nem szorul bemutatásra: ez idáig tizenkilenc megjelent kötetet mondhat magáénak, melyek ötven nyelven jelentek meg. Irodalmi munkásságán kívül figyelemreméltó társadalmi szerepvállalása is, gyakran szólal fel a nők egyenjogúságáért, illetve az LMBTQ+ közösség vagy alapvető emberi szabadságjogok védelmében; ezeket a problémákat előszeretettel tematizálja is írásaiban. Így talán nem tűnik meglepőnek, hogy hazájában büntetőjogi eljárás indult ellene, és több könyvét, köztük az Éva három lányát is, tiltólistára tették: a regény többek között arra keresi ugyanis a választ, hogyan élhet egy modern muszlim nő a mai világban, és nem riad vissza attól sem, hogy a török aktuálpolitikát kritizálja. A kötet egyébként 2017-ben már napvilágot látott magyar fordításban, most azonban új, gyönyörű borítóval vehetjük kézbe az Európa kiadó jóvoltából.

Az Éva három lánya Peri, egy török lány életét követi végig több idősíkon és helyszínen keresztül: a nyolcvanas évektől egészen napjaink (na jó, 2016) Isztambuljába, illetve a kétezres évek elejei Oxfordi Egyetem kampuszára kalauzol el minket. Peri gyerekkora nem nevezhető kimondottan felhőtlennek, családját egy ideológiai konfliktus választja ketté. Apja, akit szellemi példaképének tart, és akinek istenképe az övét is jelentősen befolyásolja, jobboldali, materialista, ráadásul muszlim létére még iszik is. Anyja az idő előrehaladtával azonban egyre inkább a vallásban találja meg a választ élete minden kérdésére, és egyre mélyebben belekerül a nagyon szigorú vallásos dogmákat hirdető hitközösségbe. Három gyermekük közül ki-ki idejekorán eldönti, merre húz: az idősebb bátyból kommunista lesz, míg le nem tartoztatják, a fiatalabb báty a tradicionális muszlim értékekhez húz, Peri pedig, ahogy azt majd később is gyakran tapasztaljuk, örök kételkedőként középen marad. Ebből a fojtogató közegből kerül Peri a híres-neves angol egyetemre, ahol persze kiderül, hogy az élet jóval több és árnyaltabb annál, mint amit ő otthon, Törökországban megtapasztalt. Két jó barátnőre lel: Shirinre, az iráni származású, lobbanékony, okos, semmiért bocsánatot nem kérő lányra, aki annak ellenére, hogy büszke származására, egyáltalán nem követi az iszlám tanait; illetve a csendes Monára, aki a hitére büszkén dacol a társadalmi beidegződésekkel: igen, egy hívő, fejkendőt viselő nőből is válhat valamirevaló tudós, hirdeti. Együtt látogatják a karizmatikus Azur professzor szemináriumát, ahol Isten mibenlétéről értekeznek, és még csak nem is tudják, hogy ez alapjaiban fogja életüket megváltoztatni… Periét például úgy, hogy amikor legközelebb látjuk, már unatkozó főállású feleség és többgyermekes családanya. A szerző az egész cselekményt erre a rejtélyre építi fel: vajon mi történhetett a múltban, ami miatt Peri megszakította a kapcsolatot barátaival, és csak egyetlen képet őriz az Oxfordban eltöltött időről?

Amíg azonban idáig eljutunk, még sok víz lefolyik a Boszporuszon, és az olvasónak rengeteg vallási, illetve politikai fejtegetésen kell átrágnia magát. Arra számíthatnánk, hogy a címbéli három lány különböző élet- és hitfelfogásán keresztül Shafak azt mutatja be, hogyan fér meg egymás mellett az a három különböző nézet, és hogy egyik sem érvényesebb a másiknál, mindegyikhez ugyanolyan joguk van, és ettől még ugyanúgy mindannyian muszlimok maradnak. A szerző célja vélhetően ez is volt, azonban mivel nagyon kényes talajon járunk, ő sem mer teljes mellszélességgel állást foglalni egyik nézet mellett sem, így egy túlságosan óvatoskodó, félig levegőben hagyott dolog kerekedik a három lány összehasonlításából. Nem mondja, hogy egyik élet jobb lenne a másiknál, de azt sem, hogy nem: feldobjuk, megnézzük, leejtjük őket, mint a tengerparti kavicsokat, aztán megyünk is tovább. Nem beszélve arról, hogy a három lány szemszögéből úgy igazán csak a főszereplőt ismerjük meg, akinek fő személyiségjegye, hogy mindenért bocsánatot kér, és képtelen az állásfoglalásra vagy véleménynyilvánításra. Shirinből, az intelligens lázadóból viszonylag sok kijut nekünk, ám az ő karakterét is nagyjából az határozza meg, hogy erős sminket és magassarkú cipőt hord, illetve, hogy gyakran kerül összetűzésbe Monával, a vallásos lánnyal. Mona jelenléte nagyjából tíz bekezdésnyi, és az ő jellegzetes vonása az, hogy fejkendőt hord, holott egész karakterének lényege az lenne, hogy lényét nem ez határozza meg.

Az iszlámról nehéz beszélni. Nehéz beszélni róla hívőként is és kívülállóként is, hiszen rengeteg ponton hagyhatja el valami olyan a szánkat, amivel a másik tábort halálra sértjük. A szerzőnek nem is sikerül ezt megugrania, hiszen mint említettem, a három lány különböző nézetei nem egyenlő arányban vannak bemutatva, így teljesen objektív sem marad, azonban az sem derül ki, hogy ő saját maga hogyan vélekedik erről a kérdésről. Ahogyan hazájához való ambivalens viszonya sem bontakozik ki teljesen a szövegben: jelen van a nosztalgia, a vágyakozás a régebbi idők Törökországa iránt az olyan jelenetekben, amikor például Peri gyerekkorában az asszonyok összegyűlnek szőnyeget tisztítani az utcán. Azonban ezt egyértelműen felülírja a jelenlegi török rendszer teljes elítélése. A jelen Isztambuljában játszódó jelenetekben ugyanazok a szavak ismétlődnek a városról: koszos, veszélyes, romlott; a szereplők közötti párbeszédekben pedig nagyon didaktikusan kritizál mind politikai, mind vallási beidegződéseket. Arról azonban nem szól egyértelműen, hogy voltaképpen mi is a baj, vagy mit látna megoldásnak az ország problémáira, így az olvasó érzése az, hogy pusztán azt nehezményezi, hogy Törökország nem a Nyugat. Arról, hogy hogyan valósulhatna meg egy nyugati mintájú, liberális berendezkedés egy részben muszlim országban, szintén nem beszél.

Szólnunk kell még Azur professzor alakjáról, az egyetem zseniális, éppen ezért nagyon is megosztó alakjáról. Azur Istenről tart szemináriumot, tanítási módszerei nem mindennapiak, és arra ösztönzi a hallgatóit, hogy a rengeteg különböző istenképből, amivel megismerkednek, alakítsák ki sajátjukat. Ha erről az alaphelyzetről a Holt költők társasága jutna eszünkbe, az valószínűleg nem véletlen, ugyanis anélkül, hogy túl sokat elárulnék, rengeteg párhuzamot lehet vonni a két történet között. A szemináriumok leírásai érdekes színfoltjai a szövegnek, egy alkalommal például szó szerint álmodnak az órán, Peri pedig egy ponton azt jegyzi le füzetébe, hogy „Isten egy Lego készlet”; a professzor alakja azonban nem lesz árnyaltabb, megmarad a sztereotip különc zseninek, akit meghurcol a társadalom, mert nem látják be zsenialitását és munkájának fontosságát.

Az Éva három lánya legfőbb problémája, hogy túl sok mindent akar egyszerre. Annyi különböző témáról szeretne nagyot mondani, hogy közben teljesen elveszítjük a fókuszt, és közben a fő üzenetet is szem elől tévesztjük. Az lenne a lényeg, hogy az iszlám jó is és rossz is? Hogy Törökország rossz, de lehetne jobb is? Hogy a szerelem vak? Hogy a nőknek is lehet véleményük? És mindezzel még mindig nem lenne semmi probléma, ha a szöveg nem akarna mindenáron szépirodalmiként tetszelegni, és nem lenne tele emiatt az adott helyzetekben erőltetettnek tűnő, mély mondatokkal. Ez egy tökéletes, közepes erősségű kötete a szórakoztató irodalomnak, és ha úgy olvassuk, élvezni is fogjuk. Ha azonban többet szeretnénk belelátni, vagy kapni tőle, akkor attól tartok, nem ezt a Shafak regényt kell kezünkbe vennünk.

Bráder Edina

Elif Shafak: Éva három lánya
Európa Könyvkiadó, 480 oldal, 4799 Ft